Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Ötvenhat) Szombat reggel

Reggelre leesett az első hó, Daisy pedig egy hatalmas durranásra ébredt és kizuhant az ágyból.

—Sirius!—morogta egy ásítást elnyomva és takarójába burkolózva felkelt a padlóról.—Mit csináltál?

—Az is lehet, hogy magától robbant fel, miért gyanúsítasz egyből engem?—kérdezte a fiú az egyik kisebb üst füstölgő maradványai felett állva.

—Te megkavartad?!

Azonnal kiröppent szeméből az álom, ledobta a takarót és odarohant az üst maradványaihoz. A bájital már elpárolgott.

—Milyen főzet az, amit nem szabad megkavarni?

—Ez olyan volt!—Daisy felsóhajtott.—Kérlek, nyisd ki az ablakot!

Amíg Sirius nem látta, megjavította az üstöt, majd magához vette a galagonyapálcát és körbenézett a szobában. Majdnem minden olyan volt, mint mindig. De az egyik széken egy griffendéles talárköpeny lógott, a kanapén pedig volt egy párna és takaró; Sirius nyilván ott töltötte az éjszakát.

Daisy elpirult a gondolatra, hogy szó szerint álomba sírta magát a karjaiban.

—Mire használtad volna?—kíváncsiskodott a fiú, miután mindegyik ablakot szélesre tárta és a szobába beömlött a friss, hideg levegő.

—Életeszenciának hívják. Vízzel vegyítve, híg formában hangulatjavító, nyugtató, gyógyító bájital. Olyan, mintha egy adag életkedvet, boldogságot és magabiztosságot inna az ember.—Vállat vont.—Ez a leggyakoribb ajándék Fautortól.

—Még mindig nehéz elhinnem, hogy te vagy.—Sirius önkénytelenül a nyakában függő gyűrű után nyúlt.—Durva volt, amit a halálfalókkal műveltél, mikor megtámadták a vonatot... És hogyan csinálod a vércséket?

—Az egy hibrid varázslat. Kevertem a patrónust, a madárteremtő igét és a Hunro féle időzített átváltoztató bűbájt.

—Nem lett volna egyszerűbb egy sima patrónussal?

Daisy lesütötte a szemét.

—Nem tudok patrónust megidézni, hiába próbáltam.

—Te ne tudnál?—lepődött meg Sirius.—Egy hibrid bűbájra képes vagy, de a patrónusra nem?

—Ahhoz nagyon boldog emlék kell—suttogta alig hallhatóan és inkább a munkaasztalához fordult, hogy sárkányszarvat őröljön.

Sirius odalépett mellé és tépkedni kezdett egy adag tavirózsaszirmot. Ezzel használhatatlanná tette, de Daisy nem szólt rá.

—Ne tettess tovább! Elég ebből, teljesen tönkrementél benne.

—Meg kell ölnöm Voldemortot. Nem számít, mi lesz velem.

Sirius alig észrevehetően összerezzent a rettegett név hallatán.

—De igenis számít! Dolgozhatnál velünk. Legyél auror, állj ki nyíltan!

—Persze!—horkantott Daisy és szembe fordult a fiúval.—Nem fogom szándékosan rontani az esélyeimet. Ha halálfaló leszek és megbízik bennem, könnyebben elintézhetem, mintha egy egész sereg választ el tőle és tudja, hogy meg akarom ölni. Amit mondassz, annyira griffendéles, annyira vakmerő!

—A te terved is az.

—De gyorsabban kivitelezhető.

Sirius néhány pillanatig hallgatott, aztán eltökélten felnézett.

—Segítek neked. Csináljuk ketten.

—Nem—vágta rá egyből Daisy.—Te erre nem lennél képes. Te jó vagy és nem tudnád magadba engedni a sötétséget, mégha csak átmeneti állapotról van is szó. Neked igazi barátaid vannak. Nem hazudhatsz nekik, nem lökheted el őket magadtól. Abba belepusztulnál.

Ő így is belepusztul.

—Mit gondolsz, miért olyan alakot vett fel a mumusom?—folytatta kegyetlen nyugalommal Daisy.—Rettegek attól, hogy az évek alatt elveszítem majd az igazi önmagamat. Sok szörnyűséget kell majd tennem, hogy elnyerjem a valódi bizalmát, vagy legalábbis annyit belőle, amit hű szolgáinak ad. Nem akarom, hogy másnak is át kelljen élnie ezt.

—Neked sem kellene átélned—erősködött Sirius, mintha meg sem hallotta volna.

Daisy mosolyogva megrázta a fejét.

—De igen.—Letette a mozsarat, egy pálcaintéssel becsukta az ablakokat és szembefordult a fiúval.—Most pedig elmegyünk a konyhába reggeliért és utána megtanítom az okklumencia alapjait.

A titkos úton mentek le a konyhába. Szombat volt, így a manók már várták Daisyt és Siriust is kedvesen fogadták.

Aznap Daisy hányinger nélkül és sokat evett.