Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

144. Utolsó

Április 22. (szerda)
Hát, ez a nap is eljött.
Életem utolsó tanítási napja.
- Normális, hogy ez ennyire megérint? - kérdeztem Cassotól, amikor reggel kiértem a házunkból, ő pedig szokás szerint a kapunkban várt be.
- Normális, hogy ez ennyire feldob? - kérdezett vissza jókedvűen, mire felnevettem, ő pedig a karomnál fogva magához húzott és megöleltük egymást.
A suli előtt szokás szerint ott gyülekezett a baráti társaságunk, a megszokott padoknál.
Ricsi, vállig érő, kiengedett (már) barna hajjal, kapucnis, sötétszürke pulcsiban, bőrnyaklánccal, farmerral, kopott edzőcipőben, fülpiercinggel, fogva a sötétszőke, szemüveges barátnője kezét, aki barátságosan mosolyogva figyelt minket a nagy, zöld szemeivel. Lili Laci ölében ült, a lány kérésére ma összeöltöztek, mindketten fehér pulcsiban voltak, ami nagyon cuki volt, és egyébként is passzolt a tejfölszőke hajukhoz, a világos szemeikhez - Andris a szokásos szaggatott farmerével, bandás pulcsijában szórakoztatta a barátnőjét, Enikőt, akinek a hétvégén ellopta az érmét, és a nyakában hordta, illetve közben egy zacskó chipsen osztozkodtak.
Szóval, ahogy Cassoval, a barátommal, akinek azóta is a mellkasára vagyok tetováltatva, és tegnap aláírtuk a szerződést a közös lakásunkat illetően, hogy július elsején költözünk, vele összekulcsolt kezekkel megérkeztem hozzájuk, és végignéztem rajtuk, nem tudott békénhagyni a gondolat, hogy mennyivel más így, az utolsó napon a felállás, mint a legelsőn, valahogy nem tudtam nem összehasonlítani, mennyire nem gondoltam volna, hogy úgy fognak alakulni a dolgok, mint ahogyan mára, végül alakultak, ez a tudat pedig egyszerre mosolyogtatott meg és érzékenyített el az eddigieknél is jobban.
Ma már nem nagyon voltak "értelmes" óráink.
Az elsőben filmeztünk Horváthhal, amit az ezt követő bioszon folytattunk.
- Milyen érzés? - ült le mellém Casso mosolyogva, így utolsó biosz utáni szünetben, tekintve, hogy már hónapok óta számolok vissza, hány biológiát kell túlélnem még.
- Megkönnyebbülő - vallottam be őszintén, mire felnevetett és egy puszit nyomott a hajamba.
Harmadik órában előre megbeszéltek alapján összegyűltünk mind az aulában.
- Akkor van valakinél hangszóró? - kérdezte Laci.
- Nálam van - vette elő Kriszti.
Már a hét elején összeraktunk közösen egy zenelejátszási listát olyan zenékkel, amiket mind ismerünk, majd megfogtuk egymás vállát vonatosan, és bulizva, közösen énekelve végigmentünk a suli összes termén.
- Hugiiii - vigyorgott Ricsi Lottira, amikor az ő osztálytermükben voltunk.
Lotti felpattant hozzánk, és amíg a teremben voltunk, bulizott velünk. :)
Jópofa volt végigbulizni a sulit, a tanárok nem kifogásolták, nevettek velünk, a diákok szintén, énekeltünk, a fiúk még a padokon is végigfutottak, táncoltunk, ugráltunk, vonatoztunk, nagyon jó volt. :)
Ezzel két tanórát el is voltunk, időközben a büfébe is bementünk, kaptunk ingyen melegszenyákat, fejenként egyet, majd amikor már az udvaron voltunk, Bettiék és Ricsiék előálltak a közös ötlettel: csináljunk időkapszulát.
Hogy majd valaki megtalálja és megmaradjunk az utókornak, vagy mi.
- Hoztam dobozt! - vett elő Betti egy cipősdobozt.
- Elásod a Jordan-es dobozodat? - röhögött fel Paula.
- Ezért megériii - mosolygott Betti, majd odaadta Cassonak, aki szórakozottan megnézte, hogy nem maradt-e benne cipő véletlenül. :)
Szóval a cipősdoboz megvolt, Kriszti már nyomtatott ki egy osztálynévsort, amit felvágtunk, hogy minden név külön cetli legyen, majd beraktuk a dobozba, illetve egy osztályképet is.
- Valakinek van ásója? - kérdezte Ricsi.
- Mi? - nevetett fel Enikő.
- Elássuk. Érteeeed. És majd valaki megtalálja.
- Hamarabb ázik el a földben, vagy ássa ki egy kutya - jegyezte meg Mira.
- Akkor rejtsük el! - javasolta Saci.
- Jóóó - értett egyet Csenge.
- De hova? - kérdezte Kriszti.
- Ahol nem találják meg hamar, vagy nem tudom - magyarázta Csenge rágózva.
- Egy cipősdobozt? Azért azt hamar meg lehet találni - jegyezte meg Domi.
- Akkor nem tudoooom.
- Ássuk el - mondta Ricsi, hogy térjünk vissza az eredeti tervhez.
- Vagy mi van, ha külön-külön rejtjük el a cuccokat és nem dobozostul? - dobta fel Paula.
Na, ebből az lett, hogy végül mindenki elvette a cetlijét, plusz Kriszti az osztályképet is, és mindegyikünknek az lett a feladata, hogy rejtse el a nevét valahova a suliban, valami nagyon jó helyre, ahol majd a jövő évi diákok szépen rábukkanhatnak.
Ezt a következő tanórában valósítottuk meg.
Elég sokat filóztam rajta, hova rejtsem, de végül mint a többiek, én is találtam egy egészen jó helyet, legalábbis szerintem. Jópofa volt az egész. :)
Persze a cetlik sorsa már pont nem fog érinteni minket, de a poén volt a lényeg, ahogy rejtegettük őket.
- Te hova raktad? - kérdeztem Cassot.
- Mátrai fiókjában van egy "Sárváry" mappa, amit még ő hagyott itt. Remélem, Sárváry találja meg valamikor a nevemet, adnám - vigyorgott Casso.
- Te bementél az igazgatóiba? - nevettem fel hitetlenül.
- Második otthonom, Szöszi, már full lazán mozgok ott.
- És belenyúltál Mátrai fiókjaiba?
- Simán, az összesbe, muszáj volt valami jó helyet találnom.
- Jézusom - nevettem a fejemet fogva - Nem féltél, hogy Mátrai mondjuk bejön az irodába?
- Ne sértegess - röhögött fel.
No comment. :)
Következő szünetben Sacival kiültünk az egyik folyosóra, a tablónkkal szemben.