Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Száz) Hatás

Ahogy Daisy végignézett az alvó griffendéleseken, szíve majd széthasadt a boldogságtól és képtelen lett volna levakarni arcáról a széles vigyort. Ez volt az ő csapata, a barátai, akik mindennél többet jelentettek számra. Az igazi családja.

Felicity és Remus egymásra dőlt, közben egymás kezét fogták és Remus mosolygott álmában. Mellettük Marlene és Peter félig összeölelkezve aludt és ahogy a vonat rázkódott, egyre jobban összegabalyodtak. Sirius mellette ült, fejét az ablaküvegnek támasztotta és a lábuk egymáshoz simult.

Daisy óvatosan kisimított a fiú homlokából egy fekete hajtincset.

—Beszéltél vele azóta?

James volt rajta kívül az egyetlen, aki nem aludt. Mikor elindultak a roxmortsi megállóból, igyekeztek kihasználni az idejüket, aminek hatalmas varázsjátékok és többek között az egész vonatra kiterjedő bújócska-fogócska lett a vége. Mire az út utolsó harmadába értek, mindannyian elfáradtak.

—Nem.—Daisy sokatmondó pillantást vetett Jamesre.—Nem én vagyok az, akinek elsődlegesen kellene.

James felsóhajtott és idegesen a hajába túrt.

—Szerintem nem is állna szóba velem.

Daisy fél szemöldökét felvonva meredt rá néhány pillanatig, aztán felnevetett.

—Hogy lehet, hogy James Potter, aki az átváltoztatástantól kezdve a kviddicsen át mindenben tehetséges...

—A csínyeket is beleértetted, ugye?—szúrta közbe halvány mosollyal Ágas.

Daisy beleegyezően bólintott.

—Különös tekintettel a csínyekre. Tehát ez a James Potter, aki után a roxfortos lányok többsége a nyálát csorgatja, valójában egyáltalán nem értené a nőket?—kérdezte Daisy vigyorogva.—Meg vagyok döbbenve.

—Ezt hogy érted?—vonta össze a szemöldökét James.—Lily nyilvánvalóvá tette, hogy gyűlöl.

—Lily nyilvánvalóvá tette, hogy fontos vagy neki és hatással vagy rá—javította ki Daisy.—De te is dühös lennél rá, hogyha állandóan Siriust piszkálná.

—Ha Pipogyuszra célzol, ő mindent megérdemelt.

—Te így látod.—Daisy vállat vont.—Szerintem keresd meg Lilyt és beszélgess vele most, mielőtt még megérkezünk! Persze csak akkor, ha tényleg szeretnéd. És ha beszélsz vele, azt a lovagias, vicces és tehetséges Jamest mutasd, amit mi látunk belőled, Ágas!

James elmosolyodott, aztán kisvártatva felkelt és kilépett a vonat folyosójára. Daisy bizakodva nézett utána, aztán Sirius vállára dőlt és lehunyta a szemét.

—Remélem, összejön neki—szólalt meg a fiú halkan.

Daisy nem nyitotta ki a szemét, csak közelebb törleszkedett a griffendéleshez.

—Te ébren vagy? És hallgatóztál? Ejnye, Tapmancs.

—Adva volt a lehetőség—magyarázta a fiú a legkisebb megbánás nélkül.—És nem akartam megzavarni a nagy beszélgetést.

—A nagy beszélgetést?—ismételte a lány nevetve.

Sirius nem erre válaszolt. Keze Daisy combjára tévedt, mire a lány azonnal kinyitotta a szemét, de nem húzódott el a gyengéd érintés elől.

—Én is hatással vagyok rád, Daisy?—mormogta a fülébe Sirius. Daisy jólesően beleborzongott és önkénytelenül apró terpeszre nyitotta a lábát.

—Sirius...—suttogta.—Ezt nem itt...

Mielőtt befejezhette volna, a fiú félig szembe fordult vele. Szürke szemében kimondatlan kérdés és mérhetetlen vágy tükröződött, ami Daisyből az egyetlen elképzelhető helyes reakciót váltotta ki. Beletúrt Sirius hajába, közelebb húzta magához és megcsókolta.

Eddig sosem tapasztalt hevességgel ízlelték egymást, kezük is felfedezőútra indult, és amikor túl rövidnek tűnő idő elteltével a vonat lassítani kezdett, ők pihegve váltak el egymástól és még akkor is piroslott az arcuk, amikor felébresztették a többieket, hogy leszálljanak a vonatról.