A fény árnyéka (Gyűrűk Ura fanfic)

25. fejezet

         Igen és nem, vele és nélküle

         Nem és nem, elveszve és megtörve

         Új rang, több tisztelet, több súlyosabb tett

         Régi, makacs fej, régi rossz emlék mely most új erőt vett                      

Az alkony fénye sejtelmesen vetült a Bakacsin fáira. Egy kis csoportot világított meg, úgy tetszett valami nagy esemény folyik.

- Hatalmamnál, és rangomnál fogva, mostantól férj és feleség vagytok. Eru segítsen eskütök megtartásában - mondta ki a végszót Legolas. Baran magéhoz vonta menyasszonyát, és esküjüket egy csókkal pecsételték.

Talán ez volt az első "esküvő" amit Míriel valaha is látott. Nem is nevezném esküvőnek hiszen se násznép, sem pedig nagy ünneplés nem övezte. Csak hatan voltak jelen egy szerény házasságkötésen.

Sajnos viszont ez sem tartott tovább a Hold delelőjénél. Mindannyiuknak holnap a határon kezdődik a nap. Legelőször az ifjú pár állt tovább, csupán a többiek maradtak pakolni. A székeket, és az asztalt abba az alagútba tették amit Legolas talált. A díszeket pedig egy fa ládába a pincébe.

- Figyelj csak Bernir - szólította meg Míriel a nyomolvasót, letéve kezéből a széket.

- Mond - a fiú felé fordította a fejét.

- Ha csak egy rossz szót is hallok Esteltől - kezdett bele a lány - Amiből most kettő van, abból akkor már csak egy lesz. Vagy annyi se - vigyorgott gonoszul - Csak - közelebb lépet - Egy -újabb lépés - rossz - még közelebb ment - szó - már csak centik voltak közöttük. Míriel nyomatékosítóként egy gyors mozdulattal kettejük közé dobta tőrét, mely remegve állt bele a földbe.

- Megjegyezted? - veregette meg a vállát az aranyhajú. Bernir teljesen elhűlt a beszélgetés alatt, meredten bámult előre. Szótlanul bólintott.

- Helyes válasz - mosolyodott el kissé ijesztően a lány, majd kiment a következő székért.

Legolas a díszeket szedte le fákról, Estel pedig az asztalról pakolta el a tányérokat.

- Legolas, tudnál segíteni - kérte Estel és a fiú kezébe nyomott egy viszonylag nehezebb üveg tálat. - Abba ládába be tennéd kérlek, de ne törd össze - mutatott a nem sokkal arrébb fekvő mogyoró színű fa ládára. Ő maga pedig a poharakkal igyekezett szintén arra.

- Kérhetek tőled még valamit? - fordult újra a szőkéhez a nő.

- Persze, mond csak - A tál is a helyére került, sértetlenül.

- Vigyázz rá, mindennél jobban. Ő nem olyan mint a többiek. Egyvalamit véss az eszedbe - Legolas oldalára sétált, úgy folytatta - Ha bármi rosszat hallok, vagy ne adja Eru látok. Akkor hidd el nem fog érdekelni, hogy herceg vagy e vagy sem - az utolsó szavakat már suttogta, de a szőke így is tisztán hallotta.

- Tartsd észben - ismételte a nő - És nem lesz gond - veregette meg a vállát, majd vissza indult az asztalhoz.

***

- Olyan furcsa vagy, valami baj van? - Legolas Míriel felé fordította a fejét. Már késő éjszaka volt, de ők ketten még mindig a tó partján feküdtek. A vízesés most halkan omlott alá, nyugtató dallamokat duruzsolva. A tücskök halkan ciripeltek, a fák lombjai susogtak a szélben. Kellemes nyári este volt, a Hold vékony sarlója fényesen ragyogott a tiszta égen.