Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Tizennyolc) A Teszlek Süveg

Lassan már az őrületbe kergette, hogy nem talált a kastélyban egyetlen olyan helyet sem, ahol senki sem zavarhatta meg. Daisy már vagy ötször végigjárt minden emeletet, minden folyosót, tornyot és titkos átjárót, beugrót, de egyiket sem ítélte elég biztonságosnak.

Éppen a hetedik emeleten siklott korcsolyájával a folyosót még mindig borító vastag jégrétegen, továbbra is rendületlenül keresve a tökéletes helyet, amikor a szeme sarkából mozgást vett észre azon az üres falszakaszon, amit mindig is furcsának talált. Mármint... Építhettek volna oda valami termet, raktárt vagy ilyesmit, de nem tették.

Most viszont megjelent ott egy ajtó. Nem valami nagy, egyszerű, faragások nélküli. Kilincs nem volt rajta, sem kopogtató, vagy bármi ilyesmi. Csak egy üres ajtólap volt az üres falszakasz közepén.

Daisy odalépett és megpróbálta benyomni, de az ajtó nem mozdult. Viszont, amikor elhátrált kissé, hogy újra távolabbról vizsgálja meg, egy kérdés tűnt elő rajta gyönyörűen ívelt aranysárga betűkkel.

„Ugyan mi határozza meg, hogy ki méltó és ki méltatlan, hogy ki jó és ki rossz?"

Daisy felnevetett. Ezt a gondolatot felvethette a világ legcsupaszívebb embere és a legelvetemültebb gonosztevője is és biztosan egymástól szögesen eltérő válaszokat adtak volna.

Egy ilyen kérdést csakis egy naiv világboldogító tehet fel úgy, hogy komoly választ vár rá.

Az ajtó hangtalanul kitárult. Belül, amennyire látni lehetett a nyíláson keresztül, egy nagy szoba volt. Padlóját vastag, fűzöld szőnyeg borította, falai mentén teletömött könyvespolcok sorakoztak, középen pedig egy kanapé hátulja látszott.

Daisy bement, levette korcsolyáját, az ajtó pedig becsukódott mögötte, de erről az oldalról volt kilincse is.

Már nem takart ki semmit a fal, Daisy mindent láthatott. A szoba lehengerlő látványt nyújtott.

Szemközt plafontól padlóig érő üvegablakok voltak, amiken keresztül annyi fény áradt be, hogy úgy tűnt, nem is a kastélyban van. Bal oldalon egy kisebb könyvtárat rendeztek be, Daisy még távolról is felismert néhány kötetet a zárolt részlegből, de a polcok az összes többi falat is beterítették. A szoba jobb oldalán egy kis üveg dohányzóasztal állt, mellette egy krémszínű fotel és egy fekete babzsák.

Az asztalon volt egy pergamendarab, amire egyetlen mondatot írtak ugyan azokkal az elegáns betűkkel. „Biztonságosabb helyet nem találnál."

Daisy azért átvizsgálta a szobát, a cseresznyefa pálcával lezárta az ajtót és az ablakokat és csak aztán ült le a fotelbe. Elővette a Süveget, letette az asztalra és feloldotta a sóbálványátkot.

A fejfedő megrázkódott, Daisy pedig azonnal feltette a fejére.

—Szép napot!—köszönt gondolatban.

—Nem hittem, hogy a közeljövőben még beszélni fogunk.

A Süveg dühös volt, teljesen érthető módon, hiszen Daisy több, mint egy hete a táskájában tartotta sóbálványátokkal sújtva.

—Én reméltem, hogy így lesz.

—Bármiért is raboltál el, csalódást kell okoznom.

—Ne tegyél úgy, mintha nem látnád pontosan, mit akarok! Érzem, hogy a fejemben turkálsz.

—Megváltoztál, Daisy Harris. Valahogy... erősebb lettél.

—És még erősebbnek kell lennem—jelentette ki Daisy.—Te pedig meg fogsz tanítani az okklumenciára.

—Látom, hogy nagyon biztos vagy a dolgodban. És itt, a Szükség Szobájában valóban lehetetlen, hogy megtaláljanak minket, de...

—Kezdem unni a kertelésedet. Nem fogom rád hagyni. Ha a sóbálványátok működött rajtad, biztosan mások is működnének, és nem akarod, hogy kipróbáljam.

—Mint ahogy azon a szegény fiún tetted? Igazán ravasz gondolat volt összekötni a kígyó érzékelését Nottéval és így kijátszani a törvényt. De neked amúgy is nagy tapasztalatod van a kiskapuk megtalálásában.

—Miért érzem úgy, hogy neheztelsz rám? Látod, mit miért teszek.

—A nagyobb jóért, persze! Tudod, ki gondolta ezt előtted? Grindelwald.

—Úgy tudom, Dumbledore is.

A Süveg néhány pillanatig hallgatott. Daisy érezte, ahogy aprólékosan átvizsgálja az elméjét, mérlegel. Végül sóhajtott.

—Meg akarod ölni Voldemortot?

—Látod, hogy így van.

A Süveg horkantott.

—Veszélyes vagy, Daisy Harris, de nem mérheted magad olyanokhoz, mint Voldemort, Dumbledore vagy Grindelwald. Őket nem olyan egyszerű legyőzni, mint Nottot volt.

—Magad mondtad a beosztáson, hogy én vagyok az évezred legerősebbje. Azt mondtad, szomjazom a tudást, hatalmas célokat tűztem ki és vakmerő vagyok. Számíthattál volna rá, hogy nem fogok medencében pancsolni a többi gyerekkel, ha ott van az óceán és csak rám vár.

—Vakmerőbb vagy, mint akkor gondoltam. Talán az okklumencia lenne az óceán?

—Az csak az úszólecke.

A Süveg beadta a derekát.