(Százkilenc) A világot elfeledve

689 52 0
                                    

A néhai Damon Harris úgy ismerte a környéket, mint a tenyerét és ez több szempontból is nagy hasznára volt Daisynek. Először is biztosítani tudott több menekülőutat a házból, másodszor titkos tartalékokat halmozhatott fel, amit akkor is elérhetett kintről, ha a házat elfoglalták vagy megfigyelés alatt tartották. Harmadszor pedig így derült ki, hogy a közelben van egy nagyobbacska park, amit a legtöbben már régen elfelejtettek.

Bár ez a felejtés inkább annak volt köszönhető, hogy még régen a környékben lakó varázslók kisajátították a helyet és mugli-riasztó bűbájokkal védték le. Aztán a varázslók elköltöztek vagy meghaltak és már senki sem emlékezett a kis ligetre Damon bácsin kívül.

Daisy és a griffendélesek viszont úgy vették birtokukba az elvadult parkot, mintha csak számukra lett volna odakészítve.

—Te nem jössz?

James felnézett az akusztikus gitár húrjairól és mosolyogva megrázta a fejét.

—Most nincs kedvem fürdeni—felelte.

Sirius vállat vont, majd nekifutásból beleugrott a tavacskába, aminek a partján letelepedtek. Remus, Marlene, Felicity, Lily és Peter, akik már bent voltak, kiabálva igyekeztek kitérni a felcsapó víz útjából.

Daisy mosolyogva figyelte, ahogy Tapmancs vizet prüszkölve felbukkan a vízből és ujjaival hátrafésüli a haját. Aztán észrevette, James milyen vigyorral néz rá és hozzávágta a fiúhoz azt a vaskos könyvet, amit éppen olvasni készült.

—Meg ne szólalj, Potter!—nevetett.—Én is vigyoroghatnék rajtad és Lilyn.

—Hát tedd!—vont vállat James.—Én csak örülni fogok neki.

—Add vissza a könyvem!

James vigyora szélesebb lett, miközben felemelte a régi kötetet.

—Mit kapok érte, Hólidér?

Daisy felvonta a szemöldökét.

—Mondjuk nem átkozlak meg, hogy ezután csak szopránhangon énekelve tudj beszélni—felelte.—Ez megfelel?

James kinevette, de azért visszaadta a könyvét és megpendítette a gitár húrjait. Minden nap egyre jobban játszott.

—És megfosztanád a világot a mostani csodás hangomtól?—tette fel a költői kérdést a fiú, aztán dudorászni kezdett egy dalt, miközben gitáron kísérte.

Daisy mosolyogva kinyitotta a könyvet, de mielőtt egyetlen szót is elolvashatott volna, Sirius bukkant fel mellette a semmiből és Daisynek még reagálni sem volt ideje, már felkapta és a tó felé rohant vele.

—Nemár!—kiabálta a lány, de nem volt elég hatásos, hiszen nem tudta abbahagyni a nevetést.—Tegyél le!

Visszanézve még éppen látta, hogy James begyűri táskájába a láthatatlanná tévő köpenyét, aztán elérték a vizet és a fiú habozás nélkül bedobta a tóba.

Daisy prüszkölve bukkant fel újra. Mindenéből csöpögött a víz, még a szájába is belefolyt.

—Szerintem fuss!—javasolta Peter röhögve, mikor a lány úszni kezdett a part felé.

Sirius tényleg hátrálni kezdett, de Daisy hamar utolérte.

—Daisy...

Mielőtt a fiú bármit mondhatott volna, Daisy a nyaka köré fonta a karjait, lehúzta magához és megcsókolta.

A barátaik egyből füttyögni és nevetni kezdtek, Sirius pedig a derekánál fogva közelebb vonta magához Daisyt és egészen hozzá simult. Nem vette észre, hogy tettek pár lépést, csak arra eszmélt, amikor ketten együtt beledőltek a vízbe és elmerült.

—Aljas vagy!—ámult Marlene vigyorogva, Daisy pedig nevetve vállat vont.

Sirius közben kiprüszkölte a szájából a vizet és Daisy után vetette magát, aki sikoltva igyekezett kisiklania fiú kezei közül. Vagyis úgy tett, mint aki igyekszik, de amikor Sirius elkapta és újra magához húzta, az egész világot elfeledve engedte át magát az ölelésének és a csókjának.

Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)Where stories live. Discover now