A fény árnyéka (Gyűrűk Ura fanfic)

82. fejezet

Gyermeki szavak bölcsebbek tán

És a választás előttünk áll?

De hallik a dobszó, izzik a tűz

Jó, rosszal s Sors a Szabadsággal küzd.

A kora délelőtti napkorongot fátyolfelhők takarták, hűvös volt a szél. Madárdal hallott a gyümölcsösből, a kovácsműhelyből pedig füst szállt, mindenki ment a dolga után. Tinwerín is Elrondnak mondott búcsút az imént, lefelé tartott a szobájába. Sietős volt a dolga, mihamarabb indulni akart. Az útravalót összecsomagolta már reggel, minden készen állt.

- Elya, kincsem, hát te? - lepődött meg, amikor meglátta a szobája előtt álldogáló lányát.

- Búcsúzni jöttem, naneth - mondta fátyolos hangon az. - Nem gondoltad tán, hogy hagylak elmenni szó nélkül?

- Édeslányom - suttogta lágyan a nő, majd magához ölelte Elyát, és egy csókot adott a fejére. - Dehogy gondoltam. - A szoba kandallójában a tüzet eloltották, ablakait pedig bezárták. Az ágy rendezetten ásított a félhomályban, ránc se volt takaróján. Pár gyertya adott világosságot még arra a negyedórára, mi hátra volt ahhoz, hogy az ajtót kulcsra zárják.

- Biztosan elmész? - zárta be maga mögött az ajtót Elya. - Nem maradnál még?

- Mennem kell, kincsem - lépett oda ruhásszekrényéhez Berenil, és kiemelte belőle köpenyét, mi az éj égi vásznát idézte. - Félek, már régen indulnom kellett volna.

- Kimondja, hogy muszáj, naneth? - Tinwerín szekrényben kutató keze egy pillanatra megállt.

- Így a helyes - válaszolta halkan, és további ruhákat hajtott szét.

- És te mindig azt teszed, ami helyes? - tette fel az újabb kérdést a lánya, majd leült az ágy sarkára, ám szemével folyvást követte anyja reakcióit.

- Arra törekszem - hátat fordítva kigombolta ruháját, nadrágra és ingre cserélve. Elya a félhomály ellenére is ki tudta venni a Tinwerín hátán futó hegek maradékait, mik Hollóbérci útja után maradtak.

- És, mindig sikerül? - kérdezett ismét.

- Nem - válaszolta vállát megvonva Berenil, majd lehajtotta inge gallérját. - Én sem vagyok hibátlan, kincsem - fordult ismét lánya felé.

- Hoztál már rossz...

- Döntéseket? Igen - vette át hirtelen a szót, majd lesütötte szemeit. - Ám ne firtassuk ezt, szépen kérlek - hajolt csizmájáért.

- És akkor nem volt más választásod? - folytatta Elya. Érezte, hogy ismét valami olyasmire tapintott, ami eddig homályban lappangott. Tinwerín gondterhesen sóhajtott fel, de némán fűzte tovább a lábbelijét.

- Van, hogy nincs választásod, Elya - egyenesedett fel, hangja komor lett. Felöltötte szürke útikabátját, majd kardját és tőrét az oldalára kötötte. Legutoljára a köpenyét csatolta magára. Kinyitotta ajtaját és elfújta a gyertyákat. Elya is felállt az ágyról, és megállt az anyjával szemben. Alcarain magasabb volt nála, pár centivel ugyan, de magasabb. Kisimult arcán nem ült érzelem, szürke szemével az övét fürkészte. A lány úgy érezte, pontosan tudja, mit akar mondani, minden szavát, minden gondolatát ismeri. Azonban a cseresznye pír száj hallgatott. Elya felvette az útitáskát, s észrevétlenül belecsúsztatott egy levelet, majd Tinwerín felé nyújtotta.
- Mindig van választásod, naneth - suttogta, megtörve a csendet. - Mindig - simított végig anyja arcán, majd kilépet az ajtón. Berenil leszegte fejét és lecsúszott a földre, hátát megvetve a falnak. Egy szó visszhangzott a fejében: mindig.