72.rész

7.8K 440 15
                                    

Az út nem telt valami beszédesen. Luke állandóan fogta a kezem és azt mondogatta, hogy alig várja már, hogy velem aludjon. Igy belegondolva már egy hónapja együtt vagyunk. Sokkal kevesebbnek tűnt. Közben megérkeztünk Lukékhoz. Az anyja nem volt otthon.

-Anyukád hol van?-kérdeztem a szobája felé menet.

-Hétvégére elutazott barátnőjéhez. Ezáltal te is maradhatnál egész hétvégén, de gondolom Ben úgysem engedné-erre csak kínosan nevetve bólintottam.

Igazából rosstul esett. Ez úgy jött le, mintha nem akarna velem lenni, mert...Ben miért ne engedné meg? Ő az apám vagy mi? Lehet csak kifogás volt. Vagy az is lehet hogy mivel Ben a haverja, ezért nem akar rosszban lenni vele az miatt, hogy a húgával jár. Most hogy végiggondoltam, biztos igazat mondott és tényleg Ben miatt nem maradhatok nála.

Most épp Luke ágyán fekszünk. A filmnek most lett vége, amit megnéztünk.

-Elsőnek vagy másodiknak akarsz menni zuhanyozni?-kérdezte egy ásítás közben. Szerintem nem tetszett neki a film-Vagy együtt fürödjünk?-kérdezte perverz mosollyal.

-Elsőnek akarok és egyedül-röhögtem.

-Jól van, akkor szedd össze a cuccaid-mondta miközben felállt nekem törülközőt keresni-Tessék-nyújtotta kezembe, amit megköszöntem.

Bementem lezuhanyozni, majd Luke következett. Én addig az ágyon ültem és telefonoztam.

Mikor Luke kijött, nagyon jól nézett ki. Csak egy rövidgatya volt rajta és egy póló. Elpakolta a cuccait, majd rám ugrott.

-Hülye!-mondtam röhögve.

Egy percig néztük egymás szemét, majd közeledni kezdett felém. Tekintete a szám és a szemem között cikázott. Lassan összeérintette ajkainkat. Először csak kisebb puszikat nyomott számra, majd egyre hosszabban csókolni kezdett. Nyelve bejutást kért, amit megadtam neki.

Már egy tíz perce csókolózhattunk, mikor a pólóm aljával kezdett el szórakozni. Levette rólam, majd megint a szemembe nézett.

-Akarod?-kérdezte csillogó szemekkel.

Gondolkozni kezdtem. Tudtam, hogy a helyes válasz a nem lenne, de én is akartam igazából és tudom, hogy tényleg szeret és végülis már egy hónapja együtt vagyunk. De mégcsak 15 vagyok...bár mostanság már vannak, akik sokkal hamarabb elveszítik a szűzességüket. De mivan, ha megbánom?

-Igen-mondtam félve, mire rátapadt az ajkaimra.

-Szólj, ha meggondolnád magad-mondta, mikor elvált a számtól egy másodpercre, mire csak bólintottam.

Megtörtént. Lefeküdtem Lukekal. Elvesztettem a szűzességemet. Nagyon fájt, de azt hiszem nem bántam meg. Örülök, hogy vele volt az első és szerintem ez a lényeg. Kicsit még mindig ribancnak érzem magam, hogy ilyen korán megtettem, de nem érdekelt.

Egymás karjaiban elaludtunk. Reggel elég későn ébredtünk.

-Éhes vagy?-kérdezte rekedtes hangon, mire bólintottam és elindultunk a konyhába.

CSináltunk két szendvicset, amit hamar meg is ettünk. Ezután elkészülödtünk, elköszöntem tőle, majd hazamentem, mert Ben vagy húsz üzenetet írt és Luke is találkozik egy haverjával nem sokára.

Váratlan változások (BEFEJEZETT)Where stories live. Discover now