Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Hetvenhat) Óriáspók-támadás

A vérfarkas kíváncsian hegyezte a fülét és Daisy látta a tekintetében Remust. A farkasölőfű főzet hatásos volt és sokban megkönnyítette a dolgukat—legalábbis a fiúk elmondása szerint. Daisy nem tudta, hogyan viselkedett Holdsáp a korábbi teliholdak alatt.

A Szellemszállás egyébiránt elég lerobbant hely volt. A régi, megrongálódott bútorokat vastag porréteg borította, a szőnyegeken penész tenyészett és a nyitott ablakokon át beáramló szellő kísértetiesen lebegtette a rongyos függönyöket.

Egyetlen új dolog volt benne, ezt Malei most állította a helyére. Amint a manó végzett, meghajolt Daisy felé, majd egy pukkanással újra a kastélyban termett.

—Nem bízom a manóban—morogta Sirius. Azt a labdát dobálgatta neki a falnak, amivel kutyaként pontosan olyan önfeledten szokott játszani, mintha nem animágus, hanem igazi állat lenne.

—Ő nekem felel—intette le Daisy és gyengéden végigsimított a zongora fényes lapján.—Damon bácsi végakarata miatt. Rám hagyta. Nem fog elárulni minket.

James szarvas alakban akkor toppant be. Hátán egy nyeregtáskában mindenféle étel és ital volt, az agancsába pedig egy patkány kapaszkodott. Peter leugrott a földre és miután visszaváltozott emberré, megszabadította Ágast a terhétől.

—Ugye még nem késtük le az előadást?—kérdezte vigyorogva James. Sirius hozzávágta a labdát.

—Nem is értem, hogyan vehettetek rá erre!

Daisy felhajtotta a zongora fedelét és lenyomott egy billentyűt. A hangszer tiszta hangja betöltötte az egész szobát, talán még ki is hallatszott.

—Hát nem nyilvánvaló?—mosolygott rá a fiúra.—Szeretsz minket!

A lány átváltozott farkassá, a kupacból szájába kapott néhány csokibékát, amit már hamarabb kibontottak a Szobában, és odatelepedett Remus mellé.

James és Peter is elhelyezkedtek; kényelmesen rádőltek a két farkasra, mintha azok egyszerű díszpárnák lettek volna, majd mindenki várakozva fordult Sirius felé, aki bosszúsan felsóhajtott.

—Azért reménykedtem, hogy elfelejtitek—motyogta és kelletlenül leült a rozoga székre.

Gyakorlott mozdulattal megtornáztatta az ujjait, majd bemelegítésként skálázott egy kicsit, aztán pedig egy utolsó kérlelő pillantást vetett barátaira. Mivel egyiküket sem hatotta meg túljátszott szenvedésével, hatalmasat sóhajtott, aztán belekezdett egy darabba, aminek a címét Daisy nem tudta, de a dallamot ismerte. Valószínűleg valami klasszikus volt, elég híres.

A Szellemszállást betöltötte a tiszta, lendületes dallam és nagyjából fél perc elteltével már Sirius is élvezte a saját játékát. Egyre több érzelmet engedett bele és volt olyan is, hogy kicsit átvariálta az eredeti dallamot. Csodálatos volt hallgatni. És meglepő. Daisyt is tanították zongorázni, ez is egy aranyvérű, arisztokrata szokás volt, de a lány sosem élvezte és érzéke sem volt hozzá. Ellenben Sirius elképesztően jól játszott.

Teljesen bele is feledkeztek mind az öten. Ez lehetett az oka, hogy még a két farkas is későn hallotta meg a leselkedőt.

Daisy azonnal felugrott, az eddig jószerével rajta fekvő James méltatlankodva kiáltott fel, de a lány nem törődött vele. Két nagy ugrással átszelte a szobát, a folyosón pedig még éppen elcsípte a menekülni készülő Perselus Pitont. Elkapta a kabátja ujjánál fogva, lerántotta a földre és kicsit sem kíméletesen bevonszolta a szalonba.

—Pipogyusz?—emelkedett fel a zongora mellől Sirius. A döbbenet helyét pillanatokon belül átvette a kegyetlen elégtétel.—Ostobább vagy, mint hittem.