Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Kilencvenegy) Kegyetlen és hatalommal bíró

A mardekárosok meglepődtek, sőt, megrettentek, amikor egyszer csak előttük termett a folyosón. Látszólag a semmiből, de ez egyszerű szemfényvesztés volt. A Térkép segítségével találta meg őket és kiábrándító bűbáj miatt maradt láthatatlan, de a hatás szempontjából ez egyáltalán nem számított. Egy harmadéves még fel is sikoltott ijedtében.

—Gondolom, számítottál már rám, Perselus.—Daisy metsző mosolyától a fiút kirázta a hideg.—Ha így van, nem csalódok benned még nagyobbat.

—Hagyj minket békén, Harris!—kiáltott rá az egyik negyedéves.

Daisy úgy tudta, egy Monstro, de sosem érdekelte annyira, hogy megbizonyosodjon róla. Most sem nézett rá a fiúra.

—Szólj rá Voldemort kutyáira, Perselus! Elvégre, úgy tűnik, Mayával te és Regulus lettetek a falkavezérek.

A negyedévest elöntötte a pulykaméreg, egészen belevörösödött az arca. Bár ez lehet, a szégyentől volt.

—Mit akarsz, Daisy?—sóhajtott Perselus és a többiek elé lépett. Újfent tanúságot tett arról, hogy ő a legbátrabb az egész bagázsban.

—Ejnye!—Daisy előhúzta a pálcáját, mire Piton kivételével mindenki más hátraugrott és szintén pálcát rántott, bár a legtöbbjük keze remegett.—Mivel frissíthetném fel az emlékezetedet, Pipogyusz?

A fiú megfeszült gúnyneve hallatán, de nem mert ellenkezni. Néhány pillanatig feszült csend volt, addig farkasszemet nézett Daisyvel, majd a többi mardekárosra pillantott.

—Menjetek tovább! A klubhelyiségben találkozunk.

Azok egyetlen kérdés nélkül, patkány módjára elmenekültek. Csak Monstro nézett vissza egyszer.

—Párbajozni akarsz, Daisy?

A lány hidegen felnevetett.

—Azt hiszed, azt lehetne párbajnak nevezni?—kérdezett vissza.—Ne becsüld túl a képességeidet, Piton!

—Akkor miért jöttél?

—A meggondolatlanságod miatt.—Daisy közelebb ment, de Piton elhátrált tőle. A lányt ez mélységes elégtétellel töltötte el.—Hogy képzelted, hogy ellopod Remus bájitalát?!

—Nem loptam el.

—Rémesen hazudsz, Pipogyusz!—csattant fel Daisy. Perselus meglepetten pislogott, nem sokszor hallotta kiabálni a lányt, de Daisyt most kezdte csak igazán elönteni a harag.—Elloptad, kicserélted, aztán még volt képed odajönni és megnézni, hogyan működött a kis csínyed! A felelőtlenséged miatt katasztrófa is történhetett...

—Az én felelőtlenségem?!—vágott közbe Perselus, szintén emelt hangon.—Nem én vettem fel egy vérfarkast az iskolába! Nem én vagyok bejegyzetlen animágus! Nem én lógok ki éjszakánként, hogy a Szellemszálláson...

—Nevetséges vagy, egy gerinctelen alak! A saját hibádból egyre végérvényesebben elveszíted Lilyt, de a Tekergőkön éled ki a haragodat! Ha valakit gyűlölni akarsz, gyűlöld magadat, mert sokkal inkább rászolgáltál, mint ők! Sirius gondolkodás nélkül megmentette az életedet!

—Nem kértem tőle! Sem most, sem korábban!—sziszegte Piton.

Daisynek nem jutott egyből eszébe, mi volt a korábbi alkalom, de amikor rájött, gúnyos nevetésben tört ki.

—Szegény Pipogyusz!—piszkálódott.—Olyan nagy elmebűvésznek tartod magad, mégsem ismersz fel egy hamis emléket!

—Micsoda?

Daisy sokkal nagyobb örömet érzett, mint amit egy tisztességes embernek kellett volna. De ez nem zavarta, ugyanis sosem akart tisztességes lenni, a fiú arcára kiülő félelem és elkeseredett, tehetetlen harag pedig annak a jele volt, hogy hatalma van felette. Ezt pedig akarta.

—Velem szemben mindig kudarcot vallasz, Félvér Herceg!—mosolygott rá a lány. Perselus holtra vált a név említésére.

—Honnan...

Daisy nem hagyta, hogy végigmakogja a kérdést.

—Légy hálás, amiért most ennyivel megúszod és még a fiúk előtt jöttem!—Daisy arcán kegyetlen vigyor terült el.—Így már tudod, hogy várhatod őket is és megpróbálhatsz rájuk felkészülni. Mert hidd el nekem, legalább olyan dühösek, mint én és ők jobban szeretik a fizikai megtorlást választani a kifinomultabb kínzások helyett. Ha legközelebb feldühítesz engem, nem úszod meg ennyivel. Megértetted, Perselus?

A fiú kényszeredetten bólogatni kezdett, Daisy pedig elégedetten biccentett. Arra már nem is volt szükség, hogy megkérje, ne adja tovább a titkot. Perselus elég okos volt hozzá, hogy számtalan lehetséges következményt elképzeljen és tudja, hogy a lány azoknál jóval kellemetlenebb megtorlásban részesítené.

Amikor viszont Daisy már majdnem a legközelebbi saroknál járt, Perselus összeszedte a bátorságát és utána szólt.

—Hol van az igazi emlékem arról az éjszakáról?

Daisy hátra sem fordult, csak kivette talárja belső, rejtett zsebéből a fiolát és hátradobta a fiúnak. Hallotta, ahogy utána ugrik és elvetődik a kövön, hogy megmentse az üvegcsét az összetöréstől.

A sarkon befordulva Daisy majdnem beleütközött Jamesbe, Peterbe és Siriusba. Nyilván látták a Térképen, hogy Perselussal beszélget és nem akartak kimaradni a mókából.

A griffendéles fiúk elkerekedett szemmel bámultak rá, a lány pedig zavartan megköszörülte a torkát.

—Azért van nyitva a szátok, mert mondani akartatok valamit?

—Nem, csak...—Peter nem tudta szavakba önteni a gondolatait, hadonászni kezdett.

—Mióta vagy te ilyen... ennyire... Érted!—próbálkozott James is.

—Remus a barátom.—Daisy elpirult és vállat vont.—Nem akarom, hogy veszélyben legyen.

Sirius inkább büszkének tűnt, mintsem döbbentnek, de emiatt Daisy elszégyellte magát.

Perselus is a barátja volt korábban, legalábbis olyasmi. Igaz, Daisy nem azt mutatta előtte, aki valójában lenni akart, vagy lett volna, ha nem Voldemort árnyékába születik, de... akkoriban ilyenné sem akart válni, amilyen most volt. Akkoriban nem élvezte ennyire a hatalmat és gyűlölte magát, amiért megfélemlít másokat.

—Amondó vagyok, hogy hagyjunk egy kis időt Pipogyusznak, amíg kipiheni a mi csodálatos Hólidérünket és csak aztán lássuk el a baját!—javasolta Sirius, a fiúk pedig egyetértően bólogatni kezdtek.

Daisy nem figyelt a beszélgetésükre, bár ott sétált mellettük. Végig az járt a fejében, hogy mivé vált. És hogy később még mivé válhat, ha nem tér le nagyon gyorsan erről az útról.