109.rész

6.6K 379 16
                                    

Épp arra vártunk, hogy Mark anyja végre ideérjen hozzánk. Amíg nem jött, addig PS-eztünk.

Megszólalt a csengő, ami csak azt jelenthette, hogy eljött a mi időnk(ez melyik filmben is volt? xd). Mivel a fiúk nem akartak veszíteni, ezért nem hagyták abba a játékot, így én nyitottam ajtót.

-Jó napot!-köszöntem a barna hajú nőnek. Mark az arcvonásait biztos, hogy tőle örökölte.

-Szia! Csak nem te vagy Dorka? Hallottam, hogy Benék örökbe fogadtak egy lányt és gondolom te vagy az. Illesz ebbe a családba-nézett végig rajtam, bár a célzást nem értettem.

-Igen én vagyok az, jöjjön be!-álltam félre az ajtóból.

-Anya, mindjárt megyek csak még ezt lenyomjuk Bennel. Addig köszönj Saranak-jó trükk Mark.

Sara ahogy meghallotta a nevét, lent is volt. Köszöntek egymásnak, majd elkezdtek nevetgélni és beszélgetni. Én csak ott álltam, mint egy hülye, mert a fiúkat vártam. 2 perc után végre letették azokat a szarokat és odaballagtak hozzánk. Ben mellém állt és közben átkarolta a derekam egy kézzel. Szerencsére eltakart a konyhapult, így Mark anyja (akinek a nevét még mindg nem tudom) nem látta Ben mozdulatát. Most biztos azt kérdezitek, hogy miért baj, ha Mark anyja meg tudja mi van köztem és Ben között, mert hát Ben legjobb barátjának az anyja. Biztos megértené. De azért nem tudom, lehet megdöbbenne vagy furcsán nézne ránk. Túlságosan is belementem ebbe a témába...

-Mehetünk?-kérdezte Mark anyja.

-Nem. Szeretnénk valamit kérdezni. Mindkettőtöktől-mondta Mark-Semelyikőtök nem engedett el minket Spanyolországba, mert hogy még gyerekek vagyunk, de! Nem csak Michael bátyja jönne velünk, mint felnőtt, hanem Lucas anyja is és barátja is.

-És most azt hiszitek, hogy könnyebben elengedünk titeket?-kérdezte Mark anyja.

-Hát. Nekem lehet, hogy megváltozott a véleményem-szólalt meg anya-Végülis élniük kell és világot látni, nem?

-De, de az nem azt jelenti, hogy bármit kipróbálhatnak bármikor és bárhogyan. Ahogyan őket ismerem tuti lesz egy-két baleset is-ezután sóhajtott egyet, majd megint megszólalt-Jól van, legyen. Mehetsz!

-Ezaz! Köszi anyja-mondta Mark, majd kiugrált a kocsijukhoz, mint egy kisgyerek.

-Amúgy-szólalt meg Ben, mikor végre kettesben voltunk a szobámban-Mivel holnap utolsó nap van, ezért kitaláltam valamit. Nem nagy dolog, de nekem tetszik.

-Nyögd már ki-nevettem-De remélem nem valami balhé megint.

-Nem, nyugi. Csak annyi, hogy szerintem tök menő lenne, ha "Vége a sulinak" feliratos pólóban mennénk. Vagy akár olyanban, hogy "Itt a nyár".

-Az első jobban tetszett-kuncogtam-De mi van, ha nem találunk ilyen pólókat. Meg amúgy is. Fél óra múlva zárnak a boltok.

-Ki beszélt itt boltról? Gondoltam mindenkinek van egy sima, egy színű pólója és arra rá írjuk filccel. Így sokkal egyedibb is-vigyorgott.

-Jól van. Keresek egy megfelelő pólót, te addig írsz a többieknek?

-Aha-és már vette is elő telefonját.

Ahogy a gardróbomban kutattam, rápillantottam Benre. Az ágyamon feküdt egy kézzel könyökölve és közben a telefonját nyomkodta. Elég szexin nézett ki. Imádom, mikor olyan pólókat vesz fel, amiben látszanak a mellizmai. A gatyában pedig látszik a formás segge, amit megirigyelhet egy-két lány. Ahogy visszatért tekintetem a fejére, elpirultam. Ben vigyorogva nézett engem, ami azt jelentette, hogy lebuktam. Ez nagyon gáz. Rögtön visszafordultam a ruháimhoz és a pólóim között turkálni kezdtem. Egyszínű pólóból csak fehérem és egy feketém volt. Mivel a feketén nem látszott volna a felirat, ezért egyértelműen a fehéret választottam.

-Csak fehérem van-húztam el a számat. Bevallom nem szeretem a fehéret, mert abban könnyen meglátszik, ha megizzadok meg amúgy is semmi hangulata sincs. Na mindegy, egy napig csak kibírom.

-És mi abban a baj? Legalább minden szín jól áll hozzá-bíztatott Ben.

-Igazad van. Te nem hozod a pólód?

-Nem akarod idehozni nekem?-kérlelt.

-Melyik az?-forgattam meg a szemeim. Elvileg a fiúknak kéne kényesztetni a lányokat, nem? Ő meg itt csicskáztat engem. Bár neki megcsinálnék mindent. És végülis, ha én megkérem őt valamire, akkor ő is mindig megcsinálja azt.

-A szekrényemben valahol van egy világoskék póló. Azt hozd ide. Kérlek-tette hozzá.

Elindultam Ben szobája felé. Bementem és láttam, hogy a mai cuccai mindenfele el vannak dobva. Beleértve ruhadarabokat, táskát meg sulis dolgokat is. Sóhajtva átlépdeltem a szoba végébe, ahol a szekrénye volt. Kinyitottam és a látvány kicsit lesokkolt, bár, ha belegondolok, ezt vártam tőle. Minden össze-vissza bedobva a szekrénybe és fellógatva. Elkezdtem kutakodni, de lehetetlennek tűnt megtalálni azt a pólót. Egyszercsak a kezembe akadt egy fekete zokni. Nem tudom miért, de megszagoltam, majd rögtön el is dobtam, mert olyan büdös volt. Ezután nem tudom, hogy, de megtaláltam a pólót.

-Köszii-mondta Ben, miközben hasra feküdtem az ágyon, így félig a lábain voltam.

-Szóval akkor azt írjam, hogy "Vége a sulinak"?-kérdeztem.

-Igen-hajolt oda egy pusziért, amit az arcomra kaptam.

-Amúgy majd egyszer rendet teszek a szekrényedben. Szerintem ott még állatokat is találnánk-nevettem.

-Nekem legalább van háziállatom-nyújtotta ki a nyelvét, amit először összevont szemöldökkel bámultam, majd elnevettem magam.

Váratlan változások (BEFEJEZETT)Where stories live. Discover now