Váratlan változások (BEFEJEZETT)

19.rész

Ekkor viszont Ben lépett be. Ennyire még soha nem örültem neki.

-Mi a...?-de nem folytatta, hanem odajött és leszedte rólam a tanárt, majd be is vert neki.

Annyira hirtelen történt, hogy a tanár fel se tudta fogni. Ben kihúzott a teremből, majd az iskolából és végül egy helyre húzott, ahol senki nem volt csak mi.

-Jól vagy?-kérdezte, de nem értem miért, mikor látja, hogy potyognak a könnyeim, ezért csak egy hülye nézést kapott tőlem-Na jó, ez hülye kérdés volt. Gyere ide!-mondta, majd magához húzott és átölelt.

Igazából nagyon meglepett, de erre most nem gondoltam, mert olyan jól esett ez az ölelés. Az ő ölelése. Átkaroltam derekát, majd hozzábújtam. Hallottam, ahogy próbál nyugtatgatni. Én csak szipogtam, de éreztem, hogy tényleg lenyugszom. Egyszercsak elengedett. Láttam, hogy meg akar szólalni, de én megelőztem.

-Köszönöm-mondtam könnyes szemmel.

-Nem kell megköszönnöd. Amúgy fura volt, hogy nem jössz, pedig már rég kinn van az osztályod és csak ezért mentem fel. Ja és apa ma nem jön értünk, mert tovább dolgozik-mondta, mire bólintottam, majd megint megszólalt-Gyere elviszlek valahova-azzal elindult, én meg utána. Kíváncsi vagyok, hova visz. Bár lehet, hogy csak fagyizni.

Örülnöm kéne, hogy Ben elvitt valahova, de azért reménykedtem, hogy valami nyugodt szép helyre. De nem. Itt sétálunk már negyed órája a parton, amit amúgy imádok, de nagyon sokan vannak, mint mindig és most nagyon nincs kedvem emberek közt lenni. És ami még rosszabb és gázabb, hogy Bennel meg se szólalunk. Egyszercsak elértünk a part végéhez, ahol még sose voltam. Persze eleve csak egyszer voltam a parton még Mustafával, asszem szerdán vagy csütörtökön. Itt Ben megállt, majd egy huncut vigyorral rám nézett. Nem értettem.

-Megjöttünk-mondta.

-Mi? Azt hittem csak sétálni jöttünk a partra-lepődtem meg.

-Nem. Szépen lemegyünk itt-mutatott a bokros részr,e én meg egy "hülye vagy?!" pillantást vetettem felé-Nyugi, ezerszer csináltam már. A srácokkal ez a helyünk.

-Akkor nekem nem is kéne lemennem oda.

-Ahjj hagyd abba a kifogásokat és gyere-nyújtotta a kezét, mire egy gondolkodás után, elfogadtam a kezét.

Óvatosan elkezdett a bokroknál lemászni, miközben vigyázott rám is. Mikor leértünk a partnak egy kisebb részére értünk, ahol senki nem volt. Nyugodt volt és szép. Pont, ahogy akartam. Elmosolyodtam, majd leültem a homokba, Ben pedig mellém. Sokáig nem szólaltunk meg, de aztán nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek meg valamit.

-Miért utálsz? Nem csináltam veled semmit. Oké, hogy nem akarsz még egy húgot vagy valami, de akkor se kéne ilyen bunkónak lenned velem-próbáltam mérgesen a szemébe nézni, de ő csak a homokba bámult. Néhány perc múlva elkezdte mondandóját amin igencsak meglepődtem.

-Amikor anyáék elmondták, hogy örökbe fogadnak egy lányt, hogy Lucy ne legyen szomorú, akkor semmi bajom nem volt. Talán még örültem is, mert ha nem vagyok itthon, akkor is lesz kivel játszania Lucynak. De aztán, mikor hazahoztak-itt megállt és nyelt egy nagyot, majd újra kezdte- Megpillantottalak és már akkor beléd szerettem, bár nem ismertelek. Elég mérges voltam és nem akartam veled kedves lenni, se megismerni, nehogy jobban beléd szeressek, hisz milyen lenne már, hogy a húgommal járok? De ennek a tervnek már annyi-éreztem, hogy egész mesélése alatt a szívem gyorsabban vert. Fura érzés járt át és azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon kölcsönösek- e az érzéseim.

A gondolkodásomat Ben szakította meg. Felállt mellőlem,majd szólt, hogy menjünk haza, mert anya már biztos vár.