Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Hetvenhárom) Egy csipetnyi varázslat

McGalagony ezúttal még a tavalyi dühöngésein is túltett. A tanárnő most szó szerint izzott a haragtól, ami azért volt még félelmetesebb, mert egyelőre nem mondott semmit. Nem akarta megijeszteni az elsősöket, akik nagy szemeket meresztettek a két ötödévesre, akik valamiért beálltak közéjük, de a tanárnő pillantása azt üzente, hogy ezért még megkapják a magukét.

Daisy és Sirius lehagyták a vonatot, de mivel nagyjából holtversenyt futottak egymással, még tartottak egy rövidke futamot. Ezt Sirius nyerte, de a vége az lett, hogy lekésték a kocsikat, így végül az elsősök után repültek a tó fölött és éppen azelőtt sikerült átvenniük a talárjukat, hogy McGalagony átvette Hagridtól a kicsiket.

A tanárnő tekintete nem sok jót ígért, de szerencsére nem kellett sokáig állniuk a kínos csöndet, mert kinyílt az ajtó, és az elsősök nyomában ők is besurrantak a nagyterembe. A felsőbb évesek persze észrevették őket és sugdolózás támadt, de McGalagony jól irányzott, rendreutasító pillantásai hamar a diákokba fojtotta a szót.

Daisy a mardekárosok közé ült, vagyis külön tőlük, de az ő asztalukhoz. Még muszáj volt így tennie, de ha a terve sikerrel jár, ez nem sokáig lesz így.

Soha nem érzett különös izgalmat a beosztás miatt. Még a sajátját is inkább csak végigszenvedte, mint szükséges rosszt, de ezúttal más volt a helyzet. Alig tudott nyugton ülni és minduntalan végigszámolta, hány elsős van még hátra. Aztán, amikor elértek a végéhez és az utolsó kisgyerek is helyet foglalt a hugrabugos asztalnál, McGalagony döbbenten visszanézett a pergamenbe és felolvasta a legalsó nevet.

—Harris, Daisy Vanessa.

Daisy volt az egyetlen a teremben, aki nem lepődött meg. Az egyik kísértet zavarában keresztül nyúlt egy hollóhátason, sokan sugdolózni kezdtek és a nyakukat nyújtogatták.

Daisy felállt a helyéről és gyorsan, hogy még azelőtt odaérjen, hogy McGalagony feleszmél, előre szaladt a Süveghez. A tanárnő csak bámult rá, amikor odaért mellé, ezért Daisy óvatosan, egy bocsánatkérő mosollyal elvette tőle a Süveget, leült a székre és a fejére tette.

A Süveg felnevetett a gondolataiban.

—Daisy Harris, újra találkozunk?

—Jóvá akartam tenni a hibámat—felelte ő is vidáman és közben viszonozta az őt bámuló Tekergők vigyorát.

Semmi jelét sem adta annak, hogy néhány emlékét elrejtette a Süveg elől, mert azok túl mardekárosak voltak. A fejfedő pedig nem vette észre, hiszen legutolsó találkozásuk óta sokat fejlesztett a részleges okklumenciáján.

—Valóban.—A Süveg örömmel pörgette végig a Tekergőkkel kötött barátságának emlékeit és a csínyeket, amiket együtt véghezvittek. Aztán, mielőtt még bárki közbeléphetett volna, kikiáltotta az egész iskolának.—Griffendél!

Aztán pedig még csak neki hozzátette:

—Sok szerencsét, Daisy Harris!

Daisy vigyorogva levette a Süveget és visszaadta a teljesen letaglózott McGalagonynak. A teremben ülők többsége hasonlóan reagált, de a barátai, a Tekergők, Lily és Marlene tapsoltak, nevetettek és hangosan füttyögtek.

Mikor elhaladt a mardekárosok asztala mellett, Daisy rávigyorgott Mayára, aztán nem nézett vissza többet, hanem leült Sirius és Lily közé.

—Hogy sikerült?—kérdezte elképedve, izgatottan Remus.

Daisy vállat vont, de közben nem tudta, valójában nem is akarta, levakarni arcáról a széles vigyort.

—Egy csipetnyi varázslattal.

Dumbledore visszavette magához a szót és olyan nyugalommal tartotta meg évnyitó beszédét, mintha semmi furcsaság nem történt volna a beosztáson, majd szokás szerint tapsolt egyet és az asztalok roskadásig megteltek mindenféle finomsággal.