Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Tizenhárom) Tejszínhabtámadás

Maya körülbelül másfél óra elteltével unta meg a játékot hatalmas, szürke maine coon macskájával és kezdte el papírgalacsinokkal dobálni az olvasó Daisyt és Perselust, valamint a mellettük alvó Regulust. A fiatalabb Black az izgalomtól egy percre sem tudta lehunyni a szemét az este, így Daisy indulásuk után öt perccel altatófőzetet adott neki, hogy kipihenje magát a beosztásig.

—Befejeznéd?—nézett fel sóhajtva Daisy, mikor az ötödik lövedék kinyitott könyvén landolt.

—Pont ugyan ezt akartam kérdezni—vigyorgott Maya.—Ráérsz tanulni a Roxfortban is.

Nem ért rá. Daisynek már csak hat tanéve és öt nyara volt rá, hogy felkészüljön a párbajra, amiben végezni fog Tom Denemmel, akit a világ Voldemortként emleget. Majdnem túl rövid idő ahhoz, hogy egy szintre kerüljön a rettegett feketemágussal.

De meg kellett tennie. A nyáron szülei többször teljesítették a Nagyúr parancsait, sok muglit és sárvérűt kínoztak és öltek meg. Első kézből tapasztalta meg a halálfalók kegyetlenségét és egyszerűen képtelen volt megbékélni vele.

A Minisztérium tehetetlen volt, Dumbledore pedig mintha az egészet figyelmen kívül hagyta volna. Az a hír járta, hogy létrehozott valami szervezetet, amit a Főnix Rendjének nevezett, de alig értek el sikereket. A varázslóvilág egyre közelebb került Voldemort győzelméhez.

A nyáron rengeteg új varázslatot megtanult, bár egyiket sem próbálhatta ki a kiskorúak bűbájgyakorlását korlátozó rendelet miatt. Amíg nem volt pálcája és nem járt iskolába, gond nélkül megtehette, de most, hogy roxfortos lett, be kellett tartania, különben kirúgták volna.

—Minél többet tudok, annál nagyobb hasznára válhatok a Nagyúrnak—felelte mosolyogva.—Nem akarom hagyni, hogy veszendőbe menjen a tiszta mágusvérem.

—Persze, hogy nem. De attól még kimozdulhattál volna néha a nyáron—húzta el a száját Maya.—Olyan fehér a bőröd, mintha ki sem tetted volna a lábad a házból.

—Akkor hűen tükrözi a valóságot—biccentett Daisy.—Sok bájitalt főztem meg apa helyett, amikor más dolga akadt.—Nem kellett külön elmagyarázni, mi volt az a más dolog.—Egyébként pedig a könyvtárunkban voltam. Találtam néhány érdekes könyvet olyan varázslatokról, amiket a Roxfortban nem tanítanak és még a zárolt részlegbe sem engednék őket.

—Kint is lehet olvasni, a friss levegőn—erősködött Maya.

—Bent is éppen elég friss a levegő, de egyébként ezeknek a könyveknek a nagyja öregebb Dumbledorenál, úgyhogy nem akartam kivinni őket—vont vállat Daisy.—A házimanónak parancsoltam meg, hogy készítsen róluk másolatot, azokat elhoztam.

Valójában kedvesen megkérte rá Zettit, de egy Lestrange előtt nem beszélhetett úgy a házimanókról, mintha azok is a varázslókkal egyenrangú lények lennének.

Perselus meglepetten pillantott fel a bájital-hozzávalókról szóló könyvéből, amit Daisy még születésnapjára adott. Azóta a fiú több helyen is külön jegyzeteket írt a lapok szélére.

—Ha azt szeretnéd kérdezni, hogy fér el ennyi minden ebben a kis táskába, akkor az a válaszom, hogy tértágító és súlycsökkentő bűbájt tetettem rá a szüleimmel—vigyorodott el Daisy.

Gondolta, hogy a fiú előbb-utóbb úgyis megkérdezi, hiszen nagyot nézett, amikor rájött, hogy nincs nála utazóláda.

—Ha akarod, a Roxfortban majd csinálok neked is egy ilyen táskát. Vagy megtaníthatom a bűbájt is—tette hozzá és közben vigyora mosollyá szelídült.

Mielőtt a fiú válaszolhatott volna, kintről durranások és harsány nevetés hallatszott. Daisy szemforgatva sóhajtott és visszafordult a könyvéhez. Maya viszont kíváncsi volt a griffendéles négyes legújabb csínyére, így kilépett a folyosóra.

Egyből az arcába robbant egy nagy adag tejszínhab, a Lestrange lány pedig megilletődve fordult vissza a fülkében ülő két barátjához, de arckifejezése olyan hamar dühössé változott, hogy Daisynek megörülni sem volt ideje.

Eltette mágikusan lezárt táskájába a könyvet.

—Protego!—szólt, miközben sietve Maya mellé lépett a folyosóra, majd egy másik bűbájjal letisztította a Lestrange lányról a habot.

Az ő adagja éppen akkor kenődött szét a mágikus pajzson.

—Megölöm Pottert!—sziszegte Maya pálcája után nyúlva.

—Nem—jelentette ki határozottan Daisy. A fülkéből Perselus kíváncsian, de kicsit félve figyelte őket.

—Hogy?!

Maya egészen kikelt magából. Daisyre szegezte a pálcáját, de a lány már azelőtt lefegyverezte, hogy befejezte volna a mozdulatát.

—Nem ajánlom, hogy még egyszer megpróbáld—mondta hűvösen.—Te voltál az ostoba, amiért csak úgy, minden előtekintés nélkül kijöttél. Ez egy csíny volt, ami nem is ellened irányult.

—Akkor is!—kiáltotta Maya, de szemében félelem volt. Képtelen volt néhány másodpercnél tovább állni Daisy pillantását és lehajtotta a fejét.

—Ha egy egyszerű tejszínhabtámadást sem tudsz kivédeni, nem leszel valami hosszú életű—jegyezte meg Daisy olyan hangon, ami kihangsúlyozta saját felsőbbrendűségét. Csak anyját kellett utánoznia.

—Miért véded azokat a vérárulókat?!

Daisy kihúzta magát és bár Maya volt a magasabb, a Lestrange lány ezúttal eltörpült mellette. Egyetlen szigorú pillantás elég volt hozzá, hogy Maya visszavonulót fújjon és visszalépjen a fülkébe, de azért Daisy nem akarta máris annyiban hagyni. Tudta, hogy ha most nem tisztázzák le a hierarchiát, később nehezebb lesz és Maya majd a leglehetetlenebb pillanatokban fog szembeszállni vele. Talán sosem hódolna be akaratának teljesen, ha már most nem megingathatatlan a dominanciája, ezt pedig nem engedhette meg magának.

—Mondd még egyszer!—parancsolta majdhogynem lágy hangon. A szeme sarkából látta, hogy Perselust kirázza a hideg.

—Nem úgy értettem!—védekezett egyből Maya és még egy lépést hátrált.—Miért is védenéd őket?

—Pontosan. Miért is védeném?—ismételte mézesmázos kegyetlenséggel Daisy. Aztán hangja egy pillanat alatt keménnyé változott és ostorként csattant.—Még a feltételezés is sértő! De már maga a tény, hogy ilyen az eszedbe jut, elég bizonyíték rá, hogy hosszan kellene magyaráznom, mire megérted, miért előnyösebb egy átgondolt bosszú annál, amit te terveztél! Amíg elintézem a négy jómadarat, itt maradhatsz és átgondolhatod!

Ez nem engedély volt, hanem parancs. Maya legyőzötten bólintott és visszaoldalgott a helyére. Nem mert közben Daisyre nézni.

—Finite!—tett egy széles pálcamozdulatot Daisy, amivel megszüntette a folyosóra kiszórt átkot, aztán elindult a griffendéles fiúk fülkéje felé.

Utálta Mayát, amiért erre kényszerítette. Ha nem csinál semmit a fiúkkal, azzal könnyedén lebukhatna, így muszáj volt egy kicsit összeakaszkodnia velük.

Varázslattal nyitotta ki maga előtt a griffendélesek fülkéjének ajtaját.

—Harris!—fordult felé nevetve Sirius, de kissé elkomorodott, amikor észrevette, hogy a lány teljesen tejszínhab-mentes.

Daisy egy szót sem szólt, csak mind a négyüknek az arcába varázsolt egy-egy adag tejszínhabot.

Legszívesebben Mayát borította volna be vele.