Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Százhuszonhárom) Legyőzni őt

Amikor Daisy belépett az igazgatói irodába, Dumbledore éppen a polcokon álló ezüstmasináit igazgatta. Észre sem vette, hogy Daisy is ott van, amíg a lány meg nem köszörülte a torkát; akkor meglepetten felé fordult.

—Oh, Miss Harris!—ismerte fel.—Most jutott eszembe, hogy elfelejtettem elárulni a jelszót. Éppen le akartam menni, hogy beengedjem.

Daisy mosolygott. Tudta, hogy az igazgató nem véletlenül mulasztotta el a belépésre jogosító édesség nevét leírni a levélre. Ez egyszerűen egy teszt volt, amin csakis azért ment át, mert nem volt kedve a kőszörny előtt ácsorogni. Sirius várt rá a Szobában és az éjszakát kettesben tervezték eltölteni, ez pedig éppen elég ok volt rá, hogy a lehető leghamarabb le akarja tudni a Dumbledorenál tett látogatást.

—Hivatott, igazgató úr?—ment bele a formalitásba Daisy, majd talárja zsebéből előhúzta a cirkalmas betűkkel írt levelet, az íróasztalhoz lépett és letette.—Én nem tudok semmit. Bármi is történt, nem mi voltunk.

Dumbledore elnézően mosolygott, megigazította félhold alakú szemüvegét és kényelmesen elhelyezkedett a székében. Főnixe közben kíváncsian méregette Daisyt, de a lány ügyet sem vetett rá.

—Ezúttal nem a házirend megsértése miatt van itt. A jövőjéről szerettem volna beszélni.

A lány bármire hamarabb számított volna, mint erre, de nem reagált. Leült az íróasztallal szembeni székre, hátradőlt, majd ráérősen végignézett a korábbi igazgatókról készült festményeken, mielőtt válaszolt.

—A jövőmről? Sajnos nem értem.

—Lumpsluck professzortól úgy tájékozódtam, hogy nem auror szeretne lenni.

—Nem lehet mindenki az—vont vállat Daisy.

—Akkor mihez tervez kezdeni?

—Ezt nem árulta el Lumpsluck professzor?

Dumbledore derűsen hunyorgott, de a korábbi igazgatók közül többen is rosszallóan morgolódni kezdtek. Kivéve Phineas Nigellus Blacket, akit láthatóan szórakoztatott a beszélgetés.

—Ezt nem kérdeztem tőle.

—Bájitalokkal és bájitalhozzávalókkal fogok kereskedni.

—Ez nyugodt életnek hangzik.

Daisy elmosolyodott. Apjától tudta, hogy az üzlet világa kegyetlen. Egyáltalán nem nyugodt. De azért beleegyezően bólintott.

—Elég izgalom a háború, minek halmozzam?

—Tehát úgy gondolja, még akkor is tartani fog?

—A sikerek alapján, amit eddig elértek, ez a háború addig fog tartani, amíg Voldemort valahogy győzelmet nem arat. Talán, ha már minden szövetségese elfogy, professzor. Vagy a Főnix Rendjének minden tagja meg nem hal.

Dumbledore próbálta elrejteni frusztráltságát, de Daisy még legilimencia nélkül is olvasni tudott benne.

—A barátai is be terveznek lépni a Rendbe. Már meg is kerestek engem ezzel kapcsolatban.

Daisy mélyet sóhajtott.

—Az az ő dolguk—hárított és felvonta fél szemöldökét.—Minden tiszteletem, igazgató úr, de hacsak nem akarja meghallgatni a házirendmódosítási javaslataimat, ez a beszélgetés kilátástalan.

Az igazgató néhány pillanatig némán nézett Daisy szemébe. Legilimenciát próbált használni, de a lány könnyedén elzárta előle elméjét és minden gondolatát elrejtette. Dumbledore a kongó ürességgel találkozott, ami egészen meglepte.