Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Harmincnyolc) Átváltozás

Szombatonként Hóborc mindig az ajtókkal szórakozott. Nyikorgóssá tette őket, elérte, hogy szoruljanak, becsapódjanak, vagy, hogy ne lehessen becsukni őket. Daisy nem is értette, hogy az öreg gondnok hogy nem jött még rá erre és miért lepődik meg és dühödik fel minden egyes héten.

—Néha már sajnálom—jegyzete meg a Szoba.

Hangja mintha a falakból szólt volna, minthogy valószínűleg onnan is szólt. Daisy egyetértően bólintott, aztán elfordult a belülről átlátszóvá tett faltól.

—Azért szórakoztató.

Többször ellenőrizte, hogy kintről nem lehet belátni, csak bentről kilátni. Tökéletes volt; ezért meg sem fordulta a fejében, hogy lebukik, amikor a folyosón rohanó, szitkozódó gondnokot meglátta.

—Biztos vagy ebben?

A Szoba nem az előbbi megjegyzésére válaszolt, hanem az animágussá válására utalt. Már minden megvolt, hónapokig készülődött erre a pillanatra. A mandragóralevél, a minden napfelkeltekor és naplementekor elvégzett rituálé, a várakozás... Most végre eljött a nagy pillanat.

—Mit veszíthetek?

—Elég sokat.

—Nos, egyszer élünk.

—Nem is értem, a Süvegnek hogy jutott eszébe a mardekárba tenni téged.

—Ezért nem neked kell beosztani a diákokat. A mardekárból és a griffendélből egyaránt sok van bennem.

—A hollóhát rovására.

Daisy fújtatva felnevetett, aztán a szívére irányította a cseresznyepálca hegyét.

—Amato animo animato animagus—mormolta, aztán letette pálcáit a dohányzóasztalra és a szoba közepére sétált, ahol a legtöbb volt a hely.

—Akarsz fogadni?—kérdezte izgatottan, miközben kidugaszolta a vérvörös főzetet tartalmazó üvegcsét.

—Mégis miben?

—Hogy milyen állat leszek. Szerintem vércse.

—Nem nyilatkozhatok, bolond griffendéles.—Kedvesen mondta, nem sértésnek szánta.—Én jobban ismerem a személyiségedet, mint te magad. Csalás lenne.

Daisy vidáman fintorgott, még egyszer átgondolta az elméletet és...

—Biztos mindent jól csináltál?—szólt közbe a Szoba.—Balul sülhet el.

Daisy nem figyelt rá. Büszkesége felébredt és minél hamarabb meg akarta cáfolni a Szoba aggodalmaskodását, ezért fogta magát és egy hajtásra kiitta az egész bájitalt.

Hihetetlen, intenzív érzés volt, Daisy testét tüzes fájdalom járta át és közben látta, milyen lény lakozik a lelkében.

Átváltozott; az egyik pillanatban még emberként állt, aztán hirtelen alacsonyabb lett.

—Nézd meg magad!

A levegő vált előtte tükörré, nem is volt kerete, semmi sem tartotta.

Egy farkas volt. Igaz, aránylag kistermetű, de ez jobban tetszett neki, mintha egy nagy behemóttá változott volna. Kis fülei mókásan az ég felé meredtek, még mozgatni is tudta őket, fekete orra erősen elütött ezüstfehér bundájától. Ilyet még nem látott farkason; dús szőre olyan volt, mint a fagyott havon táncoló, ezüstös holdsugár. Egyedül a jobb mellső mancsa volt grafitszürke, mintha belelépett volna valamibe, vagy titokzoknit húzott volna.

A szeme megmaradt aranylóbarnának.

Játékosan belevicsorgott a tükörbe, mire a Szoba mintha hangtalanul felnevetett volna.

Gyönyörű, akarta mondani, de csak valami furcsa, vakkantás szerű hang jött ki a torkán.

—Egy farkas nem tud beszélni, Daisy. Ellenben igazad van, tényleg szép állat vagy.

Megpróbálta körülsétálni a szobát és bár először nehézkes volt megszoknia a testfelépítését, néhány méter után belejött.

Este kimegyek a rengetegbe.

Tudta, hogy a Szoba hallja a gondolatait. Direkt hangosabban gondolta őket.

—Szerintem először még jobban meg kellene szoknod. Veszélyes lények mászkálnak ott.

Minél hosszabb ideje ismerlek, annál unalmasabb leszel.

A Szoba megint felnevetett.

—Menj, ha mindenképpen kialvatlanul akarsz érkezni az átváltoztatástanra. Minerva McGalagony biztosan értékelné.

Daisy csakazért is egész éjszaka az erdőben rohangált és végül csak az óra kezdete előtt néhány perccel változott vissza emberré.