Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Ötvenegy) Magyarázatért magyarázatot

Eredetileg a Tiltott Rengetegbe indult, hogy a hippogriffeket keresse, de mivel út közben észrevette a griffendéles négyesfogatot, úgy döntött, az később is ráér.

Már közeledett az idő a takarodóhoz, tehát hivatalosan még nem volt tilos a hálókörleteken kívül tartózkodni, de természetesen senki sem járkált a folyosókon rajtuk és a felügyelőtanárokon kívül. Ugyan úgy bajba kerültek volna, ha lebuknak, mintha éjfélkor kapják el őket.

Tehát Daisy odakiáltott hozzájuk.

—Sirius Orion Black, beszélni akarok veled!

—Halkabban, Harris!—fordult felé azonnal a fiú és körülpillantott, nincs-e a közelükben tanár.

Persze Daisy sem volt ostoba, az érzékelő-bűbájok segítségével már ellenőrizte, sőt, hangszigetelte a legközelebbi fordulókat. Nem hallhatták őket.

—Ezt tudod mondani?—mordult fel.—Halkabban, Harris?! Azután, hogy undorító pletykákat terjesztesz rólam a mardekárosoknak?!

—Valamivel ki kellett ugrasztanom téged—védekezett Sirius felemelt kezekkel.

—Kiugrasztani?—visszhangozta Daisy. A négy fiú elhátrált előle, pedig még a pálcáját sem vette a kezébe.—Mi vagyok én, valami nyúl, amire vadászni lehet?

—Félreérted a helyzetet—szólt közbe békítően Remus Lupin.—Csak beszélni akart veled, de te kerülted őt.

—Nyilván, mert nem akartam vele beszélni!

—Most akarsz, szóval sikerült—vigyorgott önelégülten Sirius.—De nem itt kellene megállnunk, mert bármelyik pillanatban belénk futhat egy tanár.

—Amúgy sem akartam sokáig a társaságotokat élvezni—legyintett Daisy. Az élvezni szót olyan tömény megvetéssel mondta, hogy Potter keze ökölbe szorult. Ezt egy elégedett félmosollyal nyugtázta és folytatta.—A lényeg, Black, hogy semmi közöd sincs ahhoz, mennyi időt töltök a háztársaimmal és remélem, ha valóban auror lesz belőled, valamivel okosabban fogsz majd hozzá a bűnüldözéshez, mert ha nem, elég rövidéletű leszel.

—A háztársaid és nem a... barátaid?

Lupin javára szóljon, megpróbálta jelezni Siriusnak, hogy ne mondja ki.

—Akkor megfogalmazom úgy, hogy még te is megértsd—mosolyodott el dühösen Daisy.—Szállj le rólam és ne foglalkozz az életemmel! Ha nem... ne akard tudni, mit teszek veled akkor.

—Gondolom, bármit tennél, nem lenne olyan szörnyű, mint ami Kaiaval történt.

Daisy elsápadt, ami igencsak kísérteties látványt nyújtott, hiszen eleve egészségtelenül fehér volt a bőre. Alig pár másodperce volt eldönteni, hogy hogyan reagál; számon kér, vagy úgy tesz, mintha fogalma sem lenne, Sirius miről beszélt. És rosszul döntött, mert az utóbbira egyszerűen képtelen volt.

—Honnan...—Ellenőrizte az elméjét takaró fátylakat, de azok hibátlanok voltak.—Honnan vetted ezt a nevet?

Lupin, Potter és Pettigrew akkor köszönés nélkül sarkon fordult és elment. Sirius ott maradt és kedvesen elmosolyodott.

—Magyarázatért magyarázatot ajánlok. Miért vette fel a mumusod a te alakodat?

Daisy végigmérte a fiút. Eddig még nem gyakran használt legilimenciát, de most... Vagy talán csak módosítani kellene az emlékeit, mégha az a módszer nem is teljesen megbízható.

Viszont Sirius megelőzte.

—Láttalak tegnap este Lilyvel.

—Miért vagy olyan gyanakvó, Black?—fintorgott Daisy automatikusan.—Talán nem lehetek a kis sárvérű barátja?

—Lehetnél, ha mernéd őszintén vállalni magad.

Daisy már éppen válaszolni akart. Valami nagyon-nagyon gonoszat akart mondani, amivel örökre elveszi a griffendéles kedvét attól, hogy a titkai után szaglásszon, de akkor a szeme sarkából színes villódzást vett észre. És Sirius a kezét nézte.

Szikráztak az ujjai. A tehetetlen harag, bánat, fájdalom és rettegés miatt a mágiája önállósította magát. Ökölbe szorította a kezét és elrejtette talárja redői közé.

—Ne legyél annyira önhitt, hogy azt gondold, játszadozhatsz velem, Black!

De Sirius nem tűnt rémültnek, sőt, közelebb lépett hozzá.

—Legyél őszinte, Daisy!

Egy pillanatra olyan csábító volt a gondolat. Elmondani mindent, megszabadulni az egyre nehezebb tehertől... De ez a pillanat elmúlt és csak a borzalmas, lehetséges következményeket hagyta maga után. A kétséget, hogy egyáltalán hinne-e neki bárki, a családja reakcióját és Voldemortét. Hiszen már beszélt vele, szemtől szemben álltak és becsapta őt. Sosem bocsátaná meg neki. Megölné. És majdnem lehetetlenné tenné, hogy ő végezzen a sötét mágussal.

Teljesen értelmetlenné tenné eddigi színjátékát és éveken át tartó szenvedését.

—Merlinre esküszöm, Sirius Black, hogy ha még egyszer meghallom Kaia nevét a szádból, az lesz az utolsó alkalom, hogy képes leszel beszélni—sziszegte, majd sarkon fordult és otthagyta a griffendélest.

Még csak vissza sem nézett.