Egy pillanat, és élni kezdünk... | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." 4. évad

127. Élvezet

Március 26. (csütörtök)
Egy játszótéren voltunk, csak ketten, már az esti szürkület után.
Senki nem volt már a környéken, csak egy-két autó ment el tőlünk valamennyire az úton, de csak jöttek és mentek, egyébként ezen kívül csend volt, és nyugalom.
A hinta kicsit nyikorgott, amin ültünk, pontosabban a barátom ült rajta, a lábával csak nagyon kicsit hajtva magát, én pedig az ölében ültem vele szemben, ő a derekamat, én pedig a nyakát átölelve.
- Valahogy nem tudom elképzelni, hogy milyen életet fogunk élni pár hónap múlva - vallottam be halkan, miután az ajkainkat elemeltük egymásétól - Csak nagyjából.
Casso felpillantott rám.
- Nem is kell, Szöszi, majd kiderül - válaszolta egyszerűen.
- De akkor is.
A barátom halkan elnevette magát, annyira jellemző párbeszéd volt, majd egy újabb, rövid csókot nyomott a számra és mosolyogva megszólalt.
- Mondj egy napot, amire kíváncsi vagy.
- Mármint egy dátumot?
- Mondjuk - biccentett.
- Szeptember huszonkettő.
Casso jobban a derekam köré fonta a karjait, majd rámnézett.
- Szeptember huszonkettedikén felkelsz mellettem, nem akarsz majd kikelni az ágyból, hanem inkább hozzám bújnál, ami nekem teljesen oké, meg is szeretgetlek, hogy érezd, hogy támogatom, hogy szarjunk le mindent és maradjunk, aztán belőled előjön a kötelességtudat, valahogy ráveszed magad és engem is, hogy keljünk fel, amit mondjuk már sokkal kevésbé támogatok, de megteszem, és egy kicsit késésben leszünk, úgyhogy kapkodsz, rohangálsz fel-le a lakásban, én már rég kész vagyok, szóval mivel ugye jó barát vagyok, összedobok neked valami kaját, meg egy kávét, aztán amikor már mindennel megvagyunk, bepattanunk a kocsimba, elviszlek, és nem engedlek el a kocsiból addig, amíg nem csókoltalak meg elégszer, nagyjából elégszer. Aztán bemész az egyetemre, találkozol a barátnőiddel, végigülöd az óráidat, még azzal a gyökér Jakabbal is összefutsz, több művész csávót nem engedek, pláne, hogy nem leszek ott veled, bárki nézzen csak úgy rád, ami nem annyira szimpatikus, kiszedem belőled és rendet rakok, amúgy, ezt így előre jelzem. Suli után a vöröske barátnőddel elmész kajálni valamit, ami alatt jól kibeszélitek az összes random csajtémát, szépen elütöd az idődet a nap során, ahogy akarod, otthon találkozunk, vagy eljövök érted kocsival, ez kiderül, szépen megkérdezem, hogy milyen napod volt, mesélsz, visszakérdezel, én lerendezem három mondatban, amiből kettő és fél nem a suliról szól, aztán már este, ahogy lezártad az esti szertartásaidat, amiket már most előre nem értek, és már nem kell csinálnunk semmit, szépen befekszünk az ágyba, hozzámbújsz, megkísérelünk filmet nézni, de miután megismertük a főszereplőket, már nem bírom ki, elkezdelek simogatni, végül hát ja, mindent csinálunk, csak filmet nem nézünk, de ez egyikőnket se zavar, mert azt csinálunk, amit akarunk, ahogy akarjuk, amikor akarjuk, én pedig aztán nem leszek hajlandó úgy elaludni, hogy nem ölellek át, te felveszel valami nagyon random pózt alváshoz, én megpuszilgatlak, te már tiszta álmos vagy, úgyhogy bealszol tíz másodpercen belül, rohadt cukin, de előtte megígérteted velem, hogy holnap nem késünk el, ami persze nem így lesz, de hagylak nyugodtan aludni - fejezte be egy halvány mosollyal az arcán a fantáziálását.
- Nekem tetszik - mosolyogtam rá.
- Nekem is. Több spoiler nincs.
Letörölhetetlen mosollyal az arcomon kaptam el a tekintetem, majd pillantottam vissza rá.
- Én már várom - vallottam be őszintén - Persze, fura lesz, mert azért mégiscsak, véget ér egy elég meghatározó korszak az életünkben, leérettségizem, elköltözöm otthonról, nem fogok minden nap találkozni azokkal, akikkel megszokott volt, meg minden ilyen, és te is ugyanez, de valahogy mégse szomorúan gondolok rá, mert tudom, hogy mi fogja követni. Amit pedig várok.
- Én is, Szöszi. Asszem a pár évvel ezelőtti énem kész lenne, ha tudta volna előre, hogy lehet olyan, amit így random felsoroltam az előbb - látta be derűsen, miközben az egyik kezét felvezette a hátamon és mosolyogva felrakta a fejemre a pulcsim kapucniját, ami mondjuk az ő pulcsija volt és vagy négy mérettel nagyobb, mint az enyéim, de most rajtam volt.
Viszont a kapucni is nagy volt, így a szemembe csúszott, úgyhogy nevetve hátrébb húztam a fejemen és bosszúból felraktam a fejére a rajta lévő pulcsi kapucniját.
- Most tuti úgy nézhetünk ki, mint a két depressziós - gondoltam bele mosolyogva - Vaaagy, mint a cuki szerelmespár, akiket vagy megbámulnak az erre járó emberek, vagy direkt nem néznek ide. Szerinted néznek minket? - pillantottam körbe.
- Nem tudom, de leszarom - válaszolta egyszerűen, mire nevetve visszanéztem rá, ő pedig elmosolyodva megfogta a pulcsim zsinórját és annál fogva odahúzott magához, mire a kapucnija alá benyúlva az arcára tettem a kezeimet, ő félkézzel átölelte a derekam és hosszasan megcsókoltuk egymást.
Meg még egy jópárszor. <3
- Egyébként tudod, mit jelent még, ha összeköltözünk? - szólaltam meg később, amikor csókszünetet tartottunk, ideiglenesen.
- Na? - kérdezett vissza.
- Az összes pulcsi, póló, amit lenyúltam... - kezdtem, mire erre már felnevetett - Mindet viszontlátod, sőt, tudod mit, lehetnek a te szekrényedben egy feltétellel.
- Kitalálom, bármikor bármit kivehetsz onnan.
- Igen - vigyorogtam.
- Úgy is kiveszed, felőlem, csak akkor ne, ha én akarom felvenni.
- Nem teszek keresztbe az outfitjeidnek, nyugi.
Casso válasz helyett csak röhögött egyet, amit mosolyogva hallgattam, majd elpillantottam a válla felett.
- Van forgós cucc! - csillant fel a szemem.
- Mi? - nevette el magát újra, majd hátrafordult a tekintetemet követve. Klasszikus játszótéri kellék, kör alakú valami, amit az egyik ember jól megpörget (vagy magadnak a lábaddal, de az nem olyan jó úgy), aki pedig rajta van, addig foroghat vele, amíg el nem szédül, és-vagy le nem ugrik - Jaaa. Igen, tízévesen jó köröket toltunk rajta, nagy vibe volt.
- Felmegyünk?
Casso látva a lelkesedésemet, röhögve csak megadta magát.
- Tőlem.
Az volt a terv, hogy én felülök, ő megpörgeti és aztán felpattan mellém, amivel elhülyéskedtünk egy darabig, egyszer véletlen lelöktem, egyszer ő majdnem engem, de elkapott, meg ilyesmik, vicces volt. :)
Az a jó Cassoban, hogy amilyen komoly is tud lenni, például lehet vele normálisan beszélgetni, kiönteni a lelkem neki anélkül, hogy elpoénkodná, amit kell, azt komolyan vesz, a fontos döntéseket nem bízza a véletlenre, ezzel egyszerre pont ugyanúgy benne van gondolkodás nélkül az olyan hülyéskedésekben, mint játszóterezés, hógolyózás, ugyanúgy megcsikiz a kanapén, hatszázadszorra is ugyanúgy nevet velem és meghódít poénból a szörnyű, fuckboyos felszedős trükkökkel, ezek az utóbbiak azért, mert a pillanatnak él, és minden egyes másodpercet kiélvez, nem véletlen van ennyi haverja, mert egész életében ilyen volt, hogy az összes hülyeségben, poénban, buliban benne van, ilyen a természete, viszont mindeközben azért nő fel, és érett lett annyira, hogy ha a helyzet megköveteli, komoly legyen.
Egyébként egy idő után azért elszédültem a forgós játékon, egy kicsit ide-oda lépegetve hagytam ott.
- Megvagy, Szöszi? - kérdezte Casso derűsen mosolyogva.
- Persze - nevettem fel - Szerinted fel tudok még szaladni a csúszdán lenntről? - kértem ki a véleményét - Gyerekként sokat gyakoroltam ám.
- Hajrá - biztatott jókedvűen.
Senki nem mondta még, hogy Cassoval ilyen jó játszóterezni. :)
És teljesen mindegy, hogy papíron mindketten felnőttkorúak vagyunk, tizenkilenc és tizennyolc évesek, ez senkit nem érdekel. :)
- Elfáradtam - jelentettem ki, miután már az összes játékkal kihülyéskedtük magunkat, majd befeküdtem abba a nagy hintába, amit azt hiszem, hivatalosan fészekhintának hívnak, és mind a ketten elfértünk benne, úgyhogy ő is elhelyezkedett mellettem, hagyva, hogy a hinta ringasson minket.
- Kemény edzés volt - mosolygott rám szórakozottan.
- Kardióztam - magyaráztam nevetve.
- Az - röhögte el magát.
- Mennyi lehet az idő? - kérdeztem, mire elővette a telefonját - Már egy csomó ideje itt lehetünk, így belegondolva.
- Háromnegyed nyolc. Sietsz valahova? - kérdezett vissza mosolyogva.
- Nem, dehogy - fordultam felé, mire ő is felém.
Egy pár másodpercig csak egymás szemeibe néztünk, függetlenül attól, hogy egészen közel volt az arcunk egymáshoz.
Ha az a szerelem, hogy bármeddig el tudunk veszni a másik szemében anélkül, hogy kellemetlen lenne, akkor azt hiszem, túl is teljesítettünk.
- Olyan szépek a szemeid - szólaltam meg halkan, mosolyogva, mire neki is egy halvány mosoly jelent meg az arcán.
- Mondanám, hogy neked is, de úgy se hiszel nekem - válaszolta derűsen, mire felnevettem.
- Először azt hittem, úgy folytatod, hogy "mondanám, hogy neked is, de nem az" - nevettem, mire ő is elröhögte magát.
- Azt magyarázhatnám ki egy ideig - gondolt bele jókedvűen. Ő szereti a szemeimet.
- De tényleg szép szemeid vannak, bár ezt te viszont tuti, hogy pontosan jól tudod. Megértem anyukádat, egyébként - jegyeztem meg az apukájára utalva, akitől örökölte, mire elnevette magát - Tényleg, ő hogy van? - érdeklődtem.
- Hát, úgy kábé egy hónapja volt a balesete, de amilyen jól lehet ennyi idő alatt, azt kimaxolta. El van törve a lába, de így is pörög egész nap, esküszöm megirigylem a képességeit.
- Nem mint ha nem örökölted volna el a létező összes jó tulajdonságot, ami lehetséges.
- Szép is lenne, de apámra ütöttem. Mindent elmondtam - röhögött.
- Hé, apukád jófej - löktem meg a karját nevetve.
- Én is, csak Anya hajlamos megkritizálni minket - válaszolta szórakozottan, mire nevetve megforgattam a szemeimet.
No comment. :)
- Azt mondtam már, hogy jövő hét ilyenkor osztálykirándulás lesz, nem? - kérdeztem elgondolkodva.
- Aha, Bakonyban.
- Ikonikus hely - vigyorogtam rá, mire ő is elmosolyodott.
- Az. Olyan rohadt cuki voltál, hallod.
- Te is - vigyorogtam, mire meglepetten elnevette magát - Tényleg az voltál, komolyan mondom - mosolyogtam tovább - Nem csak, hogy féltékeny voltál, miután Kolosékkal voltam a kiránduláson szinte végig és jól éreztem magam velük, utána beszélgettünk külön, megfogtad a kezem, megpusziltál...
- Aztán lesmároltalak felelsz vagy merszben mindenki előtt, megvan. De aúúú, most mentenem kell az egómat - röhögte el magát - Nem voltam féltékeny.
- De, az voltál.
- Neeem, egy Lesnyákra elvből nem vagyok féltékeny - közölte röhögve, mire felnevettem - Kettőre pláne.
- Aha - vigyorogtam.
- Tudtam, hogy crusholsz, nem féltékeny voltam, csak ne a Lesnyákokkal legyél már el, meg nevess össze-vissza, ha lehetnél velem is, érted.
- Soha nem fogod megváltoztatni a véleményem ezzel kapcsolatban, bocsi - vigyorogtam.
- Nem tetszik a rendszer, Szöszi - jelentette ki jókedvűen.
- Ez van.
Azt hiszem, nyertem. :)
Amikor hazaértünk a játszótérről (már azért kezdett hűvös lenni), valahogy nem bírtunk lenyugodni, úgyhogy mindent teljesen mindegynek véve átöltöztünk, és elmentünk bulizni, mert ahhoz volt kedvünk.
Az egész ötlet onnan merült fel, hogy amikor jöttünk haza kocsival, láttunk a nyaralótól nem messze egy szimpinek tűnő helyet, úgyhogy nemsokára már ott is voltunk.
Egészen sokan voltak, tömeg volt, hangos zene, színes fények, Casso ki is kötötte nekem, hogy vele maradok, mehetünk bárhova, de ne maradjak egyedül, mert nem akarja, hogy gáz legyen.
A pultnál kötöttünk ki, elég hamar, hogy valamivel nyissunk, Csenge például hatással volt rám, így én koktélt kértem.
- Jól van, Szöszi, hajrá - röhögte el magát Casso.
- Miért? Tök finom. Meg jól is néz ki.
- Aha - húzta magunk elé az itallistát szórakozottan, majd rámutatott arra a sorra, ahol fel volt sorolva, hogy mikből áll a koktélom - Kiüt, kiüt, kiüt, kiüt... - mutogatta röhögve, majd végül jókedvűen rámmutatott - Kiüt. De amúgy egészségedre.
- Köszi, majd lassan iszom. Megkóstolod?
- Nem, nekem van jobbam.
Nevetve néztem, ahogy egyből lehúz egy pohár valamit.
- Ha mindketten berúgunk, hogy találunk haza egyébként? - kérdeztem belegondolva.
- Nem terveztem nagyon berúgni.
- Húha, ha csak most ismernélek meg, azt hinném ebből, hogy nem jársz minimum kéthetente bulizni. Úgy tizennégy éves korod óta - gondoltam bele elnevetve magam, mire szórakozottan rámnézett. (És most csak a bulizásokat említettem a szó legszűkebb értelmében, nem azt, ahányszor haverokkal találkozik.)
Értékelte. :)
- Nem az, csak most veled, itt, nem állok rá, hogy megdöntsem az ivásrekordomat.
- Rendes vagy.
- Nem, csak kábé az egyetlen pont vagy az életemben, amivel kapcsolatban van felelősségérzetem - válaszolta elröhögve magát.
Vagyis nagyjából normális akar maradni, hogy ha valami van, tudjon vigyázni rám.
Mindig is vigyázott rám, nem hagyta, hogy bajom essen, már akkor is, amikor még nem is voltunk együtt, talán ösztön lehet, azóta viszont, hogy még ősszel megtudta, hogy megtámadtak és meg akartak erőszakolni, hogy pszichológushoz jártam, pláne, hogy januárban újra megtámadtak, azóta még az eddigieknél is jobban úgy vigyáz rám, mint a szeme fényére.
Azon kevesek közé tartozik, aki mellett mindig biztonságban tudom érezni magam.
Szeretem. <3
- Nyugodtan szórakozz, ahogy jól esik - mondtam.
- Azért nem vagyok akkora áldozat, nyugi - mosolygott rám szórakozottan.
Amikor megszólalt a következő zene, amitől tökre bepörögtem, Casso mosolyogva megfogta a kezem, rákulcsolva az ujjait átvágtunk a tömegen, majd valahol megálltunk.
- Na, nyomhatod, Szöszi - nézett rám egy halvány mosollyal az arcán.
- Szerinted hány fiú lehet körülöttünk? - pillantottam körbe, csak hogy mennyire érezzem magam feszülten. Persze a válasz semennyire, de akkor is, na.
- Nem tudom, de bárkit elintézek neked, ha zavar, csak mutass rá.
- Nem balhézhatsz mindig - nevettem fel, miközben közelebb húzódva hozzá, a vállaira raktam a karjaimat, a kezeimet pedig összekulcsoltam a tarkója mögött, mire Casso tekintete mosolyogva a számra szökött egy pillanatra.
- Miért is nem? - mosolygott jókedvűen, miközben a derekamra vezette a kezeit, én pedig nevetve a szemébe néztem, amin a színes fények váltakozóan csillantak meg.
- Borzasztó vagy - nevettem.
Casso mosolyogva nézett rám, majd egy pillanatra elkapva a tekintetét, odafigyelt a zenére is egy kicsit.
- Figyelj, Szöszi, jön a refrén - készített fel lelkileg, mire én is fülelni kezdtem, de amikorra odafigyeltem, már meg is szólalt a refrén, Casso pedig a derekamnál fogva magához rántott, amire nem számítottam, úgyhogy nevetve elsikítottam magam egy kicsit a mellkasához kapva, és táncolni kezdtem, a kezeivel harmóniában mozgatva a csípőm - A dropra te jössz - mosolygott rám, mire elvigyorodtam.
Cassoval bulizni egyszerűen életérzés, ráadásul elképesztően jó életérzés. :)
Már jópár számot végigtáncoltunk együtt, a koktélomnak nyoma se (többek között a koktélomnak), teljesen felpörögtem, levetkőződtek a gátlások, elragadott a pillanat, rég éreztem magam ennyire felszabadultnak, ilyen hatással van rám, folyamatosan nevettem, vigyorogtam, ugyanez neki is, tényleg eszméletlen vele bulizni, egyszerűen csak nem tudtam nem fantasztikusan érezni magam, majd beindult egy jó kis latinos, közimádott popsláger, spanyol szöveggel, jó ritmussal, dallammal, ami mégtovább fűtötte közöttünk az egyébként is észvesztően forró hangulatot.
Azért itt már szökögettek a kezei ide-oda. :)
Amikor a zene ritmusára ingatva magam, újra felálltam hozzá a guggolásomból tánc közben, végighúzva a kezem a felsőtestén, majd átkaroltam a nyakát, ő pedig a derekamat, oké, azt hiszem, a fenekemet is, táncoltunk egymással szemben, aztán egy jól eltalált mozdulattal átfordított, hogy előtte legyek, háttal neki, összesimulva, továbbra is a karjai között, én oldalasan hátrapillantva rá, ahogy táncoltunk, aztán vissza szembe, egy kicsit elengedve egymást, szabadon, majd újra közel kerülve egymáshoz, kicsattanó volt a hangulat, és minden másodperccel egyre jobban izzott köztünk a levegő, az agyamat eldobtam, és azt hiszem ő is, a lehető legjobb értelemben, nem fogok hazudni, azért volt egy pár alkalommal, hogy már nem bírtunk magunkkal és nekiestünk egymás ajkainak, tipitapi, és társai, de az a legjobb, hogy egyikőnket se érdekelt semmi, csak hogy eszméletlenül jól érezzük magunkat együtt.
Késő volt már, amikor elindultunk gyalog haza, éjszaka, az üres utcákon, nevetve, ki se szakadtunk a buliból, táncolgatva lépkedtünk tovább, poénkodtunk, majd ahogy megérkeztünk a nyaralóhoz, Casso menyasszonyi pózban egyből felkapott, mire nevetve a nyakába kapaszkodtam, így mentünk be a házba, a cipőmet leráztam magamról a küszöbnél, aztán Casso letett, ledobtam a farmerdzsekimet, ő a pulcsiját, meg a cipőjét, és már négy fal között, újra egymásnak estünk.
A csókcsatánk alatt hamar a hálószoba felé vettük az irányt, én hátrálva, ő tolva előre, folyamatosan magunk mögött hagyva a cuccainkat, táskát, blúzt, pólót, majd a barátom úgy döntött, hogy felgyorsítja a folyamatokat, felkapott újra, elvitt a szobánkig, ahol az ajtóban még ledobtunk magunkról pár felesleges ruhadarabot, topot, nadrágot, zoknit, melltartót, aztán Casso az ágyra dobott, én vigyorogva hátramásztam rajta, ő felém, majd egy rövid szemkontaktus után egymásnak estünk.

Mai nap - 5/5*: tényleg régen voltam már ennyire felszabadult. Mindig képes belevonzani az élet bulis, élvezetes oldalába. <3 És ezért hálás vagyok neki, tényleg. Az életnek olyan oldalaival ismertetett meg, olyan részeibe vitt már bele az évek során, amiknek köszönhetően rengeteg fantasztikus élményem van, máshogy láthatom tőle a világot és sokkal jobban tudom élvezni az életemet, mint bármikor ezelőtt. Azt hiszem, Ő az, aki által megtapasztalhatom, aki mellett érzem, hogy milyen érzés is az, hogy élek. Mert akárhogy is, Ő az életem, és bár számtalan mindent köszönhetek neki az elmúlt éveinkből, vagy az elkövetkezendőkből, ezt igazán, talán ezért is várom ennyire a jövőmet, mert végre érzem, hogy élek, és tudom, hogy mellette ezt mindig érezni fogom. Itt az ideje, hogy végre tényleg élni kezdjünk.