Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Hatvanhárom) Égzengés

Amikor a mennydörgésekbe még a kastély falai is beleremegtek, a villámok pedig egyre közelebb csapkodtak, Daisy beletette az utolsó hozzávalót a bájitalba, belemártotta a cseresznyepálcáját, majd kilépett a Szükség Szobájából a folyosóra, a mennyezetre szegezte, és elmondta a varázsigét.

A hatás nem maradt el.

A főzet megtízszerezte a pálca erejét, így a bűbáj azonnal kiterjedt az egész kastélyra; pont úgy, ahogyan Daisy tervezte. A plafon eltűnt, vagyis nem igazából eltűnt, hanem csak megváltozott és a kinti időjárást kezdte tükrözni. Az esőt, a villámokat és a fekete felhőket élethűen mutatta, de a szelet és a hideget nem lehetett érezni, ahogy az esőcseppek sem estek be igazából az épületbe.

A diákok és tanárok ellenben döbbenten tódultak ki a termekből. Minden órát felfüggesztettek.

—Miért van olyan érzésem, hogy a te kezed van ebben?—lebegett mellé kacarászva Hóborc, de közben a tanácstalan tanárokat figyelte, akik hiába próbáltak rendet teremteni a diákok között.

—Honnan tudhatnám, mit miért érzel?—pislogott fel rá ártatlanul Daisy, aztán szélesen elvigyorodott.—Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy ma nem fognak több órát tartani és talán még holnap délelőtt sem.

A kopogószellem harsányan felnevetett, aztán belebegett a diákok közé, hogy kiélvezze a káoszt és megijessze a gyengébb idegzetűeket. Talán néhányan még hidegzuhanyt és galacsinlövedékeket is kaptak tőle.

Daisy vigyorgott és önfeledten felnevetett, amikor meglátta a holtra vált Lestrange lányt, aki hiába próbált rendíthetetlennek mutatkozni, nyilvánvalóan majd elájult félelmében.

A gyűrűje bizseregni kezdett és mire megfordult, a Tekergők már ott is álltak mögötte.

—Megmondtam vagy megmondtam?—vonta fel a szemöldökét vidáman.—Dumbledore mindjárt bejelenti, hogy elmaradnak az órák, aztán azt csinálunk délután, amit akarunk, míg megpróbálják megtörni a bűbájt.

—A hálókörletekbe fognak parancsolni minket—mondta James.—Ki kell találnunk, hogy tudunk észrevétlenül leválni a többiektől és hol találkozzunk.

Peter, mintha ez náluk már bevett szokás lett volna, elővett egy pergamendarabot, rászegezte pálcáját és suttogott néhány szót, amit az égzengéstől nem lehetett érteni. De a varázslatnak ennyi is elég volt, a papíron vonalak futottak szerteszét és Daisy felismerte a térképet, amit még régen ő kezdett el rajzolni. A fiúk befejezték.

—Ez itt jó helynek tűnik—mutatott Remus egy harmadik emeleti beugróra, ahová több titkos járat is elvezetett.—Távol van azoktól az útvonalaktól, amiken majd a körletekbe mennek. Tanárok sem lesznek arra.

—Merlin szakállára, nem hiszem el, hogy ezt csináljuk!—nevetett fel izgatottan Sirius.

—Az ügy érdekében, Tapmancs!—húzta ki magát büszkén James.—Bármit rejtsenek is azok a ládák, ma megtudjuk!

Daisy gyűrűje újra felmelegedett, mire a lány azonnal intett Peternek.

—Jön McGalagony, tedd el a térképet!

Mikor a tanárnő odaért hozzájuk, mind az öten a legártatlanabb tekintettel néztek fel rá. A nő gyanakvóan összevonta szemöldökét.

—Miért nem indultak még el a nagyterembe?—kérdezte.

—Bocsánat, az én hibám—mosolyodott el Daisy.—Lenyűgözött a varázslat szépsége, a fiúk pedig nem akartak egyedül hagyni, hátha az elkövető ezt csak figyelemelterelésnek szánta és valójában az a célja, hogy elrabolja a zárolt részleg könyveit.