Daisy az egyik pillanatban még a különböző védőbűbájokról magyarázva sétált néhány háztársa körében, a másikban pedig a gyengélkedő egyik ágyán feküdt. A fiatal javasasszony, Madam Pomfrey éppen egy aggodalmaskodó házimanót próbált kitessékelni.
—Mi történt?—kérdezte Daisy és felült.
Mellette egy kis asztalra mindenféle gyümölcsöt halmoztak, jó sok édességet és egy tányér gőzölgő levest. Nyilván a manó, Malei hozta.
A nő megpördült, a manó pedig aggodalmas pillantást vetett felé.
Daisy rámosolygott és intett, hogy minden rendben van. Malei egyike volt azoknak a házimanóknak, akivel barátságos viszonyt alakított ki az idő alatt, míg a Szükség Szobájából oda járt ételért.
—Elájult—felelte Madam Pomfrey neheztelő hangon.—Mert nem evett rendesen.
Odalépett hozzá és a kezébe nyomta a levest.
—Nem vagyok éhes—próbált hárítani Daisy.
—Akkor is meg kell ennie—jelentette ki a nő határozottan.—Csupa csont és bőr, az a csoda, hogy eddig nem betegedett le! És amennyi ideig aludt...
—Mióta vagyok itt?
—Két napja.
Daisy elhúzta a száját és beleszagolt a levesbe. Aztán felnézett és a várakozó manóhoz fordult.
—Nagyon jó illata van, Malei, köszönöm szépen—biccentett mosolyogva.—Mostmár biztosan rendben leszek.
A manó boldogan mosolyogva meghajolt és egy pukkanás kíséretében eltűnt.
—Honnan tudta, hogy mostanra kell kérni a levest?—kérdezte kíváncsian Daisy.
Ezzel megelőzte az asszony kérdését, amit már feltenni készült a manóval kapcsolatban. És már látszólag a Madam elengedte a témát, tekintetébe gyanakvás költözött.
—Vannak jelek—felelte kurtán.—Egyen sokat, igyon és pihenjen! A hét végéig ki nem teszi innen a lábát.
Daisy összerándult.
—Az nem lehet.
—De bizony!—mordult fel a javasasszony és nekiállt megigazítani a szomszédos ágy takaróját.—Ha kell, odaragasztom az ágyhoz!
Ezen muszáj volt felnevetnie.
—Hol van a pálcám?—kérdezte aztán. A galagonya, mert a cseresznyét általában a Szükség Szobájában tartotta, nehogy véletlen felfedezzék. Szerencsére most, vagyis két napja is otthagyta.
—Biztos helyen. Majd visszakapja, amikor kiengedem.—Madam Pomfrey felegyenesedett és visszafordult hozzá.—Egyen, igyon bőséggel és aludjon sokat! Holnap majd tornázni fog egy kicsit.
Azzal otthagyta.
Daisy megette a forró tyúkhúslevest és miután a tányért visszatette az asztalra, elgondolkozva kimeredt az ablakon.
Nem hitte, hogy ennyire rossz a helyzet. Mindig is sovány és fizikailag gyenge volt, sápadt... De ezek még nem okoznak ájulást.
A tenyere előtt a levegő tükörré változott—a Szobától tanulta a varázslatot—és meglátta az arcát.
Mintha egy szellem lett volna. Alig volt rajta valami hús, bőre betegesen fehér volt, ami a szemei alatt húzódó sötét karikákkal éles kontrasztot adott. Haja fénytelen, szeme kiüresedett... Inkább el is tüntette a tükröt és nyögve visszahanyatlott a párnájára.
—Mostmár tényleg adhatnál valami magyarázatot!
Sirius Black még ki sem nyitotta rendesen az ajtót, már odakiáltott hozzá. Szerencsére a gyengélkedőn jelenleg senki más sem tartózkodott és Madam Pomfrey is eltűnt egy ajtó mögött. Valószínűleg az volt az ő lakrésze.
—Semmi közöd az életemhez, Black—morogta kedvetlenül Daisy és beletúrt hajába, hogy azért csak álljon már valahogy.—Ha így folytatod, kénytelen leszek módosítani az emlékeidet.
—Még szerencse, hogy most nincs nálad pálca—vigyorodott el pimaszul a fiú. Addigra odaért, leült a szomszéd ágyra és elvett egy csokibékát a kupacból.
—Honnan tudod?
—Én javasoltam.
Ezek szerint... Korábban meglátogatta? Daisy úgy döntött, nem akar foglalkozni ezzel a kérdéssel.
—Szemét!—nevetett fel inkább, de hamar újra elkomorodott.—Egyáltalán mit keresel itt?
—Várok a magyarázatodra.
—És azt honnan tudtad, hogy felébredtem?
—Éppen a konyhában voltam.—Vállat vont és bekapta a csokibéka utolsó darabját is.—Az egyik házimanó mondta. Meglepően örültek a hírnek...
A francba. Meg kellett volna kérnie a manókat, hogy tegyenek úgy, mintha nem lennének jóban.
—Nyilván te és a barátaid annak örültetek volna, ha sosem ébredek fel—fintorgott.
Sirius arcán valami fenyegető árnyék suhant át, szürke szeme megvillant, de végül csak újra vállat vont.
—Annak is meg lettek volna a maga előnyei.
Daisy most vette észre, hogy a fiú valóban a nyakában hordja a kétszínű gyűrűt, ami Fautor vércséjéből lett; egy vékony fekete bőrszíjon lógott.
—Akkor erről ennyit—köszörülte meg a torkát és nagy nehezen elszakította tekintetét a gyűrűtől.—Nem kapod meg a magyarázatodat, úgyhogy el is mehetsz.
—Érdekesebb társaság vagy, mint Binns.
Szóval Sirius ott maradt és nem csak a mágiatörténetet hagyta ki, hanem a következő órát is.
أنت تقرأ
Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)
قصص الهواةÚgy volt, hogy halálfaló lesz. Úgy volt, hogy megöli Voldemortot. Úgy volt, hogy nem törődik mással, csak a céljával. Daisy Vanessa Harris egy tehetséges és koravén boszorkány, aki aranyvérű családja miatt olyan szerepbe kényszerült, ami lassan fele...
