92.rész

7K 393 24
                                    

-Én is szeretlek!-viszont ezt a romantikus pillanatot egy torokköszörülés szakította meg.

-Khm...-mindketten a hang irányába fordítottuk a fejünket, így anyával találtuk szemben magunkat-Megmondtam, hogy nincs baj azzal, hogy együtt vagytok, de ezt ne Lucy előtt-mutatott a lépcső tetején ülő kislányra, akit eddig észre sem vettünk.

-Nem is akartuk előtte csinálni, de olyan halk, hogy nem vettük észre-mentegetőztem.

-Jól van, de máskor vigyázzatok jobban!-azzal elment Lucyval játszani.

-Hát ez gáz volt-szólaltam meg kínosan nevetve.

-Ja-vágta rá lazán-Na akkor megnézzünk egy filmet, ahogy terveztük?-röhögött.

-Igen-röhögtem én is-Amúgy kivel voltál sétálni?-kérdeztem miközben lefeküdtünk az ágyamra.

-Magammal-erre kérdőn néztem rá.

-Anyáék azt mondták, hogy egy haveroddal mentél el.

-Azt csak kitaláltam, mert lenyugodni mentem el-erre inkább nem válaszoltam, hanem elindítottam a filmet.

A film körülbelül a közepénél tarthatott, mikor rezgett a telefonom. Levettem az éjjeli szekrényemről, majd feloldottam. Gréta üzent. Nem értettem mit akarhat, mert nem rég beszéltünk.

~Grétám💓: figyu van valami, amit eltitkoltam a tegnap estéről, de Ben miatt nem mertem elmondani

~Én: mivan? nem értelek

~Grétám💓: már az előbb is el akartam mondani vidiben, csak féltem, hogy Ben meghallja, de az volt, hogy tegnap, ugye mikor be voltunk rúgva...várj! Ben ott van melletted?

~Én: igen, de nem látja, mit írogatunk

~Grétám💓: jól van...szóval tegnap volt egy olyan feladat Alexnak, hogy meg kellett téged csókolnia...

~Én: te jó ég! Még jó, hogy nem mondtad el a többiek előtt, mert Bennel így is előbb volt egy vitánk...miért nem emlékszem erre?xd

~Grétám💓: miért veszekedtetek megint?

~Én: szokásos...féltékenység

~Grétám💓: és kibékültetek?

~Én: igen, de tudom, hogy még sokat fogunk ez miatt veszekedni:(

~Grétám💓: nem lehet, hogy ez jelent valamit? Mármint, hogy állandóan veszekedtek?

~Én: lehet...de mindig megoldjuk:)

~Grétám💓: igaz:) viszont vigyázz, mert szerintem tuti csinált valaki képet vagy videót a csókotokról, ami amúgy nyálas volt, mert ez volt a "nehezítés" benne

~Én: úristen tényleg! De a videóban, mindenki megnézte a telóját és nem talált semmit benne erről

~Grétám💓: nem mindenki videózott...

~Én: holnap megkérdezem Michaelt és Alexet is...ja meg Emilyt is

~Grétám💓: jól van...én viszont mentem enni...szia😘

~Én: joétvágyat szia😘

***

Ma megint egy hétfői napra kelünk...sajnos. Viszont a jó hír az, hogy az utolsó olyan hétfőre, amin suli van. Igen, utolsó hét van a suliból.

-Kész vagy már?-Ben zökkentett ki a gondolkodásomból.

-Igen, megyek-mondtam a cipőmet véve.

-Van egy meglepetésem-mondta, mikor már a suli felé tartottunk.

-És mi az?-kérdeztem kíváncsian.

-Majd a szünetben meg tudod, mert nem csak neked szánt meglepetés lesz-vigyorgott ravaszul.

-Ne már! Most egész órán ezen fogok gondolkodni-nyafogtam.

Mikor sulihoz értem, Mustafa nem volt ott, mint legtöbbször. Nem tudtam, hogy meg-e kéne várnom, vagy sem, de gondoltam biztos vannak elegen, akik megvárják, így besétáltam a termünkbe. Azért tök szar, hogy a "csapatunk" többi tagja majdnem mind közös osztályba jár, rajtam meg Michaelön kívül. És sajna mi sem vagyunk egy osztályba. Bár Michaelnek még jobb, mert ő Benék évfolyam társa, ami azt jelenti, hogy egy-két órájuk együtt van. Mindegy legalább Mustafa itt van. Csak emlegetnem kellett, mert pont ekkor lépett be a terembe. Először persze minden menőnek köszönt, majd leült mellém.

-Szia-nyomott egy puszit az arcomra, amin kicsit meglepődtem.

-Szia!

-Figyelj, szeretnék valami fontosról beszélni veled, de ha nem tudnánk most befejezni, akkor szünetben folytathatnánk?-kérdezte kicsit félősen, ahogyan még sosem láttam.

-Persze-mondtam kedvesen.

-Szóval-erre ránézett az órájára-Á mindegy, majd inkább szünetbe, mert két perc van becsöngetésig-legyintett. De jó, akkor most két dolog miatt izgulhatom végig az órát.

Szinte csiga lassúsággal telt az óra, ahol csak az évvégi jegyekről beszélgettünk, meg a magatartásokról. Mikor kicsöngettek, villámgyorsan pakoltam be a táskámba és vártam Mustafát, aki nem annyira akart sietni.

*Hali❤
Köszönöm az újabb díjat PetraTommo-nak!💞
És még valami...elkezdtem még egy könyvet, amit Damn Badbabe címen megtalálhattok a munkáim között😉❤
Jóéjt mindenkinek😘

Váratlan változások (BEFEJEZETT)Where stories live. Discover now