Váratlan változások (BEFEJEZETT)

34.rész

Bementem a lakásba és mindenki tévézett.

-Megjöttem-szóltam, majd mindnyájan rámnéztek, kivéve Lucyt, mert ő nem hallotta, de aztán észrevette, hogy mindenki megfordult, így hát ő is.

Odajött hozzám és megölelt. Megkérdezte, hogy éreztem magam. Tök cuki volt.

-Dorka! Nem jössz velünk bevásárolni kajához. Direkt megvártunk, ha lenne kedved, de persze, ha fáradt vagy, vagy nem akarsz jönni, az sem baj-mosolygott anya.

-Hát eléggé elfáradtam-húztam el a számat.

-Jól van, nem baj. Akkor mi viszont megyünk is-azzal elköszöntek, én meg felmentem az emeletre és még hallottam, ahogy becsukodik az ajtó.

-Beszélnünk kell!-szólalt meg Ben, mikor felértem. Én viszont nem láttam őt, ezért mikor megszólalt, megijedtem.

-A szívbajt hozod rám!-tettem kezem a szívemre.

-Bocs-azzal bement a szobámba. Persze, gyere csak be.

-Szóval miről akartál beszélni?-ülök le én is az ágyra félénken.

-Rólunk-mondja halkan, mire nyeltem egyet-Most akkor együtt vagyunk vagy nem? Mert én szerelmet vallok neked, utána meg egy csomó fiúval vagy és veszekedünk is ez miatt, te meg folytatod-emelte fel a hangját.

-Nem jártam egy fiúval sem, csak veled! Ők csak barátok, de ha egy fiú közelébe se mehetek miattad, akkor szakítsunk!-csúszott ki a számon, mert anyira ideges voltam-Kösz, hogy ennyire bíztál bennem-ezzel kimentem az ajtón egyenesen a fürdőbe.

Rámtört a sírás, de hamar lenyugtattam magam. Végülis majd lesz egy jobb fiú. Meg vele csak veszekedtünk. És ha úgy vesszük, testvérek vagyunk.

-Bemehetek?-kérdezte lágyan, így kizökkentve engem a gondolkodásból.

-Igen-mondtam alig hallhatóan. Mikor benyitott, látta, hogy a földön ülök a kádnak dőlve. Leült mellém.

-Sajnálom. Tényleg bíznom kellett volna benned! Csak szeretlek és ahj nem akarlak elveszíteni-nézett a szemembe, vagyis csak próbált, mert én a földet bámultam.

-Én sem akarlak elveszíteni-ekkor felnéztem a szemébe-De bízz bennem, oké?

-Oké-erre közeledni kezdett és a következő pillanatban már az ajkai az enyémeken voltak. De ez sajna nem sokáig tartott.

Reggel van és péntek. A legjobb nap. Nekem nem a szombat a kedvencem nem tudom miért, de pénteken mindig olyan boldog szoktam lenni, pedig akkor még suli van.

Mosolyogva elkészülődtem, majd lementem reggelizni. Ben akárhányszor rámnézett, egy mosolyt küldött felém. Mikor egymás mellett töltöttünk magunknak narancslevet, kicsit közelebb hajolt hozzám.

-Most adnék egy reggeli csókot, de anyáék is itt vannak-súgta édesen, amitől libabőrös lettem. Ezt ő is észrevette és elmosolyodott.

***

Már az utcán sétálunk a suli felé Bennel.

-Még mindig titkolózunk a suli előtt, igaz?-kérdeztem félénken.

-Figyelj, nem arról van szó, hogy nem akarok veled mutatkozni, csak mindenki erről fog beszélni, hogy ez a két tesó együtt jár-utánozta a hangjukat.

-De, hogy fogjuk így megoldani? Se suliban, se otthon, se utcán nem lehetünk együtt, mert megláthatnak. És később meg majd, mikor lehet arra kerül a sor, hogy házasodjunk össze, akkor hogy csináljuk? Akkor mindenképp el kell mondanunk mindenkinek!-emeltem kicsit feljebb a hangom.

-Figyelj igazad van, de várjunk még egy kicsit, oké?-nézett a szemembe, mire bólintottam egyet-Megoldjuk-kulcsolta össze az ujjainkat és adott egy puszit a homlokomra.

A sulinál elengedte a kezünket, majd szétváltak útjaink. Bementem az osztályba. Sajna Mustafa rögtön a tegnapiról kérdezgetett.

-Szia!-mosolygott, majd adtunk egymásnak egy puszit-Tegnap elég fura voltál. Volt valami baj?

-Nem. Csak nagyon fontos volt a vaj, mert épp sütit sütöttünk és a közepénél vettük észre, hogy nincs vaj-nevettem, de féltem, hogy nem fogja bevenni.

-Értem-és ennyinél rám is hagyta szerencsére. Ezután becsöngettek.