A fény árnyéka (Gyűrűk Ura fanfic)

78. fejezet

Ősi mesék a jelenben

szállnak elfeledetten.

Régmúlt képek buckák árnyán

izzanak hideg éjszakán.

Az ajtó túloldaláról csengő dal hallatszott, a négy hobbit pedig átlépte a széles kőküszöböt. Csodálattal tekintettek szerte a bár kicsin, de otthonos házban, mi egyre csak hívogatta őket beljebb. A kandallóban tűz pattogott, a tetőgerendáról lámpások lógtak, mik mind- mind elevenen szórták fényüket. A szoba túlsó felében egy nő ült, bájos és vidám arcú teremtés. Haja aranytengerként hullámzott hátán, üde, zöld ruhája tavaszi sugallatként suhant utána, mikor felállt, hogy köszöntse a hobbitokat.

- Gyertek, kedveseim! Én Aranymag vagyok, Folyó- asszony lánya - felállt liliomos székéből, majd könnyedén az ajtóhoz lépett, és becsukta azt. - Ti pedig nevessetek, hiszen az éjnek kint a helye. Minden árnyával és ködével együtt, ezt a küszöböt át nem lépi - rámosolygott a hobbitokra, kik csak megszeppenve pislogtak. Frodó most kezdte igazán megérteni Toma örömtől csengő dalát, mit annyiszor énekelt az út során. Szívét valami különös öröm öntötte el, mi több volt, mint a tünde szavak bűvölete. Valami sokkal mélyebb, és sokkal megfoghatatlanabb, mit ő maga sem értett. Aranymag kecsesen lépdelve a megterített asztalhoz vezette őket, majd amikor már Toma is megérkezett az istállóból, mindannyian nekiláttak az ízes ételeknek. Jóízűen és vidámságban ettek, nevetésben és ének közepette. Az aprónépnek is megeredt a nyelve, nótákra zendítettek. A nyomasztó gondolatoknak még a szikrája is kialudt aznap este bennük, hiszen Toma háza maga volt az öröm. Végül a két házigazda leszedte az asztalt, s eloltotta a lámpásokat. Aranymag jó éjszakát kívánt, de Toma még maradt egy kevés ideig. Most szótlanul ülték körbe az asztalt, a hobbitok igyekezték összeszedni a bátorságukat, hogy megkérdezzék azt, mit már annyira vacsora közben is szerettek volna. Végül Frodó szólalt meg:

- Hallottad a kiáltásunkat, Toma gazda, vagy csak véletlenül jártál arra? - Toma enyhén összerezzent, mint akit álmából keltettek.

- Tessék? Hogy hallottam-e? Hogy véletlenül jártam-e arra? Ó kiskomáim, ha ezt véletlennek lehet nevezni, akkor igen. Ugyanis vártalak titeket, igen- igen számítottam rátok, ám nem tudtam, hol keresselek - A hobbitok nem is tudták, hogy is érhetnék ezt a választ. Őket is egyre jobban kedzte elnyomni az álom, így hamarosan Toma a szobájukhoz vezette őket. Ott megvetett vánkosok, teli mosdótálak és puha papucsok várták mindnyájukat. Az éj csendes volt, az ablakon nem jutott be más, csak a szelíd fényű holdvilág. Másnap illatos eső öntözte a földeket, így Toma is marasztalta az utazókat. Bombadil meséket mondott nekik, rég elmúlt történeteket az Erdőről, az öreg- Fűzfa- apóról. Öreg volt az erdő, hűen nevéhez. Töredéke volt az egykori, hatalmasan és diadalmasan zöldellő rengetegnek, hol a fák ősapái is csak még hajtások voltak. Büszkén, rendíthetetlenül állnak ezek most is, akár a dombok, mik még mindig e vidék uralkodói, akár lakják a tájat, akár nem. A szavak hajója kikötött a Sírbuckák és a buckamanók rémtörténeteinél, mik felébresztették Frodóban a kétségeket. Nem kívánkozott el ebből a meghitt, biztonságos otthonból, ám tudta, nem maradhat. Ahogy hallgatta Toma meséit, egyre több kérdés vetült fel benne, de egy volt az, mi igazán furdalta az oldalát.

- Ki vagy te, Toma gazda?

- Hát nem tudod a nevemet, Bomdadil Toma. Az a Toma, ki előbb volt itt, mint a fák. Ki már azelőtt járta a vidékeket, mielőtt megült volna az árnyék az égen. Igen, igen Toma öreg, rettenetesen öreg, ti pedig rettenetesen fiatalok. Látta megérkezni a Kicsiket és a Nagyokat, s látta a csillagokat kigyúlni az örök sötétségben. Hallotta a nyugati kürtök zengését, s nyugat urainak moraját átvonulni a vidékeken. Emlékszik még a tündékre, kik nem hajóztak ki a Tengerre. S még látta a csillagos eget, mialatt még nem jelent meg a Sötét Úr. - Mind a négyen némán hallgatták Bombadilt, s arcán mintha csak árnyék suhant volna át. Frodónak torkára forrt a szó, csupán kíváncsiságának köszönhette, hogy bár dadogva is, de meg bírt szólalni.