Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Hetvenegy) Harc a padlásért

Az égett szag már az egész házat betöltötte, mire Daisy felébredt.

—Ugye nem gyújtottátok fel a házat?—motyogta, ahogy elindult lefelé a lépcsőn, de olyan halk volt, hogy vendégei nem hallhatták meg.

A falakon festmények sorakoztak. Az egyik fele üres tájkép volt, a másik pedig családi ősökről készült portré, ez utóbbiak pedig vagy boldogan üdvözölték, vagy a nagy nyüzsgés miatt panaszkodtak.

A konyhából veszekedés hangja szűrődött ki.

—Mondtam, hogy vedd kisebbre a lángot, Tapmancs!—fejtegette Remus.

—Ha ennyire tudod, miért nem vetted kisebbre te, Holdsáp? Merlinre, miért ilyen nehéz megsütni egy palacsintát?!

—Legalább van egy, ami sikerült—próbálta megbékíteni a fiúkat Peter.

James felsóhajtott.

—Csak volt. Evans leejtette a földre. Még a tányér is eltört.

—A te hibád volt!—csattant fel Lily.—Minek kellett odalopóznod a hátam mögé?!

—Biztos randira akart hívni—felelte Sirius.

Marlene felnevetett, Lily bosszúsan rászólt.

—Figyelj oda!—kiáltotta hirtelen Peter.—Ez is el fog égni!

Zűrzavar támadt, sistergett az olaj, majd egy halk placcsanást követően a palacsinta vagy a padlón, vagy a plafonon kötött ki. Úgy fél percig néma csend volt.

—Most hogy szedjük le onnan?—kérdezte James.

Ezek szerint a plafonra került.

—Hagyjuk ott—javasolta Remus.—Hátha nem veszi észre...

—Majd megkérjük Maleit, hogy takarítsa fel—sóhajtott Peter.

Daisy mosolyogva állt az ajtóban és a griffendéles csapatot figyelte. Egy éve el sem tudta volna képzelni, hogy mind ott állnak majd az ő konyhájában, miközben reggelit próbálnak készíteni.

Aztán megköszörülte a torkát, mire mind a hatan felé fordultak. Csak Siriusban volt annyi szégyentelenség, hogy rávigyorogjon, a többiek feszengeni kezdtek.

—Jó reggelt, Hólidér!—köszöntötte a fiú és előrelépett, hogy kitakarja a káoszba fulladt munkaasztalt és a maszatos gáztűzhelyet.—Hogy érzed magad?

Az ablakpárkányon egy tányérban nagy kupac szakadt, égett, vagy csak félig megsült palacsinta tornyosult. A szomszéd macskája éppen felugrott, hogy megszaglássza, majd egy kis óvatoskodás után megragadta az egyik darabot és elrohant vele.

Daisy nevetve megrázta a fejét.

—Csodálatosan vagyok, köszönöm—felelte őszintén és a palacsintasütő felé bökött.—Kell segítség?

—Megoldjuk!—jelentette ki azonnal James.

—Igen?—nézett rá hitetlenkedve Holdsáp, mire Ágas bokán rúgta, ezért azonnal ki is javította magát.—Persze, megoldjuk!

Daisy vállat vont, odalépett a szekrényhez és levett a polcról egy adag kekszet.

—Hol van Malei?—kérdezte végül.

—Bevásárol.—Lily bosszús pillantást vetett Jamesre.—Mert valaki ragaszkodott hozzá, hogy egyedül is tud sütni.

James fintorgott és védekezően maga elé emelte a kezeit.

—Jajj, Evans, ne tegyél úgy, mintha te annyira értenél hozzá! Eddig nem sikerült meggyőznöd a főzési képességeidről.

—Ezek szerint mégsem akarod feleségül venni?—vonta fel a szemöldökét Daisy és újabb csokiskekszbe harapott bele.

—Még meggondolom—fonta karba a kezét Ágas, majd visszafordult a munkaasztalhoz és belenézett egy tálba, aminek az oldalán tésztacsíkok száradtak.—Már nem sok maradt.

A nyitott ablakon egy macskabagoly röppent be és leszállt Daisy elé. A Reggeli Próféta aznapi számát hozta, és miután a lány a madár lábán lógó kis erszénybe tette a fizetséget, halkan huhogva ott is hagyta a viharvert konyhát.

Daisy szórakozottan lapozgatni kezdte az újságot, miközben a tűzhelynél újraindult a civakodás. Valamiért mindannyian palacsintát akartak sütni.

—Írnak valami érdekeset?—lépett mellé Marlene és a válla felett ránézett a cikkre, amit éppen olvasott. Úgy tűnt, ő unta meg leghamarabb a főzőcskézést.

Elvett egy kekszet Daisy csomagjából.

—Henrik Moore meghalt—felelte Daisy.—Meggyilkolták.

Nem beszélt hangosan, de azért így is mind meghallották és a vidám zsibongás egyszeriben elcsöndesedett. Jamesnek végre sikerült épségben megfordítania egy palacsintát, de senki sem örült a sikerének. Még ő maga sem.

—Hogy történt?—kérdezte Peter.

Daisy vállat vont.

—A szokásos. Egy csapat halálfaló meglátogatta, valószínűleg meg is kínozták, aztán megölték. A Sötét Jegy ott volt a háza felett, mire a családja hazaért.—Daisy a körmeit vizsgálta, azok látványát sokkal könnyebb volt elviselnie, mint a griffendélesek gyászoló arcát.—Voldemort azt remélhette, hogy ha már nem tudja megzsarolni a gyerekeivel, ha félreállítja, a saját embere kerül a varázsbűn-üldözési főosztály élére. De helyette Bartemius Kuport nevezték ki a posztra.

Újra vállat vont, hátha ezzel lerázhatja magáról a dühöt és a bűntudatot.

Lehet, hogy értesült volna erről a tervről, ha továbbra is eljátssza a hűséges követőt. Lehet, hogy megmenthette volna Henrik Mooret és akkor a felesége nem lenne özvegy, a gyerekei pedig nem lennének árvák.

—Amikor befejezzük a Roxfortot, csatlakozunk a Főnix Rendjéhez!—jelentette ki eltökélten Peter.—Én legalábbis mindenképpen.

Sirius elmosolyodott és tréfálkozni kezdett, hogy oldja a hangulatot.

—Nem hiszem, hogy bevennének valakit, aki nem tud palacsintát sütni, Féregfark!

—Akkor te sem léphetsz be, Tapmancs!—vágta rá James és büszkén felmutatta a tökéletesre megsült, makulátlan palacsintát, amit az előbb vett ki a serpenyőből.

A tészta lógott ujjai között néhány pillanatig, aztán egyszercsak elszakadt, mire mindenki nevetésben tört ki, Ágas pedig elvörösödött.

—Egyezzünk ki egy döntetlenben—javasolta Lily.

Daisy felvonta a szemöldökét.

—Ti fogadtatok?

—Persze—vont vállat Marlene.—Fiúk a lányok ellen, ki tud több egészséges palacsintát sütni? A győztes felmegy a padlásra, míg a többiek őrködnek.—A lány elpirult.—Vagyis... Lehet, ezt nem kellett volna elmondanom.

Daisy felnevetett.

—Úgyis mind felmentetek volna—legyintett.—Nem, mintha bármi érdekes lenne fent. Ott lakik Damon bácsi szelleme. Nyugodtan menjetek, köszönjetek neki!

A fiúk szeme egyből felcsillant és már rohantak is, Daisy pedig a fejét ingatva nézett utánuk.

—A kulcs a sárkányos kép kerete mögött van!—kiáltotta még, aztán bekapott egy utolsó kekszet és a leharcolt pult felé fordult.—Akkor süssünk egy rendes reggelit!