Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

7. Kérés

Szeptember 13. (szerda)
Casso tegnap este itt aludt nálunk, úgyhogy ma együtt keltünk, ő elkészült elég hamar, aztán megvárta, amíg én is.
- Már csak sminkelni fogok, gyors leszek - ígértem meg.
- Felőlem, engem nem zavar, hogy elkésünk.
- Nem késünk el - vágtam rá - És nyugi, minimalista leszek, úgy is lesz ma tesi, csak azért nem sminkelek sokat, hogy úgy is leizzadjam.
- Oké - vette elő a telefonját.
Nos, mivel a végére valóban késésben voltunk, inkább mentünk kocsival, így pont beértünk a suliba, ráadásul stílusosan, leparkolva a suli előtt, kiszállva abból a női szemmel is gyönyörű, menő autóból, baloldalt Casso fekete sneakerben, farmerban, szürke pólóban, tetkóval a karján, napszemüveggel a homlokán, jobboldalt pedig én az új ruhámban, új parfümmel, szép ékszerekkel...
- Most lett fényezve, ne bántsd már - szólt rám Casso hitetlenül elröhögve magát, mivel kicsit erőteljesen csaptam be a kocsi ajtaját.
- Bocsi, nem direkt volt - védekeztem odasietve mellé.
- De most komolyan, Cica, hogy lehet így becsapni egy ajtót??? - kérdezte, miközben a slusszkulccsal bezárta az autót, lazán megpörgette a kulcsot az ujján, és elrakta azt.
Casso gyenge pontja a kocsija. :)
- Akkor térgeometria... - vágott bele az órába Horváth, majd ahogy kinyitottuk a füzeteinket, már szólított is fel - Levendula, meg tudnád mondani, miről is beszéltünk a múlt órán?
Annyira utálom, amikor Horváth felszólít, teljesen bestresszelek tőle.
A harmadik órám lyukasóra volt (alapból angol lenne, csak abból már köszönöm szépen leérettségiztem tavaly, tök jó lett ráadásul), úgyhogy kimentem az udvarra, és leültem egy padra, Saci mellé.
- Szerintem vendéglátás-turisztikára mennék, aztán, vagy közben kijárnék egy cukrász okj-t - mesélte Saci, majd harapott egyet a csokis fánkjából.
- De egyébként ha cukrász akarsz lenni, nem tudom, hogy ez hogy megy, de ahhoz elég az okj, nem? - kérdeztem, mire Saci bizonytalanul elbiccentette a fejét afféle "lehet" stílusban.
- Hát... - gondolta át - Nem tudom... amúgy valszeg elég, csak ez elég bonyi, még semmiben se vagyok biztos, de majd meglátjuk. Te?
- Huh, pont nemrég beszéltem erről Anyával - vallottam be - És tippem sincs.
- Nem festő akartál lenni?
- De, csak rájöttem, hogy az nem nekem való, nem bírnám - sóhajtottam fel - Viszont művészethez kapcsolódó dolgot szeretnék csinálni, ahol alkothatok, elereszthetem a fantáziámat, kreatívkodhatok, mást nem tudok elképzelni magamnak.
- Csinálj könyvillusztációkat - mosolygott rám.
- Ezt még nem tudom... - gondoltam bele.
- Nem is kell, csak mondtam. Cassonak egyébként van valami terve? - kíváncsiskodott, miközben mindketten az udvar másik felén focizó barátomra néztünk.
- Közgazdászatról tudok - válaszoltam - Gazdálkodási és menedzsment szak, vagy mi, de egyáltalán nem vagyok benne biztos.
- Ők jól keresnek, nem? - vigyorgott Saci.
- Elvileg - nevettem el magam - De el se tudom képzelni, hogy ő ne keresne jól. Úgy is vezető pozícióban lesz pikkpakk minden területen, tipikusan ilyen. Nem illene az imidzséhez, ha nem így történik.
- Igaz - nevetett.
- És Ricsiről tudsz valamit?
- Nem annyira. Azt tudom, hogy valami médiás cuccot akar csinálni, nem nagyon vagyok képben ezekkel, valami informatikus-féle. Amúgy is mindig médiás volt.
- Igen - bólintottam - Kiket tudunk még?
- Lili, ő asszem' egészségügyis akar lenni.
- Enikő meg turizmus-vendéglátásra szeretne menni - tettem hozzá - Szóval lehet, hogy veled együtt.
- Aham - bólogatott Saci - De amúgy olyan furi, kilenc hónap, és érettségi, totál bestresszel.
- Pfú, engem is, ne is beszéljünk róla inkább - nyöszörögtem.
- Jaja - nevetett fel - Kérsz rágót?
Tanítás után átmentem Cassohoz.
- Figyelj, nem te lennél, ha már most pontosan tudnád, mit akarsz kicsit kevesebb, mint egy év múlva - közölte, miután kifakadtam neki, hogy elbizonytalanodtam a jövőmmel kapcsolatban.
- Kedves - nevettem el magam.
- Tényeket közlök. Amúgy meg lehet, nem is tenne jót, ki tudja?
- Bár, ha lenne határozott célom, lehet, hogy túlságosan a jövőben élnék, és nem tudnám kiélvezni az addigi pillanatokat, nem?
- Simán lehet - vont vállat Casso lazán, miközben a gitárjáért nyúlt, és halkan megpengette a húrokat, hogy kell-e hangolnia rajtuk.
- De azért nem lenne rossz tudni...
- Még csak szeptember van, ne stresszelj ezen már is. Azt már tudod, miből akarsz érettségizni, nem?
- Hát, emelt szinten matekból, meg rajzból is szeretnék... - válaszoltam bizonytalanul.
- Na, egyelőre elég is ennyi - zárta le a témát.
Érdemben igazából ekkor tűnt fel, hogy közben folyamatosan hangolgatta a gitárját, mire kíváncsian felkaptam a fejem.
- Mit fogsz játszani? - érdeklődtem csillogó szemekkel. Annyira imádom, ahogy játszik.
- Várj egy kicsit, most drámai hangulatot csinálok - felelte szórakozottan.
Ebből lejött, hogy sok komoly dologra nem számíthatok, de kíváncsi voltam, mit hoz ki ebből az egészből - először is lassan megpengetett egy szép összhangzású akkordot, aztán még egyet, és a nevetését visszafojtva, két gödröcskével az arcán rám nézett.
- Táncolunk szalagavatón? - tette fel a nagy kérdést színészien érzelmesen, mint ha egy szerenád lenne, mire elnevettem magam - Várj, még ne válaszolj, most jön az epic hatásszünet.
Nevetve kivártam, ahogy egy bujkáló mosollyal az arcán elpenget egy újabb akkordot, majd újra rámnézett, jelezve, hogy mondhatom.
- Megtisztelő lenne - vigyorogtam.
Casso új akkordott fogott le, elnyomva az előző drasztikus hangulatú csengését egy vidám hangzásúval, majd az örömteli, "ez az!" kézmozdulata után a gitárja mellett (ami azért a színészi játékának a megkoronázása volt), egyszerre felnevettünk.

Mai nap - 5/5: felkééért. :)