Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Nyolcvankilenc) Többet, mint a saját élete

Remus és Daisy magukat összehúzva kuporogtak a kviddicspálya lelátóján egy vastag takaró alatt és a griffendél csapatának gyakorlását figyelték. Daisynek leggyakrabban Siriuson, Remusnak pedig Felicity Montanán időzött el a tekintete.

Daisy sejtései beigazolódtak a lánnyal kapcsolatban; bátyjával ellentétben, aki egy barom volt, Felicity néha egy igazi földre szállt angyalnak tűnt.

—Nagyon keményen hajtják magukat—jegyezte meg elgondolkozva Remus.

A csapat négy gurkóval és két cikesszel játszott több, mint másfél órája. Az elején még egész sokan ültek a lelátókon, de mostanra csak Remus, Daisy, Marlene és Peter maradt. Utóbbi kettő néhány sorral feljebb ült egy saját takaróval és gyanúsan elmélyülten sugdolóztak.

Lily öt perce hagyhatta ott őket egy Lump-klubos esemény miatt. Daisy ezeket már negyedik osztályos kora óta csak hébe-hóba látogatta, mert végtelenül untatták és már semmi haszna sem származott belőlük.

—Persze, hiszen hamarosan itt a hugrabug elleni meccs—felelte Daisy és a fiú vállára hajtotta a fejét, közben pedig mégjobban összehúzta maguk körül a takarót.

—Érdekelni kezdett a kviddics, hogy ennyire számon tartod?—lepődött meg Remus.

—Hova gondolsz?—nevetett fel Daisy.—Ez egy halálos sport. De Siriusnak be nem áll a szája róla.

A lány boldog mosollyal figyelte a fiút, aki éppen eltérítette az egyik James felé szálló gurkót. A terelőknek az volt a dolguk, hogy mindenkit támadjanak, kivéve a fogót. Őt mindenáron védeniük kellett, hogy zavartalanul vadászhasson, bár az, hogy ezt ilyen pontosan tudta, a legmegdöbbentőbb dolog volt Daisy számára, amit az utóbbi időben tapasztalt.

Tapmancs leállt pár szóra Jamessel beszélgetni, közben a másik terelőre hagyta mind a négy gurkót, aki nem bírhatott el egyszerre ennyi labdával.

—Ennek rossz vége lesz—motyogta Remus, aztán a válla felett hátrasandított Peterre és Marlenere.—Róluk mit tudsz?

Daisy elvigyorodott.

—Ha túléljük az RBF-eket, a következő év a gerlepároké lesz. James és Lily, Peter és Marlene... Te és Felicity.

Remus elpirult és tagadóan megrázta a fejét.

—Daisy, mi nem...

—Ó, dehogynem!—nevetett fel a lány.—Szerinted vakok vagyunk? Mindegy, mit felelsz, mert ha azok lennénk, is látnánk, mi folyik itt. Tudod, a Térkép elől nem lehet elrejtőzni.

Holdsáp döbbenten felé fordult, amennyire a szűk hely engedte.

—Ti kémkedtek utánunk?

—Dehogy!—hárított Daisy vigyorogva.—Lehetetlen nem észrevenni. Néhány lopott perc reggeli előtt, egy titkos éjszakai találka a Csillagvizsgáló toronyban, pár forrócsoki a konyhán... És természetesen az a megszámlálhatatlan lopott pillantás és szívmelengető mosoly. Igazán aranyos pár vagytok.

Remus felsóhajtott.

—Holnap akartuk elmondani, de akkor már mindegy.—A fiú gyengéden oldalba bökte Daisyt.—Viszont egy párt kihagytál a felsorolásból.

—Igazán?—vonta fel a szemöldökét Daisy.—Ugyan kiket?

Remus sokatmondó pillantást vetett Siriusra, aki közben visszatért gurkókat ütlegelni, majd a lányra nézett. Daisy elvörösödött.

—Valószínűtlen—jelentette ki.—És nem is lenne tanácsos. Csak képzelj el minket együtt! Illetlen, hangos, öntelt és idegesítő pár lennénk. Puszta szórakozásból szétszednénk magunk körül a világot!