A fény árnyéka (Gyűrűk Ura fanfic)

30. fejezet

Kedves vándor, ki idetévedtél messzi országból!Igen, ez a kis "előzetes" már ismerős lehet, de nézd csak meg jól, hátha megleled a különbséget!

Északon süvít a szél, dér kopogtat az ajtón

Keleten tombol a vihar, élet virágzik folytatón

Nyugaton csendes szellő fúj

S az öröm búba hajlik, emléke elmúl

Délen suttog kusza szavakat télnek hírnöke a zord szél

Délen ásztatja majd a földet a fagy és a vér

- Mit jelentsen ez? - kérdezte Thranduil, és egy pillantást vetett Dél parancsnokának a fejére.

- Hadüzenet - hangzott a válasz Legolastól aki eddig csak a fejet bámulta. A halott tünde arca, eltorzult a fájdalomtól, arcára félelem ült. Valami végzett délnek határőrségével, valami ami rettegettebb valamennyi orknál.

Az Éber békének már régen vége szakadt, de most jött el az erdei nép számára az az idő, amikor újra fellángol Dol Goldur tüze.

Az eldák harc modora teljesen más mint az embereké, vagy a törpöké. Teljes összhangban képesek kirántani pengéiket, és felhúzni íjaikat. Levél erezetes páncéljuk sápadt arany színt ölt. Íjaik húrjáról halálos pontossággal lövik a fehér tollas nyílvesszőket.

***

- Félek, a hajnalban a szörnyű hírek beteljesednek - suttogta Míriel. Az erkélyen állva fürkészte a halvány, csillag fényben derengő esti égboltot.

- Készen állunk, nem érhet meglepetés - Legolas társa mellé lépet.

- Rossz előérzetem van. Nem egy összecsapásban volt részem, de ez most úgy érzem másnak ígérkezik - összehúzta magán köpenyét, a szitáló hó megült a ruha prémjén.

- Ez normális. Amikor először álltam ilyen nagyobb csata előtt, én is hasonlót éreztem - a lány mögé lépet, és átkarolta a derekát - Ne aggódj meleth-nín - bele csókolt a kegyes nyakba.

Azon az estén ruhástól feküdtek az ágyon, nem beszéltek. Csupán egymás arcát fürkészték, úgy tetszett az mindent elmond. Talán olyan dolgokat is megtudtak, amiket még soha. Annyi biztos, hogy az a néma csend többet mondot számukra minden szónál.

- Nem akarom, hogy részt vegyél az ütközetben - szólt hátra a válla fölött Legolas, az épp a páncélját fűző lánynak. Már régóta ott derengett a fejében egy gondolat. Egy gondolat arról, hogy kedvese élete rövid. Egy gondolat arról, ha azt szeretné, ha boldog lenne. Egy gondolat mely két életet egybe kötne. Egy gondolat, melynek pecsétje ott lapult a zsebében nap mint nap. Egy gondolat mely csupán egy kérdésbe került volna.

- Észak parancsnokaként kötelességem - húzta meg az arany páncél hátán lévő fűzőt Míriel.

- A határok sem maradnak őrizetlenül, kérlek térj vissza Északra - megfogta társa két vállát és a szemébe nézett.

- Melletted akarok lenni - az aranyhajú végig simított kedvese arcán, eloszlatva ezzel a feszült vonásokat.

- Azt akarom,hogy biztonságban légy - megfogta az arcát pásztázó kézfejet, és ujjait egybefonta a lányéval.

- Melletted vagyok a legnagyobb biztonságban - a lány, kezeit a szőke nyaka köré kulcsolta.

- Mi van ha én sem tudlak megvédeni? - aggódott Legolas.