(Ötvenkilenc) Egy szoba intelmei

990 68 0
                                    

Daisy végérvényesen kiköltözött a mardekár hálókörletéből és áttelepült a Szükség Szobájába. Mást nem is nagyon tehetett; Maya egy perc nyugtot sem hagyott volna neki és bár a Lestrange lány nem volt elég erős hozzá, hogy komolyan ártson, nem volt kedve lehetőséget adni a próbálkozásra sem.

Egyébként rejtélyes eltűnésével tovább építette hírnevét; a diákok, de főleg a mardekárosok összesúgtak, ha látták. Sokan azt rebesgették, hogy a Tiltott Rengetegbe költözött és vérfarkasok őrzik a házát, mások szerint a Titkok Kamrájába ment, merthogy ő maga Mardekár Malazár utódja.

Daisy egyik pletykát sem cáfolta meg és úgy általánosságban került mindenkit.

Ezzel kapcsolatban egyébként mellette állt a szerencse. Senki sem volt olyan ostoba, hogy beköpje, vagy kérdőre vonja. Maya is tartott tőle annyira, hogy ne kockáztasson meg egy ilyen lépést.

—Négy griffendéles keresett téged.

A Szoba csevegő hangon szólalt meg, de Daisy ismerte már annyira, hogy tudja, valójában más a célja. Nem magyarázatot vár, hiszen különleges, kivédhetetlen legilimenciájával kedvére turkálhatott az elméjében, inkább valamire igyekszik rámutatni.

—Ezt úgy hangzik, mintha nem engedted volna be őket.

—De igen. Csakhogy nem ezt a helyet találták az ajtóm túloldalán, hanem egy nappaliszerűséget. Beszélni akartak veled.

—Milyen szomorú—felelte minden sajnálkozás nélkül Daisy és lejegyzett néhány szót bőrborítású füzetébe, majd megkeverte a bájitalt.

Egy olyan méreg volt, ami minden tekintetben gyógyfőzetnek tűnt—kivéve persze a hatását. A saját találmánya.

—Miért lököd el őket magadtól?—kérdezte a Szoba.—Nincs valódi okod rá.

—Továbbra is végezni akarok Voldemorttal. Most, hogy lelepleztem magam és már nem tehetem halálfalóként, bizalmasaként, nehezebb dolgom lesz. Ki kell találnom, mihez kezdek.

—Élhetnél is kicsit. Csak úgy, szórakozásból.

—Odakint emberek halnak meg. Mondd meg a családjaiknak, hogy azért kell eltemetniük őket, mert ahelyett, hogy minden erőmmel egy zsarnok ellen harcolok, felesleges baromságokra pazarlom az időmet!

—Tizennégy éves vagy.

—Nem értem, hogy ez miért függ össze a korommal. Erősebb mágiával bírok, többet tudok, mint a felnőttek túlnyomó többsége és érettebb is vagyok. Azért tanultam, ezért gyakoroltam Kaia halála óta!

A Szoba nem felelt rögtön, Daisy pedig eloltotta a méreg alatt a tüzet, majd egy másik üsthöz lépett, hogy igazi gyógyfőzetet készítsen Remusnak.

—Nem hagyhatod figyelmen kívül őket!—jelentette ki a Szoba. Ingerültebben beszélt, mint valaha.—Nem teheted meg velük! Nem teheted meg Siriussal, hogy teljesen megnyílsz előtte, aztán pedig otthagyod!

Daisy felsóhajtott.

—Nem nyíltam meg előtte teljesen. Például nem mutattam meg neki, hogy pálca nélkül is tudok varázsolni, vagy, hogy a Tiltott Rengetegbe járok hippogriffeken meg tesztrálokon lovagolni. Nem mutattam meg a cseresznyepálcát, az összes saját feltalálású varázslataimat és bájitalaimat, valamint téged és az alapítók ajándékait sem. A Teszlek Süveg esetéről nem is beszélve.

—De sok más, fontos dolgot tud. Mind a négyen csodálnak téged, csodálják Fautort!

—És az mit számít?—fortyant fel Daisy.—Az, hogy közelebb kerültem hozzájuk, csak bajt hozott a fejemre! Miattuk lepleződtem le.

—Belepusztultál volna...

—Mennyire alábecsülsz!—vágott közbe Daisy.—Igaz, hogy szenvedtem. Igaz, hogy amikor végül színt vallottam, annyira elborított a gyűlölet, hogy ha nem féltettem volna a könyveket, felgyújtom Mayát. De ha ők nincsenek, nem fajult volna eddig a dolog. Ha Sirius nem próbál mindenáron megfejteni, most élném a nyomorult kis életemet és pár év múlva simán véget vetnék ennek a háborúnak, ha már senki más nem képes rá! És lehet, hogy neked ez meglepő, de nem leszek rögtön a legjobb barátjuk, csak mert tudunk egymásról néhány fontos dolgot.

A Szoba hosszan hallgatott, de mikor Daisy már kezdett reménykedni benne, hogy ráhagyja a témát, mégis megszólalt.

—A közös büntetőmunkátokon legalább legyél vele normális!

—Persze—vont vállat Daisy.—Mostmár semmi okom rá, hogy gonoszkodjak. Amúgy is inkább támogatást érdemelne, amilyenek a szülei...

—Vond be abba a csínybe, amit most tervezel!

—Minek? Hogy figyelje, ahogy varázsolok?—fintorgott Daisy, de mélyen belül nagyon is tetszett neki a gondolat, hogy a híres-neves Tekergőkkel, vagy legalábbis az egyikükkel tör borsot a tanárok orra alá.

És utálta, hogy ezt a Szoba pontosan érezte benne.

Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)Where stories live. Discover now