Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Huszonnyolc) Elmaradt párbaj

A vonat a Roxfort felé robogott, hogy Daisynek egy újabb elkeserítően magányos és képmutatással teli évet kelljen elszenvednie.

Percekkel korábban kimentette magát szokott társaságából valami átlátszó kifogással, de senki sem gyanakodott rá—azt hitték, a Nagyúr máris valami feladattal bízta meg. Daisy nem világosította fel őket, örült a ritka szabad pillanatnak és hátra ment a legutolsó kocsiba, hogy egyedül bámulhassa a tájat.

Arra nem számított, hogy követni fogják.

—Mit keres itt egyedül a híres-neves Daisy Harris?

Sirius Black gúnyos hangjára alig észrevehetően összerándult és mielőtt a fiú felé fordult, szenvedve lehunyta a szemét egy pillanatra.

Még így sem készült fel rá, hogy szembenézzen a griffendélessel.

Sirius a nyáron sokat nőtt, lebarnult és gyönyörű, szürke szemeiből olyan életerő és boldogság sugárzott, ami Daisyben sosem lesz. Még így is derűsnek tűnt, hogy egyébként ellenségesen méregette őt.

—Esélyt akartam adni a hozzád hasonló kötekedőknek, hogy ne mindenki előtt alázzam meg őket—fintorgott.

Nem tudta nem bámulni a fiú arcát. Tavaly még nem ilyen volt, sokkal kisfiúsabb. Közel sem gyakorolt rá ilyen furcsa hatást.

Ez nem tetszett neki.

—Milyen nagyképű szavak—lépett közelebb Black. Kezében ott volt a pálca.

—Ne aggódj, még így sem nyerhetem el tőled a Roxfort legnagyképűbb diákja titulust.

Black arca grimaszba torzult, pedig felkészülhetett volna rá, hogy valami ilyesmi lesz a vége, ha kötekedni kezd vele.

Daisy fáradtan sóhajtott.

—Kérlek, hagyj most békén, Black.

Annyira emberien szólalt meg, hogy a griffendéles egy pillanatig nem is tudta, hogyan reagáljon. Nyilvánvalóan azért jött ide, hogy keresse a bajt, de Daisy meglepte.

—Nem, mintha egyébként nem te lennél az, aki mindenkit terrorizál.

Valóban így volt. Daisy mélyen magába temette a bűntudatot és gúnyosan elmosolyodott.

—A hős Sirius Black pedig idén az elesettek védelmezője akar lenni?—susogta.—Milyen nagyszerű, milyen griffendéles! Le akarod győzni a gonosz boszorkányt?

Megérdemelte volna, bármilyen átkot is mond rá ki Sirius.

—Figyelmeztetni akartalak, Harris, hogy vegyél vissza! Tavaly nagyon bedurvultál.

—Bántja a csőröd, véráruló?

Sirius kezében megremegett a pálca, de Daisy még most sem vette elő a sajátját. Egyiket sem.

Hogyhogy nem vette észre korábban, hogy Sirius szeme ennyire elbűvölő? Alig tudta megállni, hogy ne bámulja.

—Igen! Minden jóérzésű emberben undort vált ki az, ahogyan ti halálfalóivadékok viselkedtek! A drágalátos nagyuratokkal együtt!

Daisy ijedten pillantott körül, hogy rajta kívül hallotta-e még valaki. De szerencsére senki sem volt a vonat hátuljában, csak ők ketten.

—Elgondolkoztál már valaha azon, Black, hogy mi oka lehet valakinek arra, hogy ezt az utat akarja követni?

Megint meglepte a griffendélest, aki tanácstalanul maga mellé pillantott, mintha magyarázatot kérne. De nem volt ott senki. Daisy összeráncolta a szemöldökét.

—Más reakcióra számítottam—ismerte be Sirius zavartan. Valóban a bajt kereste.

—Ha rajtam akarod levezetni a szüleid okozta feszültséget, nem kell körítés—vont vállat hanyagul Daisy. Már értette, miért kezdett vele kötözködni pont most.—Csak mond ki rám az átkokat!

Sirius döbbenete leírhatatlan volt. Nem emelte fel a pálcáját.

—Akkor erről ennyit—sóhajtott Daisy és kikerülve a fiút visszaindult háztársaihoz. Idén néhány Rosier unokatestvére is elsős lett...

Még hallotta, ahogy Black sugdolózni kezd valakivel, de nem nézett hátra.