A fény árnyéka (Gyűrűk Ura fanfic)

53. fejezet

Eső esik, hullik a földre,
levelet fújj a szél évről- évre.

Napsugár töri át a ködös hajnalt,

emberek vére ásztatja a szikes talajt...

Évek útja hosszúra nyúl,

de egyszer élő s élettelen is a porba hull.

Szelek fújnak a deres pusztán,

élő élettelen lélek jár a maga útján.

Vihar tombol már fent a hegyekben!

De valami csendesen zubog, elfeledetten.

Pusztít a tűz, erdőket éget,

táncolnak a lángok, közel a végzet.

Folyik az idő, vize dühöngve rohan,

senkit nem kímél a hideg folyam.

De lám törik a vad hullám

egy magányosan álló sziklán!

Egymaga áll viselve az Időtlen Időt,

búsan táncolva a kegyetlen keringőt...

Középföldén sem múlt el nyomtalan az idő, az évszakok változása kéznyomát hagyta Ardán. A Harmadkor ezen évei voltak kiknek rettegést és félelmet hoztak, ám voltak olyanok kik ezt az árnyékot egy új kezdetének vélték. A legtöbb ember szívét mégis félsz járta át, ha egy fehér lovon ülő éji árnyat látott. Mondák kezdtek szárnya kapni róla, melyek szóltak kegyetlenségről és ármányról. Hírhedt volt az alak, hírhedt olyan harcokról, melyben ő egymaga állt ki közel ötszáz ellenség ellen, s mégis sértetlenül szállt ki a viadalból. Hírhedt volt kegyetlen gyilkosságokról, és egyesek varázserőt tulajdonítottak neki. Voltak olyanok akik azt állították, látták az arcát. De azok, kik valóban találkoztak vele, meghaltak.

Tinwerín viszont csak nevetett ezeken a meséken. Igaz valóban eltett pár embert láb alól az évek folyása során, de azok kivétel nélkül árulók, cselszövők voltak, akik igyekeztek egyességet kötni Szauronnal. Amikor a Végzet Hegye 2954 őszén ismét lángba borult, ő is egyre tevékenyebb lett. Mordor határain kémkedett, és megsemmisített egy - Ithilát feldúlni készülő - ork légiót. Nem igazán érdekelte, hogy ebből az emberek mit láttak, és mit értettek meg. Nem szerette az embereket, de nem is gyűlölte őket. Belátta, hogy az eldák Napja lenyugvóban van, és Középföldét hamarosan az emberek fogják irányítani. Látomások sora követte egymást álmaiban, tűzvészekről és rabszolga sorba döntött emberekről. Azonban 2958 tavaszán, egészen különös álmot látott: egy ifjút lefordulni lováról, nyíllal a mellkasában. Körülötte a vízben lemészárolt lovak s lovasok. Közelebb menve a fiúhoz látta, hogy ruháján ott díszeleg egy zöld pusztában ágaskodó fehér ló. Mikor felébredt, a díszes címer még mindig ott lebegett a szeme előtt.

- Lovasvég - súgta bele a hajnalba, álmából felriadva. Fogalma sem volt arról, hogy ki az a fiú, de azt pontosan tudta, hogy nem szabad meghalnia. Ő nem volt jártas Rohan életében, azonban egy barátja igen. Aragornnal szokásához híven Bríben találkozott, és miután meghallgatta a Gondorból hozott híreket, hangot adott kételyeinek:

- Aragorn, ugyebár te szolgálod a rohani Thengelt? - kérdezte Tinwerín az asztal közepén lévő gyertyát nézve. Az apró kis gyertya láng sejtelmesen fénylett vissza szemeiben, mintha csak bennük égett volna.

- Így van, már közel egy éve vagyok hűséges katonája Thorongil néven - helyeselte a dúnadán, és rágyújtott a pipájára.

- Pár héttel ezelőtt álmot láttam. Egy fiút, mellkasán Lovasvég címerével, holtan - váltott halkabb hangszínre a vala, az utolsó szó mégis súlyosan hullt a levegőbe.