Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Kilencvenhárom) Legjobb dolog

Egyre jobbra fordult az idő és bár még elkélt a téli köpeny, egyre több időt töltöttek kint, a tó mellett, vagy a Rengeteg határán. A tanulás is sokkal kellemesebb volt társaságban, a friss levegőn.

Csapatuk kibővült, meg is változott kicsit. Peter és Marlene azon a héten összejött, azóta ki sem láttak a rózsaszín ködből és szerelmetes boldogságuk méterekkel elemelte őket a realitás szilárd talajáról. De Remus és Felicity sem volt jobb, mert bár náluk még nem volt hivatalos a dolog, szinte lehetetlen volt elválasztani őket egymástól. Aztán persze ott volt még Lily és James, akik külön kategóriát alkottak; az volt az álca, hogy együtt tanulnak, pontosabban Lily korrepetálja Jamest mugliismeretből. Valójában a fiú ügyes kérdésekkel mindig elérte, hogy Lily magáról, a Roxforton túli életéről és az élményeiről meséljen. Még a családjáról is, ami igencsak nagy szó volt, ugyanis az Evans lány mindig legalább olyan óvatosan kerülte ki a témát, mint Daisy vagy Sirius.

—Elbambultál, Hólidér!

Daisy összerezzent és a mellette ülő Siriushoz fordult. Ők, mint egyedüliek, akiket nem vakított el a szerelem, szintén a csapattal tartottak, de egyik párhoz sem csapódtak igazán.

—Jó látni, hogy mindenki boldog—vont vállat a lány.—Megérdemlik.

—Valóban—bólintott komolyan Sirius.—De nem fér a fejembe, hogy ez mégis miként függ össze a bűbájtannal.

A Daisy ölében fekvő könyv valóban a bűbájtannal foglalkozott, az RBF szintjén. A lány már harmadikban ismerte belőle az összes varázslatot és elméletet. A Tekergők is előre tanultak, bár főként átváltoztatástanból és bájitaltanból az animágia miatt, de amúgy is mind tehetségesek voltak, így ezek az alkalmak valójában sokszor elkalandoztak a vizsgafelkészüléstől.

Legutóbb átreptették egymást a kastély egyik tornyának a tetejéről a másikra, csak hogy megnézzék, tényleg lehetséges-e. Szerencsére egyik tanár sem vette észre őket és egyikük sem zuhant le, bár arra az esetre is volt tervük.

—Hogy mondhatsz ilyet, Tapmancs?—Daisy színpadiasan a szívéhez kapott.—Hiszen a szeretet a legerősebb mágia, mi mással függene össze, mint a bűbájtannal?

—Hát, ők tényleg teljesen el vannak varázsolva—fintorgott a fiú.

Daisy mosolyogva figyelte, ahogyan Lily és James összenevet, Felicity és Remus olyan közel hajol egymáshoz egy könyv felett, hogy bármelyik pillanatban elcsattanhatott volna a csók, Peter és Marlene pedig egymásra dőlve ül, és úgy mondják fel a tisztítómérgek elkészítésének alapvető szabályait.

—Mutatok neked valamit!—pattant fel hirtelen.

Váratlanul jutott eszébe, pedig már egy ideje tervezgette a dolgot.

Sirius is felkelt.

—Remélem, izgalmasabb lesz, mint ez—intett a felhalmozott könyvek felé.—Nem, mintha nem élvezném a koboldháborúk történelmét, csakhát... nem élvezem.

Daisy felnevetett és karon ragadta Siriust, hogy kicsit arrébb vezesse a ligetben. Nem akarta zavarni a többieket.

Mikor elég távol értek, a lány megállt és előhúzta a pálcáját. Zavartan felnézett Siriusra, aki kíváncsian figyelte, aztán mélyet sóhajtott és kimondta a varázsigét.

—Expecto patronum!

Galagonyapálcája hegyéből egy kistermetű farkas szökkent elő, néhányszor körberohanta őket, aztán szertefoszlott.

Szél süvített végig a fák csupasz ágai között, egy hippogriff távoli rikoltását hozta feléjük, ők pedig csak álltak ott és figyelték egymást. Daisy zavartan toporgott és gyorsan eltette a pálcáját.

—Lehet, nem emlékszel, de régen nem tudtam patrónust megidézni—kezdte magyarázni. Arca teljesen kipirult és miközben beszélt, egyre az visszhangzott a fejében, hogy nem kellett volna ezt tennie.—Szóval... igazából nem olyan nagy szám, csak gondoltam...

—Gyönyörű—vágott közbe Sirius. Közben egyenesen Daisy szemébe nézett, ezzel pedig méginkább zavarba hozta a lányt.

—Rátok gondoltam.—Muszáj volt kimondania. Úgy érezte, örök életében bánná, ha nem tenné meg.—És rád. Mert a legjobb dolog, ami életemben történt velem, te vagy.

Sirius arcán gyönyörű, örömteli vigyor terült el, szürke szeme tréfásan megvillant.

—Még Elijah sem veszélyeztetni a helyemet?—kérdezte.

—Tessék? Már miért...

Daisy nem érkezte befejezni a kérdést, amikor Sirius a derekánál fogva közel húzta magához és megcsókolta.