13.rész

14.6K 706 17
                                    

Apa leült az asztalfőre. Tőle balra anya volt, jobb oldalán pedig Lucy. Én Lucy mellé ültem, Ben pedig Sara mellé, így szembe kerültünk egymással. Lucy vacsora közben elmesélte, milyen napja volt (persze még nem mindent értettem, ezért néha kértem egy kis segítséget Petertől vagy Saratól.) Én figyelemmel hallgattam meséjét, a szülők pedig csak mosolyogva néztek minket. Miután befejezte Lucy, elkértem Bentől a sót, amit szó szerint odabaszott nekem.

-Ben, miért vagy ilyen a húgoddal?-kérdezte apa.

-Ő nem a húgom-ordította miközben kitolta maga alól a széket és felindult a szobájába.

Egész vacsora alatt rosszul éreztem magam, hogy bezavarok a családba. A többiek nyugtatgattak, hogy majd megváltozik meg ne foglalkozzak vele, de nem ment.

Miután megkajáltunk, elterveztem, hogy felviszem Ben kajáját és beszélek vele. Bekopogtam az ajtaján, de nem jött válasz, ezért lassan benyitottam. Az ágyon feküdt és telefonozott.

-Felhoztam a kajád-kezdtem, mire semmi reagálása nem volt, ezért leraktam az ételt az asztalára, majd folytattam mondandómat- Figyelj, nyugodtan meg mondhatod, ha nem akarod, hogy a családotokban legyek. Csak szókok az árvaháznak és már kint is vagyok. Nem mondom el, hogy miattad megyek el. Majd azt mondom, hogy nem akartam ilyen nagy házban lakni vagy mit tudom én.

-Nem akarom, hogy a húgom legyél, de itt kell maradnod! Lucy mindig szomorú volt, hogy nincs egy lánytestvére! És veled boldog. És anyáéknak is bejössz, szóval muszáj maradnod. Ne miattam legyen Lucy szomorú-mondta, mire én meglepődtem.

-De nekem így nem megy...Nem tudok egy olyan helyen élni, ahol nem fogadnak szívesen-mondtam kicsit dühösen-Tudod mit? Mindegy-és ez volt a végszó, mert Lucy rontott be az ajtón és Ben ölébe ugrott, aki rögtön csikizni kezdte. Nagyon aranyosak voltak és mivel nem akartam zavarni, ezért kijöttem.

Holnap lesz az első napom a suliba. Nagyon félek. Még soha nem voltam rendes suliban és nem nagyon tudom mi a "dörgés". A célom igazából az, hogy eltűnjek az emberek közt. Bár ez nem tudom mennyire lesz elérhető. De a legrosszabb, hogy Bennel ugyanabba a suliba járunk.

Reggel nagyon rosszul keltem. Egyáltalán nem akartam suliba menni (bàr ki akar?!). Mindig is akartam egy bátyjust, aki majd megvéd és vigyáz rám, de ehelyett én csak Bent kapom. Tuti nem fog segíteni suliban. De mindegy is.

Gyors elkészülődtem, majd lementem a konyhába. Odaadták a reggelit, de egy falat se ment le a torkomon, mert annyira izgultam, hogy fájt a hasam és ilyenkor étvágyam sincs.

-Indulás!-mondta és mutogatta Peter, majd mindhárman beszálltunk a kocsiba.

*bocsi tudom, hogy ez is rövid lett, de este van😂 és ma meglepiként két részt raktam ki, szóval vehetjük ezt a két részt egyben és akkor már nem olyan rövid😂 mostantól megpróbálok tényleg hosszabbakat írni, de sajna nincs sok időm://

Joéjt mindenkinek😘*

Váratlan változások (BEFEJEZETT)Where stories live. Discover now