Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Száztizenhét) Gyilkosok közé

Daisy visszafojtott lélegzettel figyelte Siriust, ahogyan megpróbál egy nyitott tintatartót az előttük alvó James fejére lebegtetni anélkül, hogy Ágas felébredne, vagy a tinta kiömlene.

—Mindjárt...—motyogta Sirius. Az ajkába harapva koncentrált, homlokán elmélyültek a ráncok, miközben lassan eresztette lefelé a pálcáját, vele együtt pedig az üvegcsét.—Még egy kicsi...

—Sirius, tanulni jöttünk a könyvtárba—nézett fel Lily az előtte heverő vaskos könyvből, hogy egy lesújtó pillantással ajándékozza őket.—Ne legyél ennyire gyerekes!

A fiú jelét sem adta, hogy hallotta őt. A tintásüveg akkor érte el James fejét és kicsit megbillent, ahogy megcsúszott a haján. Sirius szitkokat morogva újra felemelte kicsit az üveget.

—Valld be, Lily, hogy ez sokkal érdekesebb!—suttogta Daisy, szemét egy pillanatra sem vette le Siriusról, pedig így nem is látta Ágast.

—Sokkal—hagyta rá Lily és már a hangján is hallatszott a sokatmondó vigyora. Daisy vaktában felé dobott egy pergamengalacsint.

—Ezaz!—Sirius egészen felderült, a levegőbe öklözött, amiért sikerült kiegyensúlyoznia az üvegcsét James borzas hajában.—Ezt figyeld, Daisy!

A szeme is nevetett, ahogy a lányra nézett és amikor észrevette, hogy Daisy végig őt bámulta, önelégült vigyor terült szét az arcán.

—Halkabban!—sziszegett rájuk a könyvtáros, miközben karjában egy halom könyvvel elhaladt az asztaluk mellett.—Ne zavarják a rendet!

—Igenis!—vágta rá szinte kiabálva Sirius, mire kapott jónéhány lesújtó pillantást a környező asztaloknál ülőktől, Lilytől, Remustól és magától a könyvtárostól is.

Daisy mindezzel mit sem törődve macskaként kinyújtózkodott és ráfeküdt az előtte heverő, csukott számmisztikakönyvre.

—Féregfarknak és Marlenenek volt igaza—jelentette ki, miközben elnyomott egy ásítást.—Roxmorts ezerszer szórakoztatóbb, mint ez itt.

—Mondjuk mert mióta itt vagyunk, mindent elkövetsz, csak nehogy tanulni kezdj—mosolygott rá Remus.—Kezdve azzal, hogy állatokat hajtogattál a pergamenedből, amire a házidolgozatodat kellett volna írnod, majd elvarázsoltad őket és hagytad, hogy szétszéledjenek a könyvtárban, azon keresztül, hogy versenyt dobtatok Jamessel és Siriussal a szomszéd asztalnál ülők hajára, végezetül eljutottatok a tintásüvegig.

—És mind szórakoztatóbb is volt ennél—bólintott Daisy és a párnaként használt könyvre bökött.—Nemár, Holdsáp, annyit tanultam már!

—Srácok, megérkezett a móka!—szólt közbe Sirius és az ajtó felé bökött, ahol akkor lépett be egy nagyobb mardekáros társaság. Úgy tűnt, Regulus vezeti őket, de Perselus is köztük volt.

Daisy elvigyorodott.

—Megint Pipogyusz? Ejnye, nem szép dolog.

—Az sem volt szép, amit Remussal tett—vont vállat Sirius, szürke szeme egy pillanatra elsötétült.—Vagy Lilyvel. Meg tudod, ő úgy általánosságban nem szép.

Daisy prüszkölve felnevetett és hátrabillent a székével, miközben a feléjük közeledő mardekáros társaságot figyelte. Egyetlen asztal volt szabad; az, ahonnan elüldöztek néhány hollóhátast a pergamengalacsinok dobálásával.

—Az én nevemben ne szolgáltass igazságot, Sirius!—mondta Lily komoran.—Nem kell megvédened.

—Oh, nem is megvédeni akarlak—intette le Sirius.—Azzal már rég elkéstem. Ez a bosszú ideje.

—Ne csinálj semmi hülyeséget!—kérte aggódva Remus.—Nem éri meg.

Sirius nem hallgatott rá. A bajkeverő arckifejezésével méregette a mardekárosokat, szórakozott mosolya néha kiszélesedett, néha elhalványult, ahogy végiggondolta a lehetőségeket. Lily és Remus egyre feszültebben figyelt, az asztaluknál a csöndet csak James törte meg, amikor néha hangosabban szusszant.

Daisy is a mardekárosokra pillantott. Nem úgy tűnt, mintha tanulni jöttek volna, az asztalra hajolva sugdolóztak egymás között, majd egyszercsak Perselus felállt, a legközelebbi polchoz lépett és kinyújtotta a kezét, hogy levegyen egy könyvet a tetejéről.

Lily megdermedt ültében és hirtelen minden szín kifutott az arcából, amikor Perselus kezén felcsúszott a talár bő ujja és megpillantotta a fiú alkarjára égetett Sötét Jegyet. A következő pillanatban pedig Piton megfordult és egyenesen a lány szemébe nézett.

—A francba—suttogta Daisy és megragadta Lily remegő kezét.—Ne figyelj oda, hallod?

De Lily lerázta magáról és olyan lendülettel állt fel, hogy a szék hátradőlt mögötte.

James felriadt a csattanástól, a tinta az arcára borult, de mielőtt kiakadhatott volna, észrevette, hogy Lily szeme könnyben úszik a tehetetlen csalódottságtól, így még azelőtt elhallgatott, hogy egyáltalán megszólalt volna és csak egy szúrós pillantással jelezte, hogy Sirius még fizetni fog ezért a csínyéért.

—Hogy tehetted?!—kiáltotta Lily, de csak ők és a mardekárosok hallották, ugyanis Daisy abban a pillanatban hangszigetelő bűbájokkal vette körbe magukat, amikor meglátta Lily dühös tekintetét.

—Lily, én...

Perselus menekülőutat keresve körülnézett, de a lány addigra odaért hozzá.

—Te, mi?!—kérdezte szinte vicsorogva.—Meg tudod magyarázni? Hogy miért álltál a gyilkosok közé?! Azt gondoltam, te jobb vagy ennél, Perselus! Hittem benne, hogy... még a tavalyi után is!

Piton nyelt egyet és megpróbált besimulni a könyvek közé, de nem tűnhetett el.

—Nem mondasz semmit?—vonta fel a szemöldökét Lily és gúnyosan felnevetett.—Persze, mit is mondhatnál? Az én hibám, hogy valaha tartottalak valamire! Mégis hogy ismerhettelek ennyire félre?!

—Lily...

—Azt hittem, sárvérűnek nevezel—vágott közbe a lány keserűen.

Perselus megint a mardekárosokra pillantott. Regulus kivételével mind undorodva néztek Lilyre és amikor Piton visszafordult, az ő arckifejezése is tükrözte az övékét.

—Nem tartozom neked semmivel—jelentette ki hidegen.—Menj vissza a vérárulókhoz!

Lily hitetlenkedve, sírva meredt rá még pár pillanatig, aztán Perselus ellépett mellette, vissza a mardekárosok asztalához.

Úgy tűnt, ezzel lezárták. De akkor Sirius is felállt, arca komorabb volt, mint ahogy Daisy valaha látta.

—Rajtad is ott van?—kérdezte.

Nem kellett a nevén szólítania Regulust, hogy az öccse tudja, neki szól. Az ifjabb Black kihúzta magát és némán felhajtotta a talárja ujját.

Sirius hosszan, némán meredt a koponyára és a kígyóra, keze ökölbe szorult és arcán a mélységes bánat keveredett a haraggal és a keserű csalódottsággal.

—Nagy megtiszteltetés—jegyezte meg Regulus, bár az ő szemében is fájdalom csillogott, közben pedig nagyot nyelt.

Sirius hitetlenkedve rázta a fejét.

—Hogy hiheted ezt el?—kérdezte halkan, mintha magához beszélne.—Regulus...

—Nagy megtiszteltetés a családunknak is—tette hozzá az ifjabb Black, szavai tompán kongtak a némaságban.

—Anyánk kényszerített?

—Nem.

Daisy tudta, hogy ha így volt, sem ismerhette volna be, ha továbbra is a társasága elfogadását akarja. Sohasem lett jó vége, amikor valaki megtagadta az eszmét. A Black család már többször is szétszakadt miatta, Andromeda esete volt az első, aztán Sirius... De a Parkinsonék sem voltak megértőek Elijahval, ahogy Daisy szülei is kitagadták őt.

—Regulus...

—Hagyj, bátyám!—vágott közbe Regulus. Olyan furcsán, fájdalmasan csengtek a szavai.—Mindketten döntöttünk.