Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Negyvenkilenc) Evans-féle fenyegetés

Az élőket és a holtakat egyaránt elkerülte. Háztársai ugyan eleinte próbálkoztak a visszacsábításával, de nemsokára ráhagyták. Főleg, mivel Maya igenis örült neki, hogy már nem tartja olyan szorosan a gyeplőt és szorgosan neki is állt kiépíteni a saját körét.

Daisynek egyedüli megnyugvást az éjszaka jelentett. Felfrissítette a még másodéves korában mindenfelé elhelyezett érzékelő-bűbájokat és családi gyűrűjéhez kötötte őket, így mindenkit elkerülve róhatta a kastély folyosóit, vagy éppen szökhetett ki a Rengetegbe.

Előbbi esetekben az alvó sárkány faragványát kereste, de nem volt könnyű dolga. Először is rengeteg falfaragvány volt a kastélyban, másodszor ezek közül sok már nem is volt túl jó állapotban, harmadszor pedig nem tölthette ezzel minden idejét, óvatosnak kellett lennie. McGalagony és Dumbledore figyelte.

Aznap este is éppen az egyik domborulatról próbálta eldönteni, hogy vajon sárkányt vagy egy kövér halat ábrázol, amikor szipogást hallott meg az egyik falikárpit mögötti titkos beugróból.

Megsimította a gyűrűjében lévő követ, mire azonnal működésbe lépett a varázslat. A szövet mögött Lily Evans volt.

Daisy már éppen azt latolgatta, otthagyja-e a griffendélest, amikor léptek hangjára lett figyelmes. Ez segített eldöntenie a kérdést.

Egyetlen ugrással a falikárpitnál termett és bebújt mögé, majd a döbbent Lily szájára tapasztotta a kezét.

—Csend legyen!

Valami érthetetlen oknál fogva a lány nem kezdett el pánikolni, hanem valóban elhallgatott és visszafojtott lélegzettel figyelt. A léptek közeledtek és halk beszélgetés is társult hozzájuk. Két járőröző tanár volt, de nem álltak meg és nemsokára újra csend borult rájuk.

Daisy akkor elengedte a lányt és tetőtől talpig végigmérte.

—Tudod, Evans, nem értem, Potter miért van érted annyira oda.

A griffendéles elpirult, de amikor Daisy ott akarta hagyni, karon ragadta és visszahúzta. Daisy felvont szemöldökkel nézett rá.

—Köszönöm—mondta Lily.—Én nem hallottam, hogy jönnek.

—Vannak biztonságosabb helyek is a sírásra.

—Tapasztalatból mondod?

Ez egy nagyon gonosz kérdés volt. Daisy elvigyorodott.

—Feltérképeztem őket, hogy elkaphassam az előlem bujkáló sárvérűeket.

Lily valamiért nem sértődött meg a szóhasználata miatt. Sőt, halkan felnevetett.

—Miért van olyan érzésem, hogy saját magadon gúnyolódsz?—kérdezte.

Daisy közönyös arccal vállat vont.

—Magaddal kellene foglalkoznod, ha már valami annyira elkeserített, hogy kiszöktél sírni. Perselus miatt van?

Lily elkomorodott, összeszorította a száját és zöld szeme megvillant. Még így, sírás után is gyönyörű volt. Nem csoda, hogy olyan sokan próbálták befűzni.

—Örülsz, hogy az orrom alá dörgölheted? Őt is sikerült behálóznod.

Akkor örültem volna, ha téged választ a hatalom helyett—gondolta magában szomorúan Daisy, aztán felnézett és közönyös hangon válaszolt.

—Én nem hálóztam be senkit. Ő jött hozzám, mert a kedves háztársaid egy perc nyugtot sem hagytak neki.

—Potter egy idióta!—csattant fel Lily.

—Ebben legalább egyetértünk—biccentett és le akart lépni, de Lily megint megállította.

—A nővérem miatt—motyogta lesütött szemmel, aztán hirtelen magabiztosan felnézett Daisyre.—Nem akarom, hogy Perselus megtudja, hogy sírtam. Vagy mások.

—Ó, szeretnék hallani egy Evans-féle fenyegetés!—vigyorodott el Daisy, mire a lány halkan felnevetett és a fejét rázta.

—Nem fenyegetlek, csak szépen kérlek.

—Milyen unalmas vagy—biggyesztette le a száját Daisy.—Egy hozzám hasonló... hogy is mondtad korábban? Ellenséges, áskálódó alaknak, aki örömét leli mások szenvedésében, ráadásul mardekáros, sajnos nem elég a szép kérés.

—Megint magadon gúnyolódsz. De közben úgy teszel, mintha engem akarnál megbántani.

Daisy elgondolkozva végigmérte a lányt, aztán vállat vont.

—Gyere, elkísérlek a konyhába! Egy tea jót fog tenni.