Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

98. Elegancia

Február 18. (szerda)
Tablófotózás.
- Lányoook, van valakinél sminklemosó? - kérdezett Betti mindannyiunkat a fotózás előtt a női mosdóban.
- Nálam van - szedett ki egy üveg micellás vizet Marcsi a neszeszeréből.
- Köszi - vette el Betti rámosolyogva - Úgy elcsesztem a sminkem.
Mondjuk ezt mi nem vettük észre, de ő tudja.
Én eközben a hajamat igazítottam meg, amit csak a mai nap erejére hullámosra besütöttem, mégiscsak tablófotózás, vagy mi. A sminkem natúr volt, szempillaspirál, korrektor, természetes hatású barackos színű pirosító, icipici highlighter, szemöldökfixáló és szájfény, ennél extrábbat úgy se hordtam szinte soha a négy év alatt.
- Egyenesen áll a kitűzőm? - kérdezte Saci, ahogy kimentünk a mosdóból.
Saci eleinte habozott, hogy a tablófotóján szemüveg legyen rajta vagy kontaktlencse, még mindig hajlamos visszaesni abba a téves gondolatba, amit Márk ültetett bele régen, hogy szemüveggel nem szép, így majdnem rávette magát a kontaktlencsére, amit szörnyen utál hordani, de Ricsi és én meggyőztük, hogy maradjon csak rajta az a szemüveg.
Saci szemüveggel és szemüveg nélkül is ugyanolyan szép, de szemüveggel "sacisabb", és jobban is érzi magát benne.
Neki is natúr volt a sminkje és hullámos a haja, a száján rózsaszín szájfény, a pici szeplői kihangsúlyozva, annyira szép legjobb barátnőm van, Istenem. :)
- Igen, tökéletes vagy - mosolyogtam rá.
Mindenki az elegánsabb típusú ünneplőben volt, szigorúan, lányok szoknya-blúz-blézer, fiúk fekete nadrág-ing-nyakkendő-zakó, plusz mindenkinek a kitűző, elragadóan festhettünk.
- Öltözhetnél többször így - mosolyogtam Cassora.
Minden ruhában szexi, na de öltönyben... egyszerűen csak elképesztően hot. :)
- Nem illik az imidzsemhez, bocs - válaszolta Casso jókedvűen.
Dehogynem, csak nem tud róla.
- Roli... - jött oda hozzánk Betti nevetve, megszólítva a mellettem álló srácot, aki erre ránézett - Nyolcadik tablófotózás? - kérdezte vigyorogva, én pedig nyilván nem értettem, miről van szó, Casso viszont felröhögött.
Szeretem a témákat, amikhez nem tudok hozzászólni.
- Miért, mi volt akkor? - érdeklődtem, ahogy Betti továbbment.
- Bettivel egy gyökér volt a fotós, nem akart új képet csináltatni, de ott volt a fotós lánya, meg kellett fűznöm ahhoz, hogy Betti kapjon új képet. Lerövidítve - mesélte szórakozottan.
Ezt hallgatva elnevettem magam.
- Egyébként neked megvan még a régi tablóképed? - kérdezősködtem.
- Valahol biztos. Neked?
- Nekem is.
Itt már el lett határozva, hogy a délután folyamán előkerítjük őket, és elő is kerítettük, szóval kijelenthetem, hogy már nyolcadikban is eszméletlen helyes volt. :)
Nemsokára kezdetét vette a fotózás.
Névsor alapján hármasával mentünk be a fotós termébe, addig mi, többiek kinnt vártunk, szintén névsorban ülve a padokon.
Domi, Paula és Enikő mentek be először, úgyhogy Csenge és Marcsi között ülve várakoztam, akikkel elbeszélgettem ez idő alatt.
Amikor az előttünk lévő hármas, Samu, Marci és Kriszti voltak soron, Csenge, Marcsi és én még utoljára ellenőriztük magunkat, majd amikor szólítottak, bementünk a terembe.
Hármunk közül Csengét fotózták először, így én másodikként már egész felkészülten mentem a vászon elé.
- Mosoly! - mondta a fotós, mire elővettem a fotómosolyom - Kicsit a fejedet biccentsd balra. Egy kicsit. Rendben, maradhatsz így.
Nem tudom, hány ezer kép készülhetett rólam, de azért fellélegeztem, amikor befejeztük.
Miután az osztály összes tagja le lett fotózva, és a tanárok is, akik új képet akartak - persze azért van pár tanár, akik már vagy öt-tíz éve ugyanazokat a képeket használják a tablókra, amiken még fiatalabbak, pl. Hajdú - lehetett csináltatni pár csoportképet, majd ahogy ez is megvolt, mindent leegyeztettük a fotóssal és mehettünk is.
Rajzkörre még visszaértünk a suliba, úgyhogy ünneplőben, besütött hajjal, kisminkelve - kicsit se ütöttem el a többiek közül - beültem festeni.
- Megöltél valakit, Szöszi? - röhögte el magát Casso, ahogy meglátta a fehér blúzomon a piros festéknyomokat.
Mondtam már, hogy béna vagyok?
- Majd Anya fog engem - válaszoltam őszintén felnevetve.
Minden édesanya álma a látvány, ahogy a gyereke összefestékezett elegáns, reggel még hófehér blúzban ér haza.
- Na jó, megpróbálom lemosni, hogy ne száradjon bele - határoztam el - Vagy sietsz?
- Nem, nincs életem, nincs hova - vont vállat szórakozottan.
Ezt pont Casso mondta, akinek egy hónapjában több az esemény, a buli, meg a vicces hülyeségek, mint nekem egy évemben, és több sztorija van már most, vagy akár csak az utolsó öt évéből, mint nekem egész életemben lesz.
- Megvárlak - tette hozzá, hogy egyértelmű legyen.
Így bementem a női mosdóba a csaphoz (ekkor már becsengettek órára, egy lélek se volt sehol), Casso pedig az ajtófélfának dőlve várt.
- Segítsek? - kérdezte.
- Nem, nem kell, köszi. Ez egyébként is női mosdó.
- Azta, úgy se voltam még ilyen helyen soha - mosolygott derűsen.
A blúzom ujját nagyjából sikerült kimosnom.
- Nem rosszból, de nem lenne egyszerűbb levenni? - kérdezte Casso, amikor egy ideje már nézte, ahogy újra és újra bevizezem a kezem és amíg vizes, próbálom kimosni vele a piros foltot a mellkasomnál.
- Itt?
- Nincs itt senki.
- De, te igen - mosolyogtam rá, mire elröhögte magát - Hátsó szándékot érzékelek.
- Ja, jogos, még soha nem láttalak melltartóban.
Továbbra is mosolyogva néztem rá.
- Tény, hogy jól nézel ki úgy, de vannak jobb módszereim, ha melltartóban akarlak látni, mint a blúzmosás - tette hozzá derűsen mosolyogva.
- Jól van na - védekeztem nevetve - De ha valaki erre jön?
- Nem jön, ha mégis, majd elhajtom.
- Oké, oké - adtam meg magam - De még mielőtt látna.
- Alap, nyugi már.
Úgyhogy kigomboltam a blúzomat, levettem és szappannal elkezdtem kimosni, már amennyire ilyen körülmények között erre képes voltam.
- Egyébként nálam van a tál, amiben anyukád tegnap adta a sütit, majd odaadod neki? - kérdeztem mosás közben.
- Ja, persze.
- És add át, hogy nagyon finom volt - tettem hozzá a lelkére kötve.
- Oké - mosolygott, amit a hangjáról hallottam, úgyhogy bár háttal álltam neki, a mosdó tükrében rápillantottam.
- Miért mosolyogsz így? - nevettem el magam.
- Szimplán csak mert az egyetlen lány vagy, akinek anyám csak úgy, saját sütit adott az egyik kedvenc táljában.
Magam elé mosolyogva hallgattam, miközben továbbra is igyekeztem lemosni a szappant a blúzomról, ami rózsaszínesen csurgott le róla.
- Szeretem anyukádat.
- Ő meg ebből következtetve is nagyon bírhatja, hogy veled vagyok - gondolt bele jókedvűen.
- Együtt érzek vele - mosolyogtam.
Ahogy elzártam a csapot, a kézszárító alatt megpróbáltam kicsit szárítani a blúzomon, amit persze nyilván nem tudtam százszázalékosan véghez vinni, úgyhogy kicsit libabőrös lettem a víz hidegétől, ahogy visszavettem.
- Hát, nem lett sokkal jobb, de legalább egy kicsit... - nézegettem magam - Ugye?
- Jobb lett.
- Tudtam, hogy hoznom kell váltóruhát!
- Nem történt tragédia. Főleg, hogy most már nem nézel ki úgy, mint egy sorozatgyilkos. Vagy mint akit sorozatosan meggyilkoltak - gondolta tovább, mire nevetve végignéztem magamon.
- Hanem mint aki magára öntötte a málnaszörpöt?
- Azért lássuk be, kevésbé para - röhögte el magát a blúzomra pillantva.
És sokkal jellemzőbb is rám.

Mai nap - 5/5: azért remélem, a tablóképemről nem ez fog visszatükröződni. Hogy lehet egyébként, hogy a fotózásig tiszta maradt a hófehér blúzom?