A fény árnyéka (Gyűrűk Ura fanfic)

47. fejezet

A Nap süt, de az útra árnyék vetül

Bűnhődik az, ki nekem ellenszegül

Pletyka, szóbeszéd csupán

mely szárnya kell, de legenda lesz belőle az évek múltán.

- Tán nem aggasztják a hírek? - kérdezte meglepve Saelon. Nem ilyen reakciót várt Thranduiltól. Nem is olyan régen ült össze a tanács, és Nyugat parancsnoka elmondta mik is jutottak a fülébe mostanság.

- Saelon, ezek nem hírek! Csupán ostoba pletykák! - mondta el állás pontját a király. - Amíg a határainkon kívül történik, addig nincs rá gondunk.

- De, királyom! A minap rengett a föld! Különös lényekről keltek szárnyra hírek a Hith Aiglin túl oldalán! - érvelt tovább a parancsnok.

- Olyformán, az neked hír, ha egy csapat ember pletykál az egyik koszos piacon?! Azt te hírnek nevezed, amivel gyermekeket ijesztgetnek?! Mese! Egy gyermeteg kitaláció melyet a bolond emberek fantáziája szült. Ki hallott már olyat, hogy valakinek a ruhája egybe olvadjon az éjszakával?! Én több ezer éve járok e földön parancsnok, de ilyennel nem találkoztam. Hogy miért? Mert nem létezik!

- Királyom...én megértem, de...mi a magyarázat a gyorsan cikázó fehér valamire?

- Csak a villám tud cikázni Saelon. Ha nem muszáj, ne idegesítsd apámat. Vannak fontosabb dolgaink is mint az emberek által a bolhapiacon eldalolt pletykák - szólt közbe Legolas is, szúrós pillantást vetve Nyugat parancsnokára.

- De...!

- Nincs semmi de Saelon - vonta össze szigorúan a szemöldökét Thranduil, és csendet intett kezével.

- Királyom, bizonyára tudod, hogy Deil unkahúgom Rivendelbe utazott rokonaihoz. Bízom benne, hogy mielőbb megbízható hírekkel tud szolgálni az ottani állapotokról - szólalt fel Theilon, neveztessen a király haditanácsosa. Apai ágon ő is nolda, csak úgy mint unokahúga, de anyai ágon teler, míg rokona vanya felmenőkkel rendelkezik. Deil rendszeresen szokott látogatást tenni Völgyzugolyba apjához, Erestorhoz. Bár ezek a látogatások mostanság megcsappantak, most is hadi ügyek miatt sikerült elkéredzkednie.

A tanács tagjai megtárgyalták mindazt ami abban a hónapban felmerült. Vegyes beszélgetés volt, szó esett a kereskedelemről, az őrség taktikájáról, a határokon túli állapotokról és a kincstár helyzetéről is.

- Te tulajdonítasz a pletykáknak jelentőséget? - Lépett barátjához Baran, miután a tanácsnak vége lett.

- Hát... - húzta a szót a herceg. - Talán... - felelt bizonytalanul. Szöget ütöttek a fejébe az ingoványos talajon álló hírek.

- De az előbb pont te...

- Tudom mit mondtam - sóhajtott fel a szőke. - De csak nem adhatok alapot holmi szóbeszédeknek apám füle hallatára!

- Jól ismerem ezt a nézést! Kombinálsz! - bökött barátjára a tünde.

- Nem igaz! - vágta rá durcásan Legolas.

- Ó dehogynem! - vitatta mosolyogva Baran. - Ezek a gyermeteg mesék jobban felkeltették az érdeklődésedet mint vártam.

- Nem keltettek fel semmit! - ellenkezett hevesen a herceg, és kikanyarodtak az udvarra.

- Épp elég ideje ismerlek ahhoz, hogy tudjam mikor füllentesz Legolas. Na bökd ki szépen!

- De mondom, hogy nincs semmi! - nézett dühösen a barátjára a herceg. Épp ekkor haladtak el, az üdén virágzó gondoljrám virág bokor előtt. Legolas egy pillanatra átnézett Baran válla felett, és szeme megállapodott az apró virágokon. Nagyon is felkeltette valami az érdeklődését. Ez a megmagyarázhatatlan valami, nagyon sok kis apró még megmagyarázhatatlanabb dologból tevődött össze. Kusza, sokszor értelmetlennek látszó kérdések szőtték egymást a herceg fejében, de válasz sosem adódott. Viszont minden egyes kérdés egyetlenegy apró kis szálból indult: a naplóból. A kérdések egymásra épültek, és Legolas hitte, ha az elsőre megtalálja a választ, a többi is megoldódik majd. De a válasz, a megoldás elkerülte szerény személyét. Ívesen...Ugyanis a válasz minden kérdésére épp a Methedras árnyékában suhant, hangtalanul...