A fény árnyéka (Gyűrűk Ura fanfic)

12. fejezet

Hol a kígyó, ki esténként

hazug szavait fülünkbe súgja?

Hol a barát, ki emberként

igazként, a kígyó fejét sújtja?

Az asztalt fehér abrosszal terítették, és a szolgálók sorban meggyújtották a hosszú gyertyákat. Ezüst kés és villa került a tányérok mellé, selyemszalvétára. Három kupát raktak ki, hiszen a nagy asztalnál mit a régi, boldogabb időkben neves vendégsereg ült körbe, most csupán három személy foglalt helyet. Az öblös teremben, melynek boltozata csillogott a pirittől, halk visszhangot vert a társalgók beszéde. A csarnokban szinte elvesztek a tünde urak, körülöttük némák és sötétek voltak az oszlopok, amik látták már a táncoló népek hadát, és gyászoló quendek búcsúlakomáját is. Tovatűnt már minden, a nagy csarnokban a királyné halála óta nem zendült ének, s fejedelmi vacsorát is ritkán ültek.

Thranduil könnyedén vágta ketté az eléje rakott, vajban sült halat, mindeközben le sem vette szemét barátjáról, aki két falat között a dorwinioni szüreti ünnepségről magyarázott.

- Idén is szeptember végén tartják, most se szándékszol elutazni a fiaddal?

- Attól tartok, a birodalom ügyei ide kötnek – mondta színtelen hangon a király – Ám örülnék neki, ha ismételten te kísérnéd, barátom.

- Megtiszteltetés – biccentett Thelion, halványan mosolyogva.

Saelon elnyomott egy fintort, és igyekezett tekintettel lenni a Thelion és királya közti évtizedes barátságra, habár nehezére esett. Némán tolta tányérja szélére a mártásába került áfonyadarabokat, mivel már az illatától is émelygett.

- Tudod – Thelion meghúzta a boroskupáját – arra gondoltam, Deil is velünk tarthatna. Hiszen mi hozná jobban össze a fiatalokat, mint egy közös mulatság? Remek előhírnöke lenne a tavaszi esküvőnek.

Saelon felkapta a fejét, és az áfonyadarabok visszagurultak a tányér közepébe.

- Milyen esküvő? – kérdezte meglepetten, majd királyára nézett. – Úgy tudtam, hogy a tényleges házasságról csak akkor fog szó esni, ha a fiatalok szimpatikusak egymásnak.

- Saelon uram, Erestorral már leleveleztük, hogy legkésőbb jövőre a frigy létrejön.

- Királyom, az elején még nem volt ennyire sürgető a házasság – ráncolta vékony szemöldökét a férfi –, hiszen még csak kétszer találkoztak. És megbeszéltük, hogy hagyunk időt nekik, és ha úgy döntenek, akkor a házasság nem jön létre.

- Saelon uram – szólalt meg Thelion, hátradőlve bársonyhuzatos székében – tán van valami ellenvetésed? Mégis miért hagynánk, hogy a fiatalokat eméssze a szerelem?

A tanácsos pillantásra se méltatta a vele szemben ülőt, habár érezte magán annak szúrós tekintetét.

- Királyom – köszörülte meg a torkát – kisded kora óta ismerem Legolas herceget. Én tanítottam írni, olvasni, ékesszólóan beszélni... - hangja elhalkult – láttam az első lépéseit, és amikor először mászott fát.

Szünetet tartott, körbenézett társain, s az asztalon pislákoló gyertyák különös árnyakat rajzoltak a vacsorázók arcára: ravaszokat, ártatlanokat.

- Én kísértem őket az utóbbi három hétben, és véleményem szerint a fiad nem érdeklődik Deil kisasszony iránt.

- Én nem így látom, pedig jómagam is a kísérők közt voltam – vetett ellent Thelion, nem törődve azzal, hogy az előbbi szavak nem neki szóltak. – Azonban Saelon uram, minden bizonnyal jobb megfigyelő nálam, mivel, ha nem tévedek a frigyből való kihátrálásra buzdítja az uralkodót, ami nem épp a legbölcsebb gondolat. Komoly indok kell egy ilyenre...