Boldog 1. születésnapot!

357 23 9
                                    

Szervusztok kedves emberek, tündék, törpök, hobbitok! :)

Sajnos, ez nem az új fejezet amit rettentően röstellek. Kérlek nézzétek el nekem ezt a hosszabb kihagyást, most kissé elleptek a dolgok mind a sportban, mind a tanulásban. De már íródik, szóval semmi pánik :).

De,  ma egy sokkal fontosabb dolgot kell megosztanom veletek: 1 ÉVES A TÜNDE TÖRTÉNET! :D

Ma pont egy éve, hogy az első két fejezet megjelent a blogomon, bár igaz itt csak pár hónapra rá kezdtem publikálni. De én akkor is ezt tekintem születésnapnak. Olyan furcsa belegondolni, hogy a múltbéli Laeriel valamikor ekkor írta akár az első fejezet sorait. Kissé mondhatni borzongató. Ahogy az is, hogy egy éve bele sem mertem gondolni ezekbe a számokba amiket itt tapasztalok. Nem...nem is számok, hiszen ezek Ti vagytok! Minden egyes szám mögött egy ember áll, és minden egyes embernek nagyon köszönöm! Mind az olvasottságot, mind a csillagokat, mind a komikat és még sorolhatnám :)

Hogy őszinte legyek nem gondoltam volna, hogy ez a történet meg fogja érni az egy évet. Aztán summa- summárum már itt is vagyunk. Olyan mintha csak tegnap lett volna, amikor az első fejezetnél azon tanakodtam, hogy is kéne elkezdeni? Most meg már azon gondolkodom, hogy a 45. hogy kezdődjön! Ez valami fantasztikus, és egyben picit ijesztő érzés.  Valahogy nem tudom megfogalmazni...

Egy évvel ezelőtt januárban egyedöl léptem rá erre az útra, most meg vár közel negyvenen ( ha a követőimet nézem, ha az egy fejezetre kivetített olvasottságát a sztorinak akkor kb 300-an! ) lépdeltek velem ezen az úton, és ez nagyon jó érzés. No de ennyit a csöpögős visszaemlékezős beszédből, jöjjön a lényeg:

Születésnapunk alkalmából készültem pár versennyel számotokra!

 - Páratlan párok: A történetben bár nem a romantika forog a középpontban, de azért fellelhető benne. Így jó pár szerelmes ( vagy már házas Legi jóvoltából ;) ) pár is megfordul egy-egy fejezetben.  De ezeknek ( Legolason és Mírielen kívül szerintem) nagyon nincs kidolgozva a háttértörténete. Mint pl: hogyan is találkoztak stb... szerintem értitek mire is gondolok. Nektek, ha van kedvetek kidolgozni egy-egy ilyen páros történetét ne habozzatok! Ha nincs kedvencetek, akár ti magatok is állíthattok össze a szereplőimből egyet-egyet, őket ugyanígy egy rövid háttértörténettel várom. A szöveg terjedelme minimum 1000 szó, és maximum 3000. A kis történetnek legyen címe, és az elején nevezd meg a párost, vagy azt a két személyt akiről alkottad a művedet. A kis munkák beküldésének a határideje JANUÁR 31.

- Pillanat kép :  Te milyennek képzeled Mírielt? Esetleg Estelt, Bernirt és a többieket? Szerinted milyen is Északon a havas táj, vagy az a tizenhatodik rózsa? Szerintem mindeninek megelevenedtek a fejében képek, miközben olvasta a fejezeteket ( legalábbis remélem xd). Most azt kérném tőled, ha van kedved rajzolj le egy-egy mozzanatot a Tünde Történetből! Legyél akár Picasso vagy egy egyszerű ember kinek rajzolni támad kedve, ne habozz! Minden munkát szeretettel várok!  Itt nincs olyan, hogy rossz rajz! Egy ember, csak egy rajzot küldhet be. A beküldési határidő FEBRUÁR 8.

 - Rím rengeteg: Van költői vénád? Ha nincs, majd most lesz! Verset írni, nem egyszerű, de nem is nehéz. Ha úgy gondolod, a kisujjadba vannak a rímek s e versenyt megfontolod...Akkor írj egy három versszakos szösszenetet, kérlek vesd papírra ötletedet! Minimum három versszak, mert hát ugye ne legyen kurta maximum öt, hogy azért a végére jussak. A rímelését te szabod, verselését, hangulatát majd kitalálod. Témája nem más, mint a Tünde történet ( eléggé tág fogalom, de hiszem, hogy képes vagy meghozni döntésed) Írhatsz regét, balladát amit csak szeretnél, csupán az a lényeg, hogy rímeljen s hogy névvel és címmel FEBRUÁR 13-ra kész legyen!

Nos nekem ez a három verseny jutott az eszembe. Minden munkát várok a:

laeriel03@gmail.com - email címemre. Ami rajta kell legyen: 

- a verseny szám neve

- a Te neved

 - a műved tartalma

 - illetve amit a feladat külön kér ( ez főleg a Páratlan Páros-ra vonatkozik)

A határidőket tudjátok.  Egy ember max két versenyre jelentkezhet! A zsűrizést nem csak én fogom végezni, hanem egy barátnőm is segíteni fog aki így ebbe nem jelentkezhet. Erre azért van szükség, mert vannak olyan emberek közöttetek akiket ismerek, így nem szeretném tisztességtelen verseny látszatát kelteni MINDENKI EGYENLŐ ESÉLYEKKEL INDUL!

A díjak helyezések szerint, ez minden kategóriára vonatkozik:

1. Egy történetében minden fejezetet csillagozok (ha eddig nem tettem), bekövetem, (ha eddig nem tettem), és kap egy kicsike szuper titkos infót a történetemmel kapcsolatban.

2. Egy történetében minden második fejezetet csillagozok ( ha eddig nem tettem), bekövetem (ha eddig nem tettem)

3. Egy történetében minden harmadik fejezetet csillagozok ( ha eddig nem tettem)

Ha már megtettem valamelyik csillagozást/ követést, azt majd a nyertessel privát üzenetben megbeszéljük.  Az eredmény hirdetésre nem ígérek pontos dátumot, higgyétek el ha olvastok tudni fogjátok. 

Várom a műveket, sok sikert kívánok! ^^


~Laeriel~

A fény árnyéka (Gyűrűk Ura fanfic)Where stories live. Discover now