A fény árnyéka (Gyűrűk Ura fanfic)

50. fejezet

Az égre kúszik a hajnal

Holdat űz nyomában a nappal.

Kékszajkó repül, de feledés köde túl vastag

Aranyerdő tündéinek figyelme sosem lankad.

A hajnali erdő levelei között nyugati szél suhan tova megrezegtetve azokat. Pirkadat hasítja a mennybolt fenséges vásznát, de mégis még derengenek a csillagok, és pislákol a hold ezüstje. Rozsdafarkú zengi dallamos énekét a virágzó fák alatt, s csalogányok kapcsolódnak muzsikájába. A fák ágait körüllengi valami, valami mely barátságossá és hívogatóvá teszi a fás rengeteget. Az öreg bükkökön és tölgyeken átkúszik a hajnali, fiatal napsugár, ezzel sápadt arany fényével hintve azokat. Aranyszélű levelek susognak Nyugat dalát fújva, szólva örök mezőkről és soha el nem múló tavaszról. Kóbor lélek jár eme ősi fák alatt, egy lélek ki múlandó világba született. A virág illat lengi körbe az erdőt, és valahonnan a madarak és a szél énekébe egy régi dalt zengő, csengő hang csatlakozik. Legolas félve lépdel az erdőben, van valami nem e világi a lombok alatt. Ezt ő is pontosan érzi, ám lába viszi tovább egyenesen arra, amerre a gezerigók és kékszajkók szállnak. Az ifjú csizmája alatt egészen halkan roppannak gallyak, de ő csak némán és áhítattal fürkészi az erdő zugait. Soha nem járt még ehhez hasonló rengetegben, talán még Lórien erdei sem voltak hasonlatosak ehhez. A madarak hajnali muzsikája lassan halkulni kezd, és helyét egyre inkább átveszi az ősi ének. Sorait a fiú nem érti, hisz nem az ő nyelvén íródtak. Viszont így is hatalmába keríti, egészen megbűvöli a fülbemászó dallam. Már nem lépked, szinte fut a madarak után. Szőke tincseibe belekap szél, fehér ruháján átszaladnak a nap apró dárdái. Ám hirtelen megtorpan: észrevesz valamit. Már nem megy a madarak után kik lendületesen kiszállnak a fák közül s kecsesen egyikük a tisztáson álló ujjára telepszik. A sinda lába cöveket ver a cserjésben, nem bír mozdulni. Megbűvölten hajtja félre a hajnali tűztől aranyló ágakat, és figyeli a vele szembe lévő alakot. A lány ruhája a pirkadat színeiben tündököl, haja akár az alkonyi nap mélyrany sugara. Cseresznye pír szájával ő dalolja az éneket, melyre mintha csak a virágok szirmokat bontanának körülötte. Mögötte felkelőben a nap, de a csillagok lengik körbe alakját. Mélykék szemét a nyugvó félben lévő holdra emeli, és annak ezüst képe visszafénylik benne. Abba hagyva a dalt, szája mosolyra húzódik és apró nevetés szökik ki belőle. A kacaja csengően visszhangozva szalad tova az erdőben, belevegyülve a hajnal friss szólamába. Ujjaival finoman megsimogatja az üldögélő madárka feje búbját, majd a herceg számára nem érthető nyelven suttog neki valamit. A kismadár egyetértően csicsereg, majd sebesen beszáll az erdőbe. A lány újra belekezd a dalba, és kezével akár a háló, úgy fogja össze a szeleket. Ebben a pillanatban a szél megfordulva már dél felől fúj. A dalba bekapcsolódik megannyi madár, és a tisztás köré gyűlni kezdenek az állatok. Az ének ütemére a lány szökken egyet, majd pillanatokkal később már kecses táncot lejt. Hajnalpír ruhája alakjára simul, aranybarna haja fürtösen kúszik utána. Lába nyomán egyszeriben az eddig üres tisztás virágos rétté válik, és a cserjésben leső tünde mellett az eddig alvó fák is lombot bontanak. Legolas lép egyet az égi tünemény felé, de talpa alatt ág roppan. E pillanatban hirtelen a réten táncoló alak megáll, és szemét egyenesen a sindára szegezi. A varázslat akár a függöny lehull, a madarak riadtan szállnak tova, és az állatok rémülten szaladnak vissza rejtekeikre. Ám a lány nem szól, csak némán nézi a lombok alatt állót.
- Mi a neved? - lép közelebb a szőke, ezzel kiérve a rétre. Ám ezzel egy időben az aranyhajú hátrál.
- Ne félj tőlem. Mond, hogy hívnak? - kérdezi újra a herceg, de a mélyék szemek gazdái mindig nem felelnek. Egyszeriben a cseresznye piros száj mosolyra kúszik, majd gazdája hirtelen a mögötte lévő erdőség felé veszi útját.
- Hé, gyere vissza! ― kiállt utána Legolas. - Mond meg a neved! Kérlek! - szalad a lány után. A hajnali ruha sebesen suhan a sűrű fák között, majd egyszeriben eltűnik a herceg szeme elől. A szőke tehetetlenül forgatja a fejét, és egyre a lányért kiállt, ám annak csak visszhangzó kacaja üti meg a fülét. A szeme sarkából hirtelen megpillant egy ruhát, mely maga az éji csillagos ég. A szeme sarkából még lát egy hófehér hajtincset, mielőtt a hajnali erdő elsötétülne és darabjaira hullana. ― Legolas a saját kiáltására ébredt. Felült ágyában, és megfogta az izzadságtól gyöngyöző homlokát. A herceg szobájában sötét honolt, csupán a hold fénye szűrődött át az elhúzott függönyökön.
- Csak egy álom - suttogta maga elé, kissé csalódottan. Elevenen ott lebegtek szeme előtt a lány vonásai: a mélykéken csillogó szemek, a fiktos orr, a szépen ívelt szemöldök, a cseresznye szín száj. Elhatározta, hogy papírra veti amíg el nem feledi. Hitte, hogy az álom egy üzenet volt, ami segíthet megfejteni eddigi homályba burkolt emlékeit. Kiugrott az ágyából, gyertyát gyújtott és elhúzta a függönyöket. Így látott munkához, és mire végzett addigra a hold közel három ujjnyit haladt az égen. De munkája eredményesnek bizonyult, hisz az aranybarna tincsekkel keretezett arcból egy nevető mélykék szem nézett vissza rá.
- Míriel - súgta bele az éj súlyos csendjébe.