Váratlan változások (BEFEJEZETT)

44.rész

A látvány borzalmas volt. Michael össze volt verve. Na jó azért ne túllozzunk, mert szerintem lehetett volna rosszabb is, de egyik keze be volt gipszelve és az egyik szeme pedig lila volt. Ezek a sebek azok, amiket láthattunk, de ki tudja mi van még. Később észrevettem a másik kézfején néhány horzsolást. Gondolom probálta megvédeni magát...de mitől is?

-Úristen, jól vagy?-kérdeztem miközben leültem a mellette lévő székre, a táskámat pedig ledobtam a földre.

-Persze-mosolygott fájdalmasan.

-Mi történt?-kérdezte helyettem is Ben, mire Michael halkan sóhajtott egyet.

-Múltkor a strand után, a vonatnál ugye elváltak útjaink. Az egyik utcában volt néhány srác a suliból és probáltam nem meghallani a beszólásaikat, de ők elkezdtek követni és mivel látták hogy nem érdekel, fellöktek és elkezdtek rúgdosni meg ütögetni. Én is probáltam visszaütni meg felállni de...nem tudom mi volt velem. Eddig mindig én nyertem a verekedésekben.

-Ez igaz-nevetetett Ben, mire mi is kuncogtunk Michaellel.

-De most túlerőben voltak-hajtotta le a fejét Michael.

-Kik voltak azok? Visszaadjuk nekik-tördelte meg az ökleit Ben, mint aki harcra készen áll, mire én csak röhögni tudtam.

-Pontosan nem tudom kik voltak azok. De biztos hogy a suliból voltak, mert mindent tudtak rólam-ekkor elkapott egy rossz érzés, ezért kimentem a fürdőbe.

Belenéztem a tükörbe.

"Miattam történt. Ha hazakísérjük, akkor nem történik ez. Gondolhattam volna, hisz sötét volt már, így illő lett volna elkísérni."

Ezeknél a gondolataimnál már majdnem elsírtam magam, aztán beugrott valami.

"Michael azt mondta, hogy a suliból volt néhány gyerek. Mikor Mustafa menő bandájánál voltam szünetben, kuncogva megkérdezte néhány idióta, hogy mi van Michaellel...TE JÓ ÉG! Azok a szemetek voltak azok...!"

Visszamentem a fiúkhoz, de nem tudtam hogy el mondjam-e nekik, hogy kik voltak azok. Michaelt szerintem nem érdekli, mert már megszokta és leszarja őket, de Ben lehet tényleg meg akarja verni őket. Bár én is szívesen megverném őket, de valljuk be így is, úgy is túlerőben lennének és amúgy sem szeretem a verekedést. Viszont máshogy is vissza lehet adni nekik. Várjunk csak...ebben lehet hogy Mustafa is benne volt. Fúúú ha suliban meglátom, tuti beszólok neki.

-Mondanom kell valamit-törtem meg a csendet-Asszem tudom kik voltak azok.

-Akkor mondjad-sietettet Ben.

-Mustafa haverjai. És van egy ötletem, vagyis inkább mégcsak egy fél ötlet. Mi lenne ha visszaadnánk nekik, de nem verekedéssel, hanem valami egyénibbel-húzogattam szemöldököm egy büszke vigyorral.

-Benne vagyunk!-adott pacsit Ben.

-Ne beszélj az én nevemben-szólalt meg Michael, mire nevettünk egyet.

-Téged nem kérdeztünk. Mindenképp benne vagy és kész-jelentette ki Ben, mire megint röhögtünk.

Még megbeszéltük az egész tervet a fiúkkal, majd elköszöntünk Michaeltől és hazamentünk. Megebédeltünk, majd elmentünk leckézni. Ben este bejött hozzám egy jó hírrel.

-Mindenki tud segíteni-hát igen. Hárman nem vagyunk elegen a tervünkhöz, ezért meg kellett kérnünk (pontosabban Ben kérte meg) haverjait, hogy jöjjenek segíteni, akik persze benne voltak.

Másnap suliban még elkaptam a terem előtt Mustafát, így szerencsére nem az osztálybn kellett beszélnünk.

-Mi a faszért csináltad?-kérdeztem tőle idegesen.

-Mit?-kérdezte értetlenül.

-Vajon mit?! Mustafa tudom, hogy megvertétek a haverjaiddal Michaelt. Azt hitted majd nem jön rá senki?

-Dorka én most tényleg nem csináltam semmi!-ezután sóhajtott egyet, amit nem érettem-A haverjaim voltak azok. Dominik és a többiek. De én tényleg nem voltam benne! Esküszöm! Pont azért, mivel régen ugye barátok voltunk és miattad. Tudtam hogy te szereted, persze barátként, ahogy mondtad.

Erre becsöngettek, így bementem a terembe. Nem tudom hogy higyek-e neki. Elég meggyőző volt.