Váratlan változások (BEFEJEZETT)

2/13.rész

Otthon észrevettük, hogy Szinti és Mark még mindig nem értek haza, de gondoltuk biztos csak azért van, mert annyira jól érzik magukat és ekkor persze jött pár hülye poén a fiúktól. Én viszont kicsit aggódtam, amit tudom, hogy sokan utálnak, ha valaki ilyen, de nem tehetek róla, hogy ilyen vagyok. Ezért id kértem ki Gréta véleményét. Ő is mondta, hogy inkább ír Szintinek, hogy minden rendben van-e és majd rögtön szól nekem, ha válaszolt.

És még valami, amit észrevettünk - vagyis inkább csak én -, hogy miközben hazafele sétáltunk, Paula és Ben mögöttünk kullogva suttogtak valamiről. Persze nem lettem féltékeny, hisz tudom, hogy sem Ben, sem Paula nem tenne ilyet velem, meghát Paula ugye meleg. De akkor is elfogott egy rossz érzés, hogy nekem nem mondtak semmit arról, amiről épp dumáltak. Aztán eszembe jutott, hogy Ben említette, hogy van még egy ajándékom. Szinte biztos voltam, hogy erről lehet szó. De olyan nagy ajándék lenne, hogy Paulának a segítsége is kell hozzá? Ezmiatt még kíváncsibb lettem.

Otthon szerencsére Benék szobája felé vettük az irányt, aminek nagyon örültem, mert legalább nem a mi szobánkat fogjuk szétszedni.

Mikor már mentünk volna be, Ben a kezemnél fogva hátrahúzott magához.

- Az ajándékodat még meg akarom mutatni és az nem itt van. - vigyorgott, mire én is elmosolyodtam, de kicsit elkezdtem félni is, nem tudom miért.

- Akkor ti mentek? - kérdezte Michael.

- Aha. - válaszolt Ben, miközben összekulcsolta a kezünket és elindult a folyosón, persze Mustafa nem hagyhatta ki a beszólását.

- Úúú akkor jó szórakozást! - röhögött, Ben pedig bemutatott neki, amit nem láttam volna, ha nem nézek pont rá.

- Messze van a meglepetés? - kérdeztem, mikor már ketten voltunk.

- Nem. - és ekkor oda is értünk Pauláék szobája elé.

Megálltunk előtte és senki nem szólt semmit. Ben csak vigyorgott, én pedig mosolyogva összehúztam a szemöldököm jelezve, hogy nem értek semmit. Aztán arra gondoltam, hogy mivan, ha most egy rózsaszirmokkal teli ágy vár. Jó azért ezt nem tudnám elképzelni róla... Vagy? Ekkor már eléggé elkezdtem izgulni, mert csak remélni tudtam, hogy nem lefeküdni akar velem. Mármint ne értsétek félre, szerettem és kívántam őt, de nagyon féltem, hogy nála majd elrontok valamit vagy gáz leszek. Meg akartam felelni neki, még ha elmondja mindennap azt is, hogy én mindenhogyan megfelelek neki és hogy tökéletes vagyok neki. Valahogy akkor is többet akartam nyújtani neki. De féltem, hogy ez nem menne.

Lucasnal ez más volt. Tudom, most nem rá kéne gondolnom, de ez mostmár mindig a fejemben lesz, hisz ő volt az első nekem. Ez olyasmi, amit az ember nem tud elfelejteni. Lukenál nem volt olyan érzésem, hogy meg akarok felelni neki. Nála is nagyon izgultam, de csak azért mert az volt az első nekem és még nem teljesen tudtam, hogy hogayn fog lezajlani.

Szerintem Ben észrevette, hogy kicsit elkalandoztam, így megszólalt.

- Akkor nem vagy kíváncsi rá, hogy mivel készültem neked?

- De. Csak félek, hogy valami szivatás lesz.

- Nyugi, nem az. - simogatta meg lágyan a derekam, amitől egy jó érzés fogott el.

Kicsit remegő és izzadó kézzel, kinyitottam az ajtót. Hát az ágyon nincs rószaszirom, de a földön igen. A függönyök pedig be voltak húzva és csak pár gyertya adott világítást a szobában. Ekkor esett le, hogy igazam volt és most be fog következni életem legjobb vagy legrosszabb éjszakája. Csak remélni tudtam, hogy nem fogom magam annyira leégetni, mint amennyire szokásom.