Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Tizenegy) Főpróba

Nem volt nehéz kifigyelnie, hol van a griffendél klubhelyisége, és ha kicsit megerőltette volna magát, a jelszót is megszerzi valamelyik ijedősebb első vagy másodévestől. De pont az volt a lényeg, hogy varázslattal nyissa ki a portréajtót.

A bűbáj, amit talált, még a könyv szerint sem volt mindenkinek megbízható. Valójában egy általános varázslat volt a titkok feltárására, de a szerző esküdött rá, hogy ha elég nagy erejű a varázsló és elég elhivatott, a titkos jelszavakat is meg lehet tudni vele. Állítólag egyedül az okklumencia és a Fidelius-bűbáj ellen nem volt semmi hatása.

De Daisy nem is ezekre akarta használni.

Amikor már mindenki elment reggelizni és senki sem járkált a folyosókon, a falikárpit mögül, ahol eddig bujkált, a Kövér Dámára szegezte cseresznyefa pálcáját.

—Enigma speculans!—mondta olyan higgadtan és parancsolóan, ahogy Olivander boltjában megszüntette a lebegést.

Cseresznyefa pálcája megremegett a kezében, a vége felfénylett és halványan derengő, szürke füst szivárgott ki rajta. Betűket alkotott, a betűk pedig egy szóvá álltak össze.

Trombitaszó.

Daisy kilépett a kárpit mögül és magabiztosan a festmény elé sétált. A Dáma gyanakvóan méregette; megzavarta, hogy Daisy griffendéles nyakkendőt viselt, de még sosem látta. Vászonarcán látszott, ahogyan azon gondolkodik, vajon elfelejtette-e az egyik griffendéles elsőst.

—Trombitaszó—mondta neki Daisy, a portré pedig utat engedett neki.

A lány már majdnem belépett a járatba, amikor bosszúsan felkiáltott és visszalépett a folyosóra.

—A könyvtárban hagytam a bűbájtan dolgozatomat!—jegyezte meg látszólag magának, de ez teljesen a Dámának szólt, aki méltatlankodva utána kiabált.

—Ezek a mai diákok! A fejüket is elveszítenék, ha...

Daisy nem figyelt rá, csak futott tovább a könyvtár felé, de amint befordult az első sarkon, lassított és visszaváltoztatta eredeti színére a nyakkendőjét.

A bűbáj működött.