Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Harminc) Mindenki, aki számított

Dumbledore megemlítette Daisyt rövid évnyitó beszédében a Teszlek Süveg visszaszerzése kapcsán. A mardekárosok megtapsolták és mindenki szemében egy kedves gesztusnak tűntek az igazgató szavai, de az öreg mágus valójában hátsó szándékból tette.

Újra legilimenciával próbálkozott; azért említette a Süveget, hátha Daisy elárulja magát, amikor visszagondol az esetre. Daisy ezúttal is hamis emlékeket mutatott neki.

—Felelőtlenség—puffogott Maya, amikor megjelentek előttük az ételek. Daisy kérdés nélkül is tudta, hogy a Süveg által előadott mesére gondol.—Az az ember besározta a Nagyúr nevét!

—El fogják kapni és a Nagyúr szigorúan megbünteti—bólintott Daisy, miközben ételt pakolt a tányérjára.

Ez a része szórakoztatta valamelyest. Becsapta minden idők legrettegettebb sötét varázslóját, aki még csak nem is sejtette, hogy mi volt az igazság. Gyönyörűen intézte; ahogy ő is „tudomást szerzett" a Süveg ellopásának történetéről, kétségbeesetten levelet írt a szüleinek. Elmesélte az esetet, hogy fogalma sem volt, hogy a Nagyúr akarta elrabolni a Süveget, bántja, hogy keresztül húzta a számításait, és ha kell, ő maga lopja vissza valahogyan. Bárhogyan.

De nem kellett visszalopnia, Voldemort pedig nem haragudott rá, sőt, örült, hogy a kétszáz pontos fölénnyel a mardekár megnyerte a házkupát. Kiderült, hogy semmit sem tudott az esetről és az animágust, aki ilyen kellemetlenségeket okozott, meg fogja büntetni. Amint megtalálja.

A legszebb pedig az volt az egészben, hogy nem találhatta meg, ugyanis nem létezett. De a mesét mindenki elhitte, a halálfalók és leendő halálfalók körében pedig Daisy népszerűbb lett, mint valaha.

—Meg is érdemli—nyugtázta Maya, aztán kis szünet után megbökte Daisyt.—Lily Evans gyakran pillant felénk.

Daisy még csak fel sem pillantott a tányérjából, nehogy önkénytelenül rámosolyogjon az Evans lányra.

—Nem érdekel, hogy mit csinálnak a sárvérűek—felelte inkább.—Amíg meghúzzák magukat, nincs dolgom velük.

—Biztos Perselust keresi—jegyezte meg kaján mosollyal Regulus.

Daisy ezért legszívesebben nyakon öntötte volna a sütőtöklevével.

—Mi van vele?—vonta össze a szemöldökét Maya.—Régóta nem beszéltem vele.

—Hát nem tudtad, milyen jól elvan a kis sárvérűvel? Összemelegedtek.

—Szabad tudnom, Regulus, hogy miért érdekel téged ez olyan nagyon?—kérdezte mézesmázos hangon Daisy, de szavai mögött néma fenyegetés bujkált.—Netalán te is szívesen lennél Evanssel?

Regulus zavarba jött, és megpróbálta kimagyarázni magát, de Daisy már nem figyelt rá. Maya helyette is készségesen folytatta a beszélgetést, így neki lehetősége nyílt rá, hogy a szeme sarkából Perselusra pillantson.

Az asztal másik felében ült, és bár a körülötte lévő helyek foglaltak voltak, mégis egyedül volt.

Nem jött oda hozzájuk. Nem akart, azok után, ahogy a mugliszületésűekkel bántak, amit hirdettek. Daisyvel sem beszélt nagyon régóta és a lány, bár látszólag ő volt a társaság közepe, szörnyen egyedül érezte magát nélküle.

Lucius és Narcissa ballagásával végérvényesen ő lett a királynő a szemétdombon, ahogyan Sirius mondta egyszer. A mardekárosok úgy általában keresték a megbecsülést, a támogatást, a hallgatóságot, a leendő halálfalók pedig ezen felül igyekeztek helyezkedni. Daisy pedig megadta nekik, amit akartak, amire szükségük volt. Mint varjak a hulla köré, úgy gyülekeztek az erő köré, ami benne megvolt.

Nem csoda, hogy most, mire az utolsók között megérkezett a nagyterembe, már ki volt jelölve a helye úgy, hogy mindenki köré gyűlhessen. És tényleg igyekeztek minél közelebb ülni hozzá; mindenki, aki számított, és mindenki, aki számítani akart.

Abba nem akart belegondolni, hogy Tom Denem is ezt tette, amikor roxfortos volt.