Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Hetvenkilenc) Kín és bálvány

Daisy magában dudorászva sétált a könyvtár felé, ahol találkozót beszélt meg Lilyvel és Marlenenel, egészen addig, míg el nem találta az átok. Az összes papír és könyv kiesett a kezéből, ő maga pedig sóbálvánnyá változva zuhant utánuk.

—A nagy Daisy Harris mégsem olyan legyőzhetetlen, mint hiszik!

Maya kárörvendő vigyora már-már őrültbe hajlott; még sosem hasonlított ennyire a bátyjára. Le is fogyott, mióta utoljára felkeltette annyira Daisy érdeklődését, hogy rá nézzen.

Hárman voltak vele, alsóbb éves mardekárosok, az egyikük Daisy másod-unokatestvére. Egyikük sem mert túl közel jönni.

—Kár, hogy ezt nem láthatja más is, de ne aggódj, a híre el fog terjedni—ígérte Maya. Leguggolt Daisy elé és a pálcája hegyét a szeme alá nyomta.—El sem tudom hinni, hogy volt idő, amikor jobbnak tartottak nálam! Nézz magadra! Gyenge vagy.

A Lestrange lány felegyenesedett és még szélesebben mosolygott.

—Vajon Fautor téged is megajándékoz?—Daisyre szegezte a pálcáját.—Crucio!

Érezte a fájdalmat, de nem volt olyan meghatározó. A főbenjáró átkokhoz igazi elhatározás, magabiztosság és erő kell, Maya pedig még mindig rettegett tőle. Az is elég zavaró lehetett Lestrange számára, hogy három cinkostársa zavartan felkiáltott, mintha nem ezt beszélték volna meg.

Bár ez Daisy szemszögéből egyáltalán nem számított. Minden porcikája égett, és ha nincs sóbálványátokkal sújtva, egész testében vonaglik, mint egy partra vetett hal. Az ilyesmit nem lehet sokáig bírni és az átok megtörésével próbálkozni több ideig tartott volna, mint amennyi neki volt.

Már könnybelábadt a szeme, de azért megkereste Maya tekintetét és amint pillantásuk összeakadt, nem eresztette többé. Behatolt a Lestrange lány elméjébe, megnyitotta a sajátja körüli falat és átirányította a fájdalmat, amit érzett. Kis erőlködéssel még erősebbé is tette.

Maya felordított és kiesett a kezéből a pálca. Három csatlósa odarohant hozzá, de semmit sem tudtak kivenni kiabálásából. Egyre sűrűbben pillantottak körbe a folyosón, végül pedig inkább elrohantak.

Közben Maya nem tudta fenntartani a Cruciatus-átkot, így Daisy kínjai megszűntek, de a lány továbbra sem eresztette el Lestranget. Különös, sötét gyönyört okozott neki a szenvedését figyelni, mégha közben ő maga sem tudott megmozdulni és csak feküdt tehetetlenül a szétszóródott papírok között.

—Itt meg mi folyik?!

A hugrabugos Sarah Montana biztosan Maya ordítását követve talált oda. Amint meglátta a földön fetrengő, elég hírhedt mardekárosokat, egy pillanatra visszahőkölt, de aztán összeszedte magát és rájuk szegezte pálcáját.

—Finite incantatem!—mondta, mire a sóbálványátok azonnal megszűnt, Maya szenvedése viszont folytatódott. Hiszen az nem ártás volt, hanem legilimencia.

Daisy feltápászkodott, de közben le nem vette a szemét a Lestrange lányról. Közelebb is lépett hozzá, már majdnem előhúzta pálcáját, hogy örökre móresre tanítsa, amikor Sarah félve megfogta a karját.

—Elég!—kérte a negyedéves könnyes szemmel.—Bármit is csinálsz vele, hagyd abba!

Ez észhez térítette annyira, hogy otthagyja Maya elméjét.

—Az Azkabanban fogsz megrohadni, Lestrange!—sziszegte dühösen.—Amint befejezzük az iskolát és magadra égeted Voldemort jegyét, gondoskodom róla, hogy dementorok lakmározzanak a csökött lelkedből! Ha pedig még előtte rám támadsz, semmi sem fog jutni belőled a dementoroknak.

Maya felzokogott és olyan sietve próbált kereket oldani, hogy kétszer felbukott, közben pedig majdnem feldöntött egy lovagi páncélt. Daisy komoran nézett utána, majd egy pálcaintéssel visszavarázsolt mindent a kezébe és kesernyés mosollyal a hugrabugoshoz fordult.

—Köszönöm a segítséget.

Sarah elpirult.

—Úgy láttam, magadtól is egészen elboldogultál.—Habozott egy kicsit, aztán összeszedte magát.—Azt tudtam, hogy megromlott a kapcsolatod a... velük, de nem hittem, hogy...

—Pedig ennyire—biccentett Daisy.—Sokan nem tudják elviselni, ha valaki a saját útját akarja járni. De ez mindegy is. Eredetileg a könyvtárba tartottam, csatlakozol?

Sarah vidáman bólintott és mellé szegődött. Daisy néhány méter után egy kicsit megbánta, hogy magával hívta, ugyanis a negyedévesnek be nem állt a szája. Még amikor a könyvtárba értek is, többször rá kellett szólni, hogy halkítsa le magát, azután pedig azzal köszönt el, hogy elújságolja a barátainak, mi történt.

Daisy már éppen utána akart szólni, hogy inkább tartsák meg maguknak, de addigra Sarah már két sorral odébb járt és egy hollóhátas évfolyamtársával sugdolózott.