66.rész

8.3K 439 10
                                    

Épp az állomáson ülök egy padon és várom Grétát, aki a kiírások szerint negyed óra múlva érkezik meg. Szerencsétlenségemre nem rég jött egy fiúcsapat, akik elég hangosak és ha jól látom valami mersz vagy merszet játszanak, mert kérdezgetni még senki nem kérdezgetett. Viszont a legrosszabb, hogy mivel elég közel vagyok hozzájuk, ezért eléggé kiszemeltek. Mikor engem néztek sokszor röhögtek, amit nem értettem miért, de jobbnak tartottam nem is foglalkozni vele. Csak abban reménykedtem, hogy Gréta nagyon hamar megérkezik.

Egy öt perc múlva már teljesen feltűnően bámultak engem és az egyikük oda is jött hozzám.

-Szia-mondta "szexin" vagyis inkább úgy akarta.

-Szia-mondtam unottan, jelezve, hogy menjen el, de nem adta fel.

-Tudod már régöta néztelek téged. Nagyon szép vagy és a fiúk azt mondták, hogy probálkozzak be nálad.

-Öhm szerintem meg inkább másnál. Egy ilyennek mint te, biztos örülne egy ribanc, akit mellesleg minden utcában találsz-kacsintottam, majd felálltam és messzebb mentem tőlük. Tudom talán kicsit túl flegma és bunkó voltam, de annyira idegesítettek már a nagyképűségükkel.

Egy kis idő múlva már megint felém közeledtek, de most mindannyian.

-Hali-szólalt meg az egyik-Tudom, hogy nagyon gáz volt ennek az idiótának az előadása-mutatott a srácra, aki probálkozott nálam, mire ő csak sértödötten beleboxolt vállába, az meg csak nevetni tudott-Szóval ez csak egy feladvány volt neki, de ne haragudj, hogy téged szúrtunk ki-röhögte el magát-Mielőtt megkérdeznéd, azért kérek bocsánatot, mert most kéne egy szívatást kitalálni neki-mutatott megint rá-mivel ugye elvesztette a játékot.

-Oké, de én nem tudok egyet se. Bocsi-mondtam és nagyon reméltem, hogy most már lekopnak. De szerencsémre ebben a pillanatban megérkezett a vonat, amiről Gréta le is szállt és rögtön egymásnak futottunk egy ölelésre.

-Ooo barátnőd is van?-kérdezték szemöldöküket húzogatva meg rágójukat rágva, még mindig nagyképűen.

-Ezek meg kik?-kérdezte Gréta lenézően, mire elröhögtem volna magam és adtam volna egy ötöst, de diszkrét maradtam.

-Mustafa-mutatkozott be ,mire arra gondoltam, hogy "ez most komoly?!" Ennél jobb neve nem is lehetne.

-Igazából nem érdekelt-válaszolta a barátnőm, mire már nem bírtam és elröhögtem magam.

-Ja, akkor mi most léptünk-mondtam, majd el is hagytuk az állomást.

-Na jó, ez meg mi volt?-kérdezte Gréta, mikor már elmentünk onnan.

-Annyira örülök, hogy megjöttél. Ezek közelében kellett ülnöm végig és feladatokat adtak egymásnak, mire az egyiknek az volt a feladata, hogy kérje el a számom, csak hogy én nem adtam. Utána odajöttek "bocsánatot" kérni-rajzoltam nyuszifüleket-De hagyjuk őket inkább.

-Oké-ekkor már a plázában voltunk-Menjünk be abba az üzletbe-húzott maga után Gréta és én hagytam magam.

Nagyon sok boltot végigjártunk és vettünk is néhány cuccot, amit begyűrtünk Gréta hátitáskájába, hogy ne öt szatyorral kelljen mennünk. Csak hogy nem hazamentünk hanem kitaláltuk, hogy elmegyünk a focipályára a fiúkhoz.

*Sziasztok❤
Tudom, tudom ez most egy ritka szar
rész lett és uncsi és arról már ne is
beszéljünk, hogy rövid. Szóval, csak
csak azt akartam mondani, hogy
sajnálom, de holnap megpróbálok egy
jobb részt hozni💕
Puszi, K😘

Váratlan változások (BEFEJEZETT)Where stories live. Discover now