Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Negyvennégy) Büszke mardekáros

Maga sem értette pontosan, hogy végül miért pont Cassius Malfoy kísérte el az Abszol Útra. Szokásos év eleji bevásárlását kellett csak elintéznie, a szülei egyedül is elengedhették volna, de mivel még kiskorú volt és háború dúlt, erről hallani sem akartak.

Tehát a Malfoy fiúval ment.

—Meglepő a viselkedésed.

Cassius talán órák óta először szólalt meg. Eddig csak néma kísérőként követte Daisyt boltról boltra, türelmesen tűrve a lány szeszélyeit, aki körülbelül negyed óra hallgatás után kezdett el szántszándékkal bosszantó lenni.

Először a Czikornyai és Patzában nézett meg a kelleténél háromszor több könyvet, aztán felvásárolta a fél készletet egy bájital hozzávalókat áruló üzletben, majd a talárszalonban töltöttek már-már kínosan hosszú időt. Az egész koronájaként pedig előállt azzal, hogy szeretne valami kisállatot, de miután a kereskedés minden baglyát, macskáját, patkányát, varangyát és egyéb élőlényét végignézte, meggondolta magát.

Cassius mégis csak most szólalt meg, amikor a cukrászda felé mentek.

—Hogy érted?—sandított fel rá Daisy.

—Nos, az elején feszengtél, ami emlékeim alapján egyáltalán nem illett hozzád, utána pedig... Nem is tudom, arra mi lenne a megfelelő szó. A határaimat feszegetted.

—Elértem, amit akartam—vigyorodott el Daisy.—Megszólaltál.

Cassiusból kitört a nevetés.

—Minő makacsság! Ezek szerint tévedtem a feszengéssel kapcsolatban?

—Nem—húzta ki magát Daisy.—Úgy gondoltam, a terhedre vagyok és nem szerem azokat a szituációkat, amikor meg akarnak szabadulni tőlem, de ezt nem mondják ki, mert udvariaskodni akarnak. Vagy csak szimplán számítóak.

—Koravén vagy.

—Mind azok vagyunk. Azoknak kell lennünk—vont vállat Daisy.—Ha számításból tűrtél el, megérdemelt büntetés volt ez a bevásárlókörút.

—Tévedsz velem kapcsolatban.—Cassius vigyorgott.—Kifejezetten élveztem a próbálkozásaidat. Régen volt ilyen szórakoztató napom.

Jószerével még arra sem volt ideje, hogy felderüljön, mert hirtelen megérezte Cassius jeges rémületét. Olyan erős volt, hogy bár nem próbált belenézni a fiú elméjébe, ordított felé az érzés és a következő pillanatban már az okát is tudta.

Voldemort ott állt a cukrászda terasza mellett és két idősebb aranyvérű varázslóval beszélgetett. Daisy nem ismerte őket név szerint, de az arcukat már látta és tudta, hogy tagjai a szent 28-nak.

Cassius megfogta a kezét és feszült tartással ment tovább, eredeti céljuk felé. Amikor a három férfi mellé értek, tiszteletteljesen biccentett és már ott is hagyta volna őket, de Voldemort egy intéssel elbocsátotta a másik kettőt és feléjük fordult.

Kénytelenek voltak megállni.

—Cassius Malfoy! Micsoda meglepetés.

A fiatal férfinek álbarátságos hangja volt és kígyómosolya. De... egy rejtő-bűbáj borította, a Fidelius-bűbáj egy módosított változata. Daisy nem az igazi arcát látta.

—Uram—hajtott fejet tiszteletteljesen Cassius és óvatosan közelebb húzta magához Daisyt. Voldemort tekintete ekkor a lányra tévedt.

—A Harris kislány!—fordult felé a mágus. Mintha egy báránybőrbe bújt farkas lett volna. Vagy inkább kígyó.