Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Százöt) Vihar után

Vihar után gyönyörű a napfény. Daisy gyengéd simogatásra ébredt és amikor kinyitotta a szemét, Sirius nézett le rá mosolyogva. Sötét haját fénykoszorú övezte a mögötte lévő ablak miatt.

—Jó reggelt, Hólidér!

—Jobban vagy?

Daisy felült, jólesően kinyújtózkodott, majd alaposan végigmérte az ágya szélén ülő fiút. Sirius játékosan mosolygott rá. Nem tűnt betegnek.

—Most, hogy látlak, sokkal.

A lány nőietlenül felhorkant és vállon csapta.

—Komolyan kérdeztelek, Tapmancs!

—Én pedig komolyan mondtam!—védekezett a fiú rendületlenül mosolyogva.—Aggódtál értem. James elmondta, milyen arcot vágtál, amikor megérkeztél. Szegény Fleamont!

—Mert milyen arcot vágtam?—kérdezte durcásan a lány.

—Mint aki nem vesztegetné az idejét a gyilkos átokra, hanem puszta kézzel ugrana neki valakinek—felelte James az ajtófélfának támaszkodva.—Jó reggelt, Daisy!

A lány biccentett, aztán megint megcsapta Siriust, mire a fiú döbbenten felkiáltott és meglepetésében leszédült az ágyról.

—Ezt miért?!

—Persze, hogy aggódtam érted, te borzasztó, meggondolatlan alak!—csattant fel a lány.—Az éjszaka, a vihar közepén kaptam levelet a testvéredtől, hogy egy szál pálcával a kezedben elrohantál otthonról!

—Regulus írt neked?—pislogott elképedve Sirius, majd feltápászkodott a földről és visszaült az ágyra, de ezúttal karnyújtásnyi távolságon kívül. Daisy szemforgatással reagált.

—Ki más? Azt vártad drága anyádtól, hogy ő küld utánad?

—Utánad küldött?—ismételte Sirius.—Mármint... Ténylegesen küldött? Meg mert neked parancsolni valamit?

Daisy felsóhajtott és kikelt az ágyból. Ő és Sirius is James ruháit viselték. Daisyn egy melegítőalsó és egy póló volt, ami sokkal nagyobb volt a lány méreténél. A fiúk vigyorogva néztek végig rajta, de Sirius szeme máshogyan csillogott, mint Ágasé.

—Igen, Sirius, utánad küldött—mondta Daisy komoran.—Ő a testvéred és nyilván megijesztetted, amikor csak úgy elrohantál otthonról.

—Ez érdekes, ugyanis korábban egyszer sem mutatott aggodalmat—felelte élesen a fiú.—Se gyerekkorunkban, sem pedig idén nyáron.

Daisy vállat vont.

—Nem foglak titeket békítgetni—jelentette ki és Jameshez fordult.—Köszönöm a ruhát és az esti szállást. Az előbbit visszaküldöm bagolypostával.

—Máris menni készülsz?—kérdezte döbbenten a fiú.

—Nem használom ki tovább a vendégszereteteket—mosolygott rá Daisy.

—Készen van a reggeli!—hallatszott kintről Euphemia Potter hangja.—Gyertek enni, gyerekek!

Daisyt megmagyarázhatatlan okból öröm és tompa fájdalom kerítette hatalmába, amikor a terített asztalra gondolt. Az ő anyja sosem készített neki ételt, mindent a házimanókra bízott. A nevelésével sem foglalkozott; pontosabban felfogadott néhány házitanítót és ezzel elintézettnek tekintette az ügyet.

Amikor Siriusra pillantott, a fiú szürke szemeiben ugyan ezt a keserűséget látta. Mindig ezt érezte, ha a szüleire gondolt.

—Gyertek enni!—ismételte meg James az anyja szavait és fütyörészve kisétált a szobából.

—Jó emberek—jelentette ki halkan, maga elé meredve Sirius. Magának beszélt, Daisy mégis bólintott és válaszolt.

—Nincs sok hozzájuk hasonló.

Sirius mellé lépett és egymást kézen fogva indultak a konyha felé.

—Ez azt jelenti, hogy maradsz még?—kérdezte a fiú.

—Egy kicsit—biccentett Daisy.—De ma még el kell intéznem valamit.

El akart menni a Grimmauld térre, hogy elhozza Sirius holmiját, megnyugtassa Regulust és nem mellékesen elbeszélgessen a Black szülőkkel.

A lány arcán veszélyes, sötét vigyor terült el, aztán beléptek a konyhába és a tányérra halmozott palacsinták látványa egy csapásra eltüntette a bosszúszomjas arckifejezését. Daisy olyan túláradó lelkesedéssel foglalt helyet James és Sirius között az asztalnál, mint az a naiv kisiskolás, aki ő sosem lehetett.