A fény árnyéka (Gyűrűk Ura fanfic)

69. fejezet

Kelet árnyéka már régen

elhomályosít minden fényt az égen.

Kérdések és soha ki nem mondott szavak

kélnek gyermek szívben, akár a pirkadat.

A meleg, nyári nap sugarai még táncot jártak az aranyleveleken, majd lassan, de biztosan elillantak. Langyos szél suhogtatta az ágakat, tündék léptei nesztelenül haltak el a lenyugvó napkorong előtt. Helya elmélázva könyökölt az ablakpárkányon és a kinti tájat fürkészte. Húga nem is olyan távol tőle éppen egy festményén dolgozott serényen, amit az anyuknak szánt meglepetésképpen.

- Szerinted mikor tér haza? - kérdezte Helya.

- Sokára. Talán napok, hetek kérdése, de egyszer haza ér. Mindig haza ér. - Elya kimosta az ecsetét, majd újabb színt vitt fel a vászonra.

- Te még sosem gondolkoztál azon, hogy miért utazik ennyit? Hogy miért fog fegyvert, miközben nem is Lórient fenyegetik? - fordult szembe húgával, ki erre abbahagyta a festést.

- Miért mindig ez jár a fejedben? Megmondta már, hogy barátai vannak bajban.

- Tudod, húgom úgy érzem, hogy nem mondott igazat - sütötte le a szemét Helya. - Vagyis talán részben igen...

- Ne gondolt túl a dolgokat, és még inkább ne nevezd hazugnak anyát. - A göndörhajú visszafordult a festményéhez és ott folytatta a munkát, ahol abbahagyta.

- Már évek óta úgy érzem, valami nincs rendben vele. Nem tudom megmagyarázni, csak érzem. Olyan sok kis apróság van, amire nem tudok választ találni - tűrte füle mögé fekete hajtincsét a lány majd ismét visszakönyökölt a párkányra.

- Helya kérlek, engedd el ezeket a kételyeket, hiszen semmi okod nincs, hogy veled legyenek.

- Semmi okom? - A lány odasétált húgához, majd a festményére mutatott, ami Tinwerínt ábrázolta egy tavaszi napon. - Szerinted az a mosoly őszinte és szívből jövő?

- Nem is tudom... - vette szemügyre a képet a fiatalabb.

- Nem vetted észre, hogy szinte sosem mosolyog?

- Lehet, hogy csak bal lábbal kelt fel, ez nem add semmire...

- Évek óta figyelem, Elya! Nagyon ritkán mosolyog! És mérget vennék rá, hogy az a mosoly is erőltetett - bökött ismét a képre.

- Nem tudhatod - ingatta fejét a göndör hajú. - Bár tény, hogy ritkán nevet. Ez mégsem adhat okot semmilyen fajta kételkedésre.

- Mi a helyzet a sok különös alakkal, akivel beszélget? Ott van Gandalf, és róla köztudott, hogy nem foglalkozik csip- csup ügyekkel. Galadriel és Celeborn, Lórien urait miért zavarná azzal, hogy a minap kifutott a tea? Vagy esetleg Aragornt, a Vándort, ki szintén fontos dolgok közepette jár- kel Középföldén.

- Próbálsz csomót találni a kákán testvérem. Gandalf közeli barátja anyánknak, Lórien urait régről ismeri, Aragornnal pedig szintén jó kapcsolata van. Gondolj csak vissza a Haradra való utazásukra.

- És azon te még nem gondolkodtál, hogy honnan vannak ezek az ismeretségek? A szél fújta egymásnak őket, mikor úgy ítélte eljött a találkozásuk órája? Ráadásul még nem is említettem Argaladot, aki egyik estéről a másikra elhajózott.

- Argalad belefáradt a világ terheibe, azért ment el Mithlondba és szállt hajóra Valinor felé. Ne morfondírozz ilyeneken, lehet ezek a dolgok túlmutatnak rajtad, ezért nem érted - Elya ismét a művére koncentrált, lezártnak tekintette a beszélgetést. Ecsetet váltott és halkan dudorászni kezdett magában, de nővére csak fel- alá járkált a szobában.