Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Százhét) Bolyhos

Felicity felvágta a csokissütit, piramisba tornyozta a tányéron, majd visszatért a többiekhez és letelepedett Remus mellé a kanapéra. Az édesség még meleg volt, Holdsáp pedig azonnal evett belőle hármat.

Ráfért a csokoládé. Egész lénye nyúzott és fáradt volt; meglátszott rajta, hogy aznap este van telihold. Végül is ez volt az oka, hogy mind ellátogattak Daisyhez.

—Nem hiszem el, hogy ezt te sütötted!—jelentette ki James és még a morzsákat is felszedte a tányérjáról.—Csodálatos!

A lány pirulva vállat vont és közelebb tartotta a tényért Ágashoz, hogy a fiú vehessen még. James szégyentelenül ki is szolgálta magát.

—Régi recept—magyarázta Felicity.—És gyakorolni is volt alkalmam, miután kiderült, hogy Remus mennyire szereti a csokit.

—Hát, bármennyit gyakorolnék, én nem lennék ilyen konyhatündér—jelentette ki Marlene.—Legutóbb odaégettem a teát.

A lány olyan kifejezéstelen arccal beszélt, hogy nem lehetett eldönteni, komolyan mondja, vagy viccel. Daisy mindenesetre nem törte magát túlzottan, hogy kiderítse; a kanapén feküdt és a feje Sirius ölében volt, míg a fiú a hajával játszott. Ez pont annyira terelte el a figyelmét, hogy csak töredékek jussanak el hozzá a többiek szavaiból.

Sirius nevetett. Daisy szerette nézni, ahogy ilyenkor hátraveti a fejét és a szája egyik sarkában apró gödröcske jelenik meg. Szerette a hangját. Szerette az illatát. És az érintését.

—Hamarosan ki kell mennünk—jegyezte meg Peter.

Lily a szemét forgatta.

—Tényleg, az az értelmetlen fogadás! Mégis mit bizonyít, ha sikerül lopnotok a furkászoktól?

—Sokmindent—felelte Sirius. Nyújtózkodott, aztán rákacsintott Daisyre, a lány pedig rájött, milyen nyíltan megbámulta a fiú karját.

—De biztosan egész éjszaka eltart?—kérdezte Marlene.

—Ki kell várni a megfelelő pillanatot—bólogatott komolyan James és felállt.—Menjünk is!

A Tekergők feltápászkodtak a kanapékról. Remus még vett két süteményt és megcsókolta Felicityt, majd a fiúk nyomában kilépett a hátsóajtóhoz vezető folyosóra.

Daisy a küszöbnél még visszafordult.

—Ha bármire szükségetek lesz, Malei a szolgálatotokra áll—mondta.—De az ajtókat vagy az ablakokat ne nyissátok ki ma éjjel, mert ez az japán éjgyík vándorlási ideje, sajnos erre visz az útvonaluk, és a legkisebb réseken is bejutnak, aztán sosem lehet tőlük megszabadulni. Az lenne a legjobb, ha a függönyöket se húznátok el reggelig a fény miatt.

Lily összeráncolta a szemöldökét.

—Japán éjgyík?—ismételte.—Sosem hallottam még róla.

—Ti nem lesztek veszélyben kint?—kérdezte Marlene.—Sokan vannak?

—Emberre nem veszélyes—felelte Daisy helyett Felicity. A lány kedvesen mosolygott és nem látszott rajta, hogy hazudik, pedig a japán éjgyík nem létezett. Ahogy a fogadás is hazugság volt.—Rendben lesznek és majd, ha a horda tovább vonult, visszajönnek.

Daisy néhány pillanatig elgondolkozva meredt a lányra, majd bólogatva a másik két griffendéles felé fordult.

—Így igaz.

—Azért vigyázzatok magatokra!—sóhajtott Lily, aztán már csak magának motyogva hozzátette:—Egy hülye fogadás miatt.

Daisy a fiúk után ment. A hátsóajtónál vártak rá, hogy együtt vessék bele magukat az éjszakába.

Már kialakult a rutin; az előző nyáron is minden teliholdkor Daisy hátsókertjében és a környéken csatangoltak. Legfőképpen azért, mert itt nem volt a közelben felnőtt, aki előtt bármi módon lebukhattak volna. Itt senki sem volt, aki beleszólhatott volna, mit csinálnak.

Arra egyikük sem számított, hogy hajnali három óra körül, amikor visszatérnek felfedezőútjukról, hogy kipihenjék az egész éjszakán át tartó barangolást, Felicity a hátsó ajtó küszöbén fog ülni, mintha éppen rájuk várt volna.

Sirius vette észre először és egész testében megdermedt, James pedig majdnem felbukott benne, mivel éppen a mögötte érkező Daisyre és Remusra nézett. Peter Sirius lába között igyekezett elbújni egy fűcsomó mögött.

Daisy idegesen vakkantott és előre ugrott Tapmancs mellé. Így alig lehetett látni mögöttük Remust.

—Semmi baj—mosolygott rájuk Felicity.—Már egy ideje tudom. És nagyon örülök neki, hogy ilyen jó barátai vagytok.

James előrelépett. Fenségesen nézett ki a szarvasalakja, hatalmas agancsa éles árnyékot vetett a telihold fényében. Felicity tiszteletteljesen fejet hajtott előtte.

—Nem árulom el a titkotokat—ígérte, aztán felállt.

Peter, Sirius, Daisy és James önkénytelenül is elhátrált és utat nyitott előtte a zavartan fészkelődő Remushoz.

A lány leguggolt előtte. Mosolygott, szemében mély szeretet csillogott és magához húzta a vérfarkast egy ölelésre.

—Olyan jó bolyhos vagy—jegyezte meg halkan.

Daisy összenézett a másik három Tekergővel és egyből közös megállapodásra jutottak. James és Peter visszaváltozott emberré és bementek a házba, hogy a lányokkal legyenek, Daisy és Sirius pedig egymással kergetőzve újra portyázni indult a környéken.

Aznap éjszaka Felicity és Remus egymáshoz bújva elaludt az unikornisok istállójában. A lány Holdsáp oldalának dőlt, míg a farkas feje a lány ölében volt. Lily négy óra körül szökött ki, hogy képet csináljon róluk és ha már ott volt, a kerítésen túli harmatos mezőn fetrengő Daisyt és Siriust is lefényképezte.