Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

2. Évnyitó

Szeptember 1. (péntek)
Életem utolsó évnyitója. Te jó ég, miért mondom ki ezeket?
- Mindened megvan, Szívem? - kérdezte Anya, mielőtt elindultam volna az igazán menő ünneplős szettemben, fehér blúz, iskolai kendő, fekete szoknya, harisnya, szép cipő, milyen figyelemfelkeltő, de legalább befontam szépen a hajam, megdobtam magam egy lehelletnyi sminkkel, új parfümmel és ahhoz képest, hogy ünneplőben voltam, egész elégedett voltam a tükörbe nézve.
- Igen, azt hiszem. Szia Anya - öleltem meg anyukámat, majd a kishúgomat is. Csepi már egyre türelmetlenebbül toporgott, hogy haladéktalanul köszönjek el tőle is. :)
Ahogy kiléptem a házból, mint ahogy eddig is, ma is tudatosult, hogy nem is kezdődhetne jobban a nap, ha az az Ő látványával indul.
De most komolyan, persze, beszélhetünk az én glow up-omról, de ha az enyém az, az övére a legmagasabb fokozások sem elegek. Mármint, Casso tipikusan az a srác, akiről nem tudod elképzelni, hogy tud még ennél is jobban kinézni, de hát persze, hogy tud, hihetetlen - kicsit barnult a nyáron, a haját egy lehelletnyit megcsípte a Nap, edzettebb lett, és az "érése" utolsó simításai is lassan kipipálhatók, nem olyan erőteljesen, de én kiszúrtam, picit férfiasodott az állkapcsa, imádom, te jó ég, ráadásul ingben volt, ami meg... ahhw, azonnali fangörcs. :)
Ünnepélyesen bejelentem, a mai napon láttam be először, hogy Casso az évek során a cuki, helyes, deszkás, népszerű fiúból, aki a lányöltözők fő témája és minden lány vele akar chatelgetni, egy már-már illegálisan jóképű, sármos, halálosan vonzó, konkrétan férfi lett, persze, jobban előjöttek a "rosszfiú" vonásai, kicsit szívtipró, kicsit egy isten az ágyban, na jó, az utóbbi nem kicsit, az imidzse része a megjelenése, a mosolya konkrétan bugyileolvasztó hatással bír, domináns, büszke típus - tökéletesen illene rá a filmekből egy maffiavezér szerep, vagy a nagy cég erős akaratú főnöke, akiért odavannak a kolléganői.
(Bár nem csak a kolléganői.)
- Te pedig a kicsit bizonytalan, jó tanuló, rajzos lányból egy gyönyörű, okos, céltudatos nő lettél - mondta Anya mosolyogva délután, amikor ezt elmeséltem neki.
Ez jól esett, na de ugrojunk is vissza a reggelre, amikor megláttam Cassot, aztán elindultunk a suliba.
- Sziaaa! - ugrott a nyakamba Saci a suli előtt, mire elmosolyodtam.
Egyébként a nyáron a többiek is változtak, ki jobban, ki kevésbé - Saci megint visszavágatta a sötétszőke haját félhosszúra, új szemüvege lett és jobban előjöttek a szeplői; Lili a nap miatt tejfölszőkébb lett, mint eddig; Enikő magasabb lett egy kicsit; Ricsinek kiszőkült a haja (valószínűleg nőtt is, csak vágtak belőle) és fülpiercingje lett; Lotti körmösnél volt, Andris megnyúlt, Laci kicsit gyerekesebb, babaarcú vonásai (szőke, világos szemű, világos bőrű, kicsit olyan, mint Barbie Ken-je :D) picit markánsabbak, felnőttesebbek lettek.
Általánosságban elmondható, hogy a fiúk többsége férfiasodott a nyáron, vagy nőttek, és mindenki barnult, kivétel Lili, ő inkább pirult, de nem vészesen. :)
- Amúgy ki a legidősebb az osztályból? - kérdezte Saci elgondolkodva.
- Domi - válaszolta Enikő - Talán.
- Ja, mert ő kétezerhárom január - bólogatott Laci - Tizenötödike, asszem.
- Akkor ő a legidősebb a suliban - jelentette ki Saci ünnepélyesen - Mármint diák.
- Melyikőtök is a második? - nézett Enikő Cassora és Ricsire.
- Én - pillantott fel a telefonjából Casso.
- Jól van, a három perceddel - vigyorgott rá Ricsi, mire Casso elröhögte magát.
- Attól még harmadik vagy - mosolygott a tesójára szemtelenül.
- Oké, az még dobogó - túrt a hajába Ricsi derűsen.
- Elég épphogy - vigyorgott Casso - Ki a negyedik?
- Valaki született még az osztályból márciusban? - kérdezte Lili - Kétezerhármasok közül.
- Még Jenni volt, asszem más nem - mondta Casso.
- Áprilisban Enikőn kívül? - kérdezte Lili tovább.
Senki, úgyhogy kiderült, Enikő a negyedik legidősebb diák. Otthon kiszámoltam, én a tizenegyedik vagyok, mivel Saci megelőzött kicsit több, mint két hónappal.
Fantasztikus. :)
- Kedves ide járó diákok, tanárok, kollégák, új és idén ballagó tanulóink - kezdte Mátrai jól tagoltan az évnyitó beszédét, mint újdonsült igazgató.
Na igen, Sárváry terhes lett, úgyhogy az eddigi igazgatóhelyettes lett az új igazgatónő, ami talán jobb is, finoman szólva nem igazán szívleltem az elődjét.
Apropó, tanári kar - arról, hogy ki lesz az osztályfőnökünk, nem igazán sikerült eddig tájékoztatni minket, egész nyáron ment a kavarás, hogy akkor ki vállalja el az osztályunkat, az ideiglenes döntésekről pedig rengeteg pletyka született, hogy visszahívják Pásztort a suliba (?), nem lesz ofőnk, vagy hogy Lau lesz, egyik jobb, mint a másik, biztos ami biztos, nem hittem el semmit.
- ...és ezennel az idei, 2021/22-es tanévet megnyitom.
És síri csend.
Záráskor valahogy lelkesebbek vagyunk. :)
A hiperszuper ünnepség után - az egyetlen rész, amire odafigyeltem, az az volt, amikor Mátrai azt ecsetelgette, hogy a végzősök így, a végzősök úgy, utolsó év, továbbtanulás, blablabla, bár ne figyeltem volna, nyomasztó volt - mindenki felment az osztálytermébe három ofőórára, csakhogy mi továbbra se tudtuk, kivel lesz olyanunk, de a termünket azért még megtaláltuk.
- Úgy nyomultok, mint ha az életetek múlna azon, hogy ki hol ül - sóhajtott fel Mira szemforgatva - Majdnem felrúgtatok egy kilencedikest.
Igen, szegény kissrác valahogy betévedt a mi termünkbe. :)
Lényeg a lényeg, ahogy beszabadultunk a terembe, mindenki elfoglalt egy helyet, a legesleghátsó padban (legjobb hely) Casso és Ricsi, az előttük lévő padsorban ablak felől indulva Kriszti, Csenge, Andris, Laci, Kolos és Samu, a második padsorban én, Saci, Enikő, Lili, Betti és Niki, az első padsorban pedig Domi, Ágoston, Lina, Marcsi, Mira és Paula "kényszerült" ülni, de nem hinném, hogy ez olyan hosszútávú ültetés lenne, tanár szempontból szörnyű, diák szempontból pedig majdnem tökéletes.
- Gumicukor? - tartott felém Saci egy zacskóval.
- Nem, köszi, most nem kérek - ráztam meg a fejem.
- Amúgy olyan fura, hogy nincs itt Márti - jegyezte meg Saci.
- Igen, nekem is. Szegény egyfolytában szív a szülei miatt - sóhajtottam fel.
- Hát, igen - bólogatott - Ajj, de mikor tudjuk már meg az ofőt? - pillantott az ajtó felé.
A következő másodpercben benézett az ajtón Mátrai.
- Neee, ha ő lesz a... - kapta felém a fejét Saci suttogva.
Nem ő volt az egyetlen, aki kicsit megrettent a gondolattól, de Mátrai csak körbenézett a teremben és megszólalt.
- Várady tanár úr megérkezett már?
Erre felcsillant a szemem. Valahogy biztos voltam benne, hogy jól gondolom, amit gondoltam akkor. :)
- Nem, még nem járt itt - válaszolta Marcsi.
- Jó, köszönöm - biccentett Mátrai, majd már indult volna el, amikor Kolos odaszólt Lacinak.
- Eskü befostam, hogy ő lesz az ofő - mondta vihogva.
Pechére Mátrai pont hallotta, úgyhogy visszafordult.
- Tavaly is azt hittétek, továbbra se vállaltam, ne aggódjatok ezen. Na de, hogy ennyire ragaszkodjatok hozzám, döbbenet - állapította meg Mátrai, majd hitetlenül megrázva a fejét, elment.
Nem kellett sokat várnunk, az osztály nagyrészének itt már leesett a válasz az osztályfőnök kérdésére, majd Várady pár perc múlva belépett hozzánk a termünkbe, mire mindannyian felálltunk.
Várady erősen közkedvelt tanár, jófej, fiatal, és a külseje sem utolsó, nem véletlen kapta a "diáklányok plátóija" megnevezést (:D), ugyanakkor van egy tekintélye, mégiscsak férfi tanár.
- Na, akkor így az utolsó évben én veszlek át titeket, jó? - kérdezte Várady teljesen lazán, csak úgy mellékesen, ahogy lerakta a papírköteget és a tanári naplóját a tanári asztalra.
- Jó - szaladt ki Betti száján vigyorogva, mire a tanár úr halványan elmosolyodva felpillantott rá.
Tökéletesen tisztában van a sármjával, nincs mit magyarázni. :)
- Köszönöm, kisasszony - biccentett derűsen - Bettina, ugye?
- Igen - igazította meg Betti a haját megilletődötten, majd hozzátette - Tátor.
- Rendben, akár Tátor Bettina és osztálya leülhet - mondta Várady mosolyogva, mire helyet foglaltunk, és a tanár úr is.
Csend volt, olyan "figyelős csend", Várady pedig a félhosszú, szőkésbarna hajába túrt - ő az az ember, akinek a hosszabb haját még azok a lányok/nők is irtó vonzónak találják, akik alapjáraton nem szeretik a hosszú hajat férfin. Ilyen ez. :)
- Mit akartam... - sóhajtott fel Várady fáradtan - Na, szóval én leszek az ofő, gondolom, Madaras tanárnő már beszélt nektek arról, hogy miért alakult úgy, hogy lead titeket, ha meg nem, akkor biztos megvolt az oka rá, ebbe így nem mennék bele. Még kilencedik elején tanítottalak titeket, nem tudom, hány új van köztetek... - nézett végig rajtunk, mire Csenge feltette a kezét, Várady pedig egy apró, kedves mosolyra húzta a száját - Úgy látszik, csak Szatmári kisasszony, téged már ismerlek, nagyrészt a többieket is, remélem, ti is engem, nem is tudom, bemutatkozzak egyáltalán? - tette fel a költői kérdést, hátradőlve a tanári székben.
- Mutatkozzon be, tanár úúúr! - lelkesítette Andris felpattanva, majd az osztály erre helyeslően tapsolni kezdett, mint ha valami világsztár beszámolóját várnánk, mire Várady elröhögte magát és belement a dologba.
- Oké - gondolta át derűsen - Na akkor, Várady Miklós vagyok, huszonkilenc éves, tavasszal leszek harminc, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végeztem festőként, ami ugyanúgy szakmám a tanítás mellett, vannak különböző kiállításaim... - kezdte a homlokát megdörzsölve, hogy mivel folytathatná - ...négy éve tanítok itt, egyébként ti vagytok az első rendes osztályom, eddig csak osztályfőnök helyettes voltam, a jövő évi kilencedikeseket én fogom végigvinni...
- Szóval mi vagyunk a próbakör? - kérdezte Samu vigyorogva.
- Végülis - nevette el magát Várady.
Egyébként, mint kiderült, Madaras maradt az osztályfőnökhelyettes, úgyhogy meg vagyok békélve a felosztással. :)
Az első osztályfőnöki óra első fele beszélgetéssel telt, aztán belevágtunk a fontos dolgokba.
Először is megkaptuk az órarendet, a tanári listát (nem sokat változott), elkezdtük beszedni a biziket, aláírtunk valami balesetvédelmis papírt stb., hogy ezeken legalább túlessünk.
- Nincs is annyira sok óránk - lepődött meg Niki az órarendet nézegetve.
- Így nincs, de hozzá lehet olyanokat számolni, hogy fakultációk, próbák, érettségi... - felelte Várady, miközben valami papírokat rendezgetett az asztalán.
- Aúúú - húzta el a száját Paula.
- Amúgy emberek, nincs fizikánk - jelentette be ünnepélyesen Laci.
- Kémia se - tette hozzá Kriszti.
- Képben vagy, az tavaly se volt - röhögte ki Ricsi.
- Ennyire ne örüljetek már - szólt közbe Casso szórakozottan - Csütörtökönként filozofálunk.
Na igen, az aznapi filozófia második órában Krédics tanár úrral nem igazán fogott meg mindenkit. :)
- Neee - nyöszörgött Laci.
- Meg amúgy miért vannak már megint ilyen korán a faktok??? - borult ki Betti.
- Mit akarsz, nincs jobb egy hétfő nulladik órás matek faktnál - nézett rá Casso jókedvűen.
- Hagyjad, neki semmi nem elég jó - legyintett Ricsi felröhögve.
- Hisztizik itt össze-vissza.
- Bezzeg az én időmben... - szólt közbe Laci vigyorogva.
- Oké, akkor majd gyertek szépen matekfaktra - nevetett fel Betti - Utána egy életvitellel. Tényleg, azt a tanár úr fogja tartani, ugye? - fordult Várady felé mosolyogva.
- Nincs más választásom - vont vállat Várady derűsen.
Mire ezeket mind végigbeszéltük, vége is lett az első ofőórának, úgyhogy elővettem a tízóraimat, ami ma joghurt volt, keksz és szőlő, amiket tegnap vásároltam össze.
- Úúú, én eskü örülök, hogy ő lett az ofő - vigyorgott Saci, aki közben lehuppant mellém.
- Én is - mosolyodtam el - És Betti is - tettem hozzá jókedvűen.
- Ő tuti - nevetett fel Saci - Tényleg, azt tudtad, hogy Csenge összejött a vízimentővel?
Amikor Csenge a buliján a koktéljai társaságában mesélt erről, még csak kavartak, ezek szerint tovább haladt a dolog. :)
(Egyébként kiderült, a vízimentő és Csenge között nem is vészes a korkülönbség.)
- Komolyan? - nevettem el magam hitetlenül.
Amikor becsengettek a második osztályfőnökire, Várady visszajött hozzánk a terembe, mi pedig elfoglaltuk a helyeinket.
Ezen és az ezt követő osztályfőnöki órán jobbára az olyasmikról volt szó, hogy szalagavató, érettségi, fakultációk, tablófotózás, aláírandó papírok, hatmillió időpont és határidő, de mindent meg tudtunk beszélni, amit Várady mára eltervezett, úgyhogy tíz perccel korábban el lettünk engedve.
- Nem tudom eldönteni, hogy az nyomasszon, hogy még kilenc hónap van a suliból, vagy hogy már csak annyi - mondtam Cassonak, amikor a többiektől elköszönve hazaindultunk, Casso pedig a kezeimre kulcsolta az ujjait.
- Szerintem az, hogy én választok ma filmet - válaszolt halványan mosolyogva.
- Ne már, miért? - kaptam felé a fejem.
- Mert az utóbbi sok alkalommal egyfolytában az volt, amit te akarsz, nem hagyom magam elnyomni csak azért, mert rohadt jófej vagyok - felelte szórakozottan.
- Jó, mindegy, úgy se nézzük végig - törődtem bele magamban elvigyorodva, mire Casso elmosolyodott.
- Látod, Szöszi, nem véletlenül vagy a barátnőm - látta be derűsen, mire hitetlenül felnevettem.

Mai nap - 5/5: minden érzésemet leírtam a fentiekben. Pontosabban tudom, hogy kicsit össze-vissza az egész, de mikor nem totál káosz az érzésvilágom?